Évforduló
Tény, hogy most van a Bokros-csomag 10. évfordulója, de nem csak ez az oka annak, hogy a csapból is Bokros Lajos folyik. Öt éve is volt kereknek nevezhető évforduló, és a kutya se emlékezett meg róla. Na jó, én igen, de csak azért, mert a Hetek megkért rá. Pedig bizony isten, magamtól eszembe sem jutott volna, mint ahogy másoknak sem igen. Egész egyszerűen nem volt aktualitása a stabilizációs program felemlegetésének.
Akkor még nem. 2000 kora tavaszán még éppen hihetőnek látszott, hogy egyhamar nem lesz szükség újabb stabilizációra. Úgy látszott, a Fidesz valóban tökélyre fejleszti az eltérő szavak és tettek politikáját. Ez addig abban állt, hogy retorikájukban mindent leromboltak, amit elődeik teremtettek, miközben éppen azt tették, amit elődeik. Orbánék jól tudták, hogy a gazdasági sikerhez arra volt szükség, hogy eltávolodjanak a gazdaságélénkítést hirdető választási programjuktól, és visszatérjenek a költségvetési egyensúlyra gondosan ügyelő gazdaságpolitikához. Ehhez a kényelmetlen megszorításokat sem kerülhették el, a Horn-kormány által beígért nyugdíjemelés visszavonásától az oktatási és az egészségügyi tárca költségvetéseinek megkurtításáig. És olyan, Bokrostól eltanult trükkre is szükségük volt, mint a meglepetés-infláció, amely akár egy láthatatlan kéz apasztja el a jövedelmeket.
A magyar modellnek nevezett Fidesz-csoda 2000 nyaráig nagyon is valóságos alapokra épült: az 1995-ös stabilizációs programra és a világgazdasági konjunktúrára; ezek farvizén hajózva tudott gazdasági sikereket produkálni az Orbán-kormány. Jó húzás volt eközben éppen Bokrossal fenyegetőzni, tőle elhatárolódni, és elhitetni, hogy csak a megfelelő csodadoktor kell, és máris lehetővé válik a fájdalommentes szülés. Ezt a szép álmot próbálta folytatni a Medgyessy-kormány is, de idejekorán fel kellett ébrednie, még mielőtt a "magyar modell" mellett az ország is befuccsolt volna.
Most, 2005 kora tavaszán nemcsak azért idézik fel többen a Bokros-féle stabilizációt és ünneplik a névadót, mert kerekebb lett az évforduló, hanem azért is, mert - sajnálatos módon - időközben újból időszerű lett. Néhány egyensúlyi mutató alaposan leromlott az ezredforduló óta, miközben az állam és polgárai közötti viszonyba visszacsempésződött a kádári paternalizmus langymelege. Pedig a tíz évvel ezelőtti stabilizációs program a gazdaságnak éppen ezt a két betegségét próbálta orvosolni. Az államháztartás hiányát csökkentő bevételnövelő lépések és a jövedelmek elinflálása főleg a külső és belső egyensúly gyors helyreállítását szolgálták.
A Bokros-csomag olyan elemeket is tartalmazott, amelyek a javulás tartósságára próbáltak garanciát nyújtani. Erre lett volna jó a beígért államháztartási reform, amely hosszabb távon is módot adott volna a hiány csökkentésére, vagy a rászorultság elvének fokozatos érvényesítése, ami az állampolgári mentalitás megváltozását, az öngondoskodás kialakulását is elősegítette volna - ha nem fordul vissza idő előtt a folyamat. Az Orbán-kormány idején azonban visszafordult, és a Medgyessy-kormány alatt is úgy maradt.
Ma, két, egymást követő kormány randalírozása után megint romokban a gazdaság egyensúlyi helyzete, és érdemi (strukturális) változások nélkül nem is várható, hogy helyrebillen. A helyrebillentéshez már nem elég a köbcenti "szóma", az önámító bódulat: jó nagy rúgás kell, és a lehető legjózanabbul adva.
Hál' istennek akkora lórúgásra azért ma nincs szükség, mint amilyen a Bokros-csomag volt, mivel a baj sem akkora, bármit kárognak is egyes ellenérdekeltek, bizonyos mutatók látszólagos azonosságára hivatkozva. Mert hiába haladja meg ma is a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 8 százalékát (a Bokros-csomag idején 9,4 százalék volt), ez a hiány már nem az a hiány. Ma már ugyanis a visszaforgatott profitot jövedelemkivitelnek és tőkebehozatalnak számolják el, ami vagy 2 százalékponttal rontja a folyó fizetési mérleget. Éppígy nem lehet összevetni az államháztartás mai hiányát a tíz évvel korábbival, hiszen abból (és jó ideig a későbbiekből) egy sor kiadási tételt olyan állami szervezethez könyveltek, mint az MFB vagy az NA Rt. Jó, tudom, most új trükkel, a divatos ppp-konstrukcióval próbálja a pénzügyi kormányzat lefaragni az aktuális hiányt, de azért egy különbség van: az EU bizottságai árgus szemmel figyelnek minket.
1995 és 2005 között a legnagyobb eltérés nem is az egyensúlyi állapotban van, hanem a gazdaság működési módjában. Ma már egy csaknem teljesen privatizált gazdaságban élünk. Ezért ha erősödött is az állami újraelosztás, az állam eleve kisebb felületen érintkezik a polgáraival. Az persze baj, hogy a nem rászorultak körében a szükségesnél nagyobb az érintkezés, miközben - és épp ezért - a rászorultak körében a szükségesnél (és lehetségesnél) kisebb. Ott sok az állam, ahol nem szükséges a jelenléte, és ott kevés, ahol több kellene belőle.
Hiába jobb ma a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt, ma is hasonlóak a teendők, mint akkor. Fel kell számolni az újraéledt ikerdeficitet: az államháztartás és a folyó fizetési mérleg hiányait, és közben be kell indítani azokat az önjáró mechanizmusokat, amelyek meggátolják, hogy a gazdaság rendre (úgy négyévenként) fejre álljon. A gondok egy része közös egész Európában. Mindenütt érezteti hatását a globális verseny, ami általában a versenyképesség hanyatlásában mutatkozik meg, de országunkban ezt még a működő tőke - munkahelyek megszűnésével járó - kivonulása is tetézi. Az elöregedés trendje miatt mindenhol borulóban a nyugdíjrendszer, megoldatlan a robbanásszerűen növekvő egészségügyi ellátás és az időben mind jobban kitolódó oktatás finanszírozása. Nálunk mindezekhez még alacsony megtakarítási hajlandóság is párosul, ami miatt az államháztartás hiánya rögtön külső adóssággá válik.
A Gyurcsány-kormány - az ellenzéki drukkereknek fityiszt mutatva - nem hozott Bokros-csomagot a tízéves évfordulóra. Igaz, ma nincs égető kényszer rá - ami persze nem jelenti azt, hogy holnap sem lesz. Az államháztartási egyensúly helyrebillentésére tavaly adott kezdő- rúgás papíron még az idei évre is kitart, bár arra fogadásokat lehet tenni, hogy a valóságban is kitart-e. Az egyensúlyt megteremtő strukturális változásokról (reformokról) inkább csak szöveg van, vagy még az se. Az adóreformnak láthatóan nekikészült a kormány, a kérdés csak az, hogy lesz-e kellő elszántság a költségvetési kiadások lefaragására, például a magas jövedelműek kiebrudalásával bizonyos ellátásokból.
Belátom, nem lehet könnyű kétféle ellendrukker hangzavarában tiszta fejjel, eltökélten ténykedni. Még a füttyösök a legkevésbé zavaróak, hiszen aki nem képes artikuláltan kifejezni gondolatát, arra nem kell odafigyelni. Kínosabb a helyzet a jobb- és baloldali demagógok artikulált véleményével, amelyekre időnként muszáj odafigyelni. Az aggályok, jöjjenek bár bal- vagy jobboldalról, meglepően egybehangzóak: a nagytőke ellen és az állami beavatkozás mellett érvelnek. Gyurcsányék helyében én az ilyesféle ideológiai vitát rábíznám Orbán Viktor nemrég létrehozott Nemzeti Konzultációs Testületére, és szép nyugodtan kormányoznék, úgy, ahogy szerintem kell.
