Egotrip

Az újságolvasó állampolgár sok mindent nem ért. Például hogy miért most kell gyorsan nyugdíjakat visszamenőlegesen emelni, miért most kell gyorsan pedagógusi béremelést ígérni, karitatív szerencsejátékot létrehozni, a legszegényebbek közműtartozásáról, az állami gondozottak első nőhöz jutásáról szakértői csoportot dolgoztatni? Jó, az újságolvasó állampolgár persze érti, hogy kampány van, de hogy ilyen primkón? Aztán meg aztat olvassa az állampolgár, hogy a Fidesz - MPP frakcióvezetője hiába kérte a Magyar Nemzeti Bankot, kaphassa meg netán ő is a Fidesz gazdasági programjának szakértői elemzését, Surányi György MNB-elnök ettől elzárkózott.

Tizennyolc éves kis barátnőm (aki [sajnos] annyira fiktív, amennyire csak emberileg lehetséges) fel szeretne vételizni valamely (kevésbé fiktív) egyetem jogi karára, de éppen a katolikus egyetemtől (cseppet sem fiktív) kicsit elment a kedve. Nem eléggé hívő, szegénykém.

Magadra maradnál. Az utolsó tíz biztonságos pillanat, egy kis haladék, mondjuk kovácsoltvas ajtók emeletenként, cirádák árnyéka, kitekintés a lépcsőházra, végső simítások, ha van tükör, és miért ne volna. Jobb liftekben van tükör. Majdnem olyan jó, mint otthon a fürdőszobában (mosdó, árnyékszék, klotyó, ahogy tetszik). Vagy a női WC-ben, persze csak ha van ajtaja és fala, olyan földig érő, plafonig érő: nem olyan, ahol ellenőrizhető kívülről vagy a szomszéd fülkéből a lábak száma és állása, a cipő típusa, ára, feltehető származási helye és így tovább.

Talán ha 1952-ben - tehát amikor még az uralmon lévők szája íze szerint ihletődtem meg - nem huszonegy éves lettem volna, hanem tíz évvel idősebb, akkor nem József Attila-díjjal jutalmazzák Rákosi-versemet ("Vezess Apánk!"), hanem Kossuth-díjjal, és akkor nem írom meg ezt a cikket. Elfogadnám most boldogan magam is, havi nyolcvanezerért meg mellékjuttatásokért, a digitális öröklétet, és imámba foglalnám a kulturális kormányzatot.

Kétszer kettő néha öt. Mostanában így van ez valahogy az amerikai részvényárakkal, amelyek az általános hosszon túlmenően meg-meglódulnak aszerint, hogy éppen mely cégek összeolvadását jelentik be, vagy éppenséggel csak pletykálnak róla. (Ebből a szempontból a legkevésbé hiteles pletykaforrás a Wall Street Journal Heard on the Street, vagyis az Utcán hallottuk rovata, utalva ezzel a tőzsdének otthont adó Wall utcára.) Normális esetben A cég annyit ér, mint A cég, és B cég is annyit, mint B cég, így a két cég együttes értéke A+B, nem pedig ennek valamilyen perverz spekuláció által hajtva egynél nagyobb szorzóval számított szorzata. Ha a két cég együttes értéke A+B, akkor viszont a részvényesek részvényeinek értéke nem változhat pusztán az összeolvadás vagy felvásárlás hírére, csak akkor, ha a tranzakció az egyik részvényesi csoport javára és a másik terhére vagyontranszfert hajt végre, vagyis az egyik zsebéből kiveszi és a másikéba átteszi a pénzt. Ekkor az egyik cégnek az árfolyama leesik, a másiké viszont felmegy. Klasszikus eseben a felvásárló cég részvényeinek ára lemegy, és a célponté felmegy. Ennek logikája egyszerű: a felvásárló cég felvásárlással kapcsolatos finanszírozási, átszervezési költségei miatt, és mivel a menedzsment ideje egy részének az alaptevékenységtől a két cég konszolidációjára történő áthelyezése jövedelemkieséshez vezethet, a részvények értéke rövid távon csökken, miközben a hosszú távú előnyök (szinergiák, költséghatékonyság, piaci részesedés növelése s a többi) nehezen számszerűsíthetők a bejelentés után rögtön. A felvásárolandó cég részvényeinek ára viszont emelkedik, hiszen a fenti költségek nem jelentkeznek, viszont a felvásárlás során a felvásárló cég a piaci ár felett prémiumot fizet az eladó részvényeseknek.

Hazánkban választások közelednek. Kötelességem, hogy híveimet és jó akaratú honfitársaimat a Magyarország jövőjét meghatározó döntésükben segítsem.

A három férfi szemmel láthatóan elégedett. Ott vannak minden utcasarkon, elegánsak, magasak, sikeresek, még némi mosoly is bujkál ott, ahol a hatalomba kerülés előtt a szájszöglet volt. Még sok a tennivalójuk, de jó úton járnak. Tartják a jó irányt.

Bal kezemben piros tojás, jobb kezemben mobilfon - aztán megszakad a vonal, csak a foglalt jelzés. Várom, de nem hív vissza, teregetni kezdek: nedves vásznat a száraz vasra, mintha minden rendben lenne, térdnél kettészakadt farmernadrág, hónaljnál elrepedt póló.

A Debrecenből menekülő -ha érthető okból lemond a Nyíregyháza-Záhony-irány csábításáról, valamint a déli útvonal Mikepércs és Derecske által fémjelzett fenyegető lehetőségéről, amelyhez, ha eljut addig, Zsáka, Furta és Csökmő kínál távlatot - két érdemi módját választhatja a kitörésnek, bár túl sok jóval egyik sem kecsegteti. Vagy a pusztának megy, mert szeme előtt Budapest tornyos képe lebeg, vagy a szívére hallgatva Miskolc felé tapogat. A választás mindkét esetben tájjellegű tünetekkel jár hamarost: megbambulás, agyi tompaság, érzékcsalódások, kóros önbizalomhiány, súlyos depresszió, esetenként halál. Pest felé futva meg, a látóképi csárdánál jön a sokkos felismerés: nem a Dunát, de akár csak Poroszlót elérni - teljességgel reménytelen. Hogy legyőzi a végtelen kilátásban rejlő kilátástalanság; az a perspektíva, amikor mindent látsz, de nincsen semmi sem, hogy a kiváló Petőfi síkvidékben súlyosan tévedett. A másik esetben Józsáig még eljut valahogy, de ha nem elég gyors, a szétfolyó Böszörmény tárt karokkal szippantja be, megtapad autója az útra felhordott sár cuppanó sarában. Véve az akadályt, némi rehabilitációs szundítás után Görbeházán találja magát: ott, hol az út mellé egy szakács van kitéve fából; olyan farostlemez-ember, kiterjedése nincs, csak magassága, kezében bogrács, arcán szörnyű bájvigyor -invitál befele, Görbe az egy vendéglátós hely.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város. Ebben a városban állandóan köd volt, néhány fokkal mindig hidegebb, mint másutt és örökké fújt a szél a város környéki hegyekből. Az emberek leszegett fejjel jártak, mintha szégyellnék magukat, egymást és a városukat is - írtam, a város: Miskolc, persze.

Hárman mentünk ki a prérire, ami egészen a perecesi útig húzódott a Marx Károly úttól, és vidám földhányásokkal volt tele, mivel akkoriban kezdték befedni azt a patakot, aminek nem volt neve, és ehhez jelentős mennyiségű talajt halmoztak fel a munkások. A munkások viszonylag gyakran felbukkantak akkoriban Miskolcon, mégis valami misztikus aura övezte őket, mintha a munkásruha felöltésével elvesztették volna önálló személyiségüket, és csapatba verődve egyetlen céljuk lett volna, a mi szórakozásunk elrontása. A munkás papírból eszik és kiabál, ha oda akarunk menni, ahová egyáltalán érdemes menni.

Lezajlott a roppant országos jelentőséggel bíró ügy, melynek családi belügynek kellett volna maradnia. Egy tizenhárom éves kislánynak nem kell akarata ellenére világra hoznia gyermekét. A legájtatosabb szándéknak sem sikerült jogi személlyé varázsolnia egy méhmagzatot százezer forint segítségével. Maga a kísérlet azonban jelzi, hogy milyen mértékben kapitalizálódott korunkban a valláserkölcsi buzgalom. Pedig ez elméleti megnyilatkozásaiban még a lehetőségét is kizárja annak, hogy a pénz szerepet játsszon etikai problémák eldöntésében. Hivatalnoki karunk értékrendjének zűrzavarára vall, hogy az Alfa Szövetség cirkuszba illő jogi hókuszpókusza közigazgatási és bírói támogatásban részesült. Ítélet szentesítette, hogy egy bűncselekményben fogant gyerek ne azért szülessen meg anyja akarata ellenére, mert halhatatlan lélekkel bíró ember, akinek elpusztítása gyilkosság, hanem azért, mert tulajdonnal rendelkezik. Minthogy az emberré válás nem lehet mennyiségi kérdés, a kísérlet sikere esetén ötezer, sőt ötven forinttal is megvalósítható lenne az efféle specifikus transzszubsztanciáció, hacsak törvényes úton nem szabnák meg forintban az átlényegülés alsó határát.

Mark Twain valószínűleg azt mondaná, hogy a március nem szerencsés hónap tőzsdei befektetésekre, szerintem ettől függetlenül jó alkalom az éves jelentések elolvasására. Ezek közül is kiemelkedik (nem véletlen, hogy már másodszor írunk róla) a Warren Buffett által "kormányzott" Berkshire Hathaway beszámolója. Warren Buffett, mint minden év márciusában rendesen, közzétette a Berkshire Hathaway (flekk-korlátaim miatt a továbbiakban csak BH) társaság éves jelentését (megtalálható a www.berkshirehathaway.com alatt a neten), ami a cégről szóló jelentésen túlmenően az elnöki beszámoló elolvasása révén egy kellemes kirándulás Amerika leggazdagabb befektetőjének gondolatvilágába. (Billt nem érdemeinek csökkentése érdekében, nem is alulinformáltság okán, hanem azért zártuk ki az összehasonlításból, mert ő "szakmai" és nem "pénzügyi befektető", ha egyáltalán befektetőnek minősülne.) A BH, ahogy azt már tőle megszokhattuk, ismét rendkívül jó évet zárt, vagyis nyolcmilliárd dollárral növelte vagyonát, ami egy részvényre vetítve 34,1 százalékos felértékelődésnek felel meg. Az elmúlt 33 évben (amióta Buffett és elvbarátai igazgatják a céget) az egy részvényre jutó tulajdonosi vagyon 19 dollárról 25 488 dollárra emelkedett, ami 24,1 százalékos éves hozamnak felel meg. Ugyanebben az időszakban az amerikai részvényárfolyamok nagyjából feleekkora megtérülést produkáltak. A megdöbbentő a dologban persze nemcsak a BH-részvények fantasztikus hozama, hanem az, hogy ehhez semmi másra nem volt szükség, mint kitartani néhány hosszú távú kisebbségi befektetés mellett, amelyek ráadásul elég közismertek, mint pl. a Coca-Cola, a Gillette, a The Walt Disney Company, az American Express. Maga a BH alaptevékenységét tekintve biztosítótársaság, amely tartalékainak és saját tőkéjének befektetésén túlmenően ráadásul a biztosítási tevékenység terén is rendkívül sikeres. Persze Buffett, mint mindig, ezúttal is rendkívül szerény, meg is jegyzi, hogy a BH felértékelődése alig valamivel jobb, mint az S&P részvényindex hozama. (Azt nem teszi hozzá, hogy az amerikai vagyonkezelők kb. háromnegyede az indexnél rosszabb eredményt szokott elérni.) Hozzáteszi viszont, hogy ők, vagyis a BH nem elsősorban az "ereszd el a hajam" bulis (Bullish? Ez csak egy gyenge szóvicc volt, de nem bírtam kihagyni.) tőzsdei optimizmus éveiben érnek el az indexekhez viszonyítottan versenyképes hozamokat, hanem amikor a piac gyengélkedik, vagy legalábbis csak enyhén emelkedik. A szerénység mögött azonban a világ egyik leglenyűgözőbb befektetési sztorija húzódik meg, és az csak külön öröm, hogy munkájukról évről évre rendkívül olvasmányos és nem utolsósorban nagyon tanulságos módon Buffett az elnöki beszámoló keretében ad számot.

Az élet bonyolult. (Ez itt egy nagy igazság, olykor szolgálok majd ilyenekkel kedves olvasóimnak, csekély ajándék.) De az is lehet, hogy nem maga az élet bonyolult, hanem nyelvileg tájékozódni, részt venni benne, megformálni, alakítani, megragadni, az a nehéz. Olykor habozom, melyik álláspontot is vallom magaménak: a világ van-e alapvetően elbaltázva, és a mi nyelvi nehézségeink ehhez képest kismiska; avagy a világ olyan, amilyen, de nyelvi tévelygéseink jelentősen rontják a benne elfoglalt helyzetünket.