De Kosztolányi épp ezt a csodát mondja. Ezért van, hogy még nálam is - Szép Ernő világirodalom! - Kosztolányi a legnagyobb magyar költő. Ezt másutt megírtam. Most csak ez az angolul és az egyszeregy. Ez legyen. Zenón szerint (szerintem) semmiféle elvből (elgondolásból stb.) nem jutunk semmiféle eredményre. Mert az útnak felezései vannak etc., és a végén marad valami hézag. Ez az, a hézag marad. Érdemben csak ez van: vagy vagy, vagy nem vagy. Olyan, hogy "lenni vagy nem lenni": nincs. Ezt az angolságot a metamatek a helyére teszi.
Vagy angol vagy, matematikus, széplány, gazdag fiú, vagy nem vagy az. Más vagy. Esetleg senki és semmi. De semmivé nem leszel, ha nem a durva úton. Hogy az vagy. Legföljebb pár évtizednek kell elmúlnia, hogy kiderüljön. De angolul, angol, főleg rögtön tudsz, a matek más. A széplányság is, mint a gazdagság.
Tehát minden elérhetetlen. Egy: elvben van, érd be azzal. A kis fantáziatörténeteiddel. Vagy durván megvoltál, kezdettől, aztán ez kijött a zsákból. Szögezzük le, kijött a zsákból.
Viszont van-e olyan, hogy valaki ilyet mond: "Az én irodalmi tevékenységem - az életemmel egyenlő." Egyrészt marhaság. Másrészt annyiból igaz, hogy lukas zsák. Nem vicc, hogy egy kiló szög kipotyogjon belőle. Bármi szögből.
Marha abszolútvágyó, nem az lenne a legjobb: abszolút semmit se érteni? Nemes Nagy szódáskocsisaként... vagy élni étlen, létlen etc.? Nincs ez.
Tehát nincs az, hogy ilyet mondasz: "Haver, nekem az én irodalmi műveimhez te nem szólhatsz hozzá, hogy így legyen, úgy legyen; és akkor az életemhez se." Ez nem megy. Mégis ezt csinálod.
Ezt: "Most, amikor senkit se csodálok, a teljesítményeiért, mert magam nem akarok már teljesíteni... most, amikor rájöttem, hogy csodakeddek és rémszerdák, rémkeddek és csodaszerdák sora volt az úgynevezett életem..." Kerülhettem volna a végső kényszerhelyzetekbe. Nem merem megemlíteni sem, társadalmi intézmények vannak rá, ezeket sokan megjárták. Hanem én csak a kicsit elkent-elfent csodakeddjeim és rémszerdáim révén juthattam el oda, hogy most azt mondjam: "Haver, nekem az én..." Meg hogy: "Most, amikor..." Senki nem éli át a másikét, ez egy, és kettő, az az, hogy kit érdekelsz.
Senkit nem érdeklek, mit találkozgassak? Ez jó kibúvó, de nem igaz. Néző vagyok, mondhatod. És manapság még a dopping is azért megy el, mert ha nem menne el, a verseny maradna el, és akkor a közönség nem csupán, hogy nem menne el a versenyt nézni, de még csak elmennie sem lehetne honnét, és akkor nem dőlne a pénz... állj meg, durva. De a T. de F.-et is azért kell szakaszonként (sokszor, és a megértő, jó sors révén) ennek nyernie, nem annak, mert ő karizmatikus (a küllemére, hovatartozására, élettörténetére nézvést). Nézvést vannak tehát a dolgok. S te néző vagy. (Én néző vagyok.) Max.
Nincs az, hogy igaz-e: épp túl volnál az életeden, mikor jön ez a tünetesség. Nem tudod, betegség, makacs hasi húzódás... kezdődő bélrák... elbaszott emésztési rendszer... elbizakodottság eredménye, vagy sokat nézted Kosztolányi szobrát, töprengtél, hogyan írhatott a halál árnyékában.
Te most, hülye fejed szerint, csak a halál előszobájában ülsz. (Ahelyett, hogy elmennél ultrahangra, ott ülnél stb.) De nem mész ultrahangra. Mert ma kedd van, s ez csodakedd. A csodakeddedet nem adod. És hátha csodaszerda jön. Nem vagy egy Shakespeare, nem vagy egy matekos, de a magad angolságát és zenónizmusát talán csütörtökön is gyakorolhatod még. Akkor a fájásaiddal, hasi bonyodalmaiddal (pláne gusztustalan: alhas! és most végképp nem akarnál lefogyni, inkább vagy jócskán túlsúlyos, nem érthető?) csodakeddet akarsz élni, hogy olasz és francia slágereket hallgass (a sok angol és amerikai helyett), jó kis jeleneteket láss, igen, a francia nóták olyanok, hogy erre a koreográfiára kellett volna már tizenévesen boldognak lenned. Hülyeség, boldognak. Mégis.
De hát nem volnál boldog? Csak az ultrahang eredménye ne fenyegetne. Valaki azt írja neked (élőben már telefonon se nagyon beszélgetsz, lássék csoda! ennyire megvagy? rémes), mindenki a halál előszobájában él. Erre te, barom fejed: "de nem... én 69 éves vagyok... és el akarok felejteni angolul, amilyen gyéren tudtam, még azt is el akarom felejteni, németül sem akarok mást, csak bestsellerfordítgatást, hogy legyen mit csinálni... és franciául akarom élvezni a mókás, öngúnyos kis jeleneteket a klipeken..." Ah, franciában is ritka az igazi, de mindegy!
Nem írhatsz, nem mondhatsz senkinek semmit. Mert itt a te szereped a rossz leosztás. "Ne oktasson, kérem!" Ezt nem mondhatod. Igen, önnek van igaza. Mindannyiunkat hihetetlen beszélyek és veszélyek, irályok és királyok fenyegetik már tizennyolc évesen (engem nagyon is fenyegettek! politikák és köztörvények, fenyegetett, hogy én vagyok én, csodakeddes és rémkeddes, rém kedves és csoda szar alak, hogy gyengéden vicceljek), de én, barátom, tényleg nem vagyok én, én nem vagyok, tehát... nem megyek el ultrahangra, hanem abban bízom, hogy velem kivételt tesz az isten, tréfarabság lesz az élet mézes bilincsen, hogy Szép Ernőt idézzem. Ernő úr, segíts!
(Folyt. köv.)
