A liberalizmust most hagyjuk. Ez zûrös téma, amióta egy néhai liberális párt elmagyarázta nekünk, hogy a liberalizmus egészen más, mint a szabadelvûség, ugyanis a liberalizmus a gonosz szinonimája, a szabadelvûség pedig a jóé, azaz a tekintélyelvûségé. Késõbb ez a párt kihagyta az öndefiníciójából ezt az egész katyvaszt, talált helyette másikat. Egy másik párt továbbra is liberálisnak vallja magát, de az sem nagyon igyekszik tisztázni, mit is értsünk ma ezen. Értsen mindenki, amit akar, csak legyen ötszázaléknyi, akinek tetszik, ahogy érti.
A tolerancia fogalma sokkal egyszerûbbnek tûnik. Mindenki tudja, mit jelent: türelmet, a másság és a szabálytalanság bizonyos mértékû elviselését. Talán ezért lett nagyon hatásos egy olyan szókapcsolat, mint a zéró tolerancia, fõleg nehezen elviselhetõ devianciák, mint például a bûnözés esetében.
Egy mûszaki ember számára (tíz évig magam is az voltam) a zéró tolerancia fából vaskarika. A nullás tûréshatár végtelenül nagy gyártási költséget jelent. Egy mûszaki termék esetében a tûréshatár sohasem zéró, és így a gyártási költség sem végtelenül nagy. De nem árt tudni, hogy az általános szabály szerint, ha a tûréshatárt egy nagyságrenddel csökkentjük, a gyártási költség két nagyságrenddel nõ. A tolerancia csökkentése a mûszaki gyakorlatban rendkívül drága dolog.
A társadalmiban is. Mint a közgazdászoktól tudjuk, nincs olyan, hogy ingyenebéd. A zéró tolerancia sem az, annak is meg kell adni az árát. Például a híres New York-i zéró tolerancia elsõ éveiben a New York-i rendõrség állománya háromszorosára duzzadt. A mûszaki ember erre csak csöndesen bólogat: másképp nem megy a dolog, sõt még ez is kevés árnak. Valóban kevés: az ár további részét a feketék és a hispanók fizették meg, azzal, hogy sokkal többet zaklatták õket, akár volt rá konkrét ok, akár nem.
Az 1996-os New York-i Zero Tolerance törvény valójában távolról sem zéró toleranciát jelentett. Ez a törvény a 21 éven aluli autóvezetõkre vonatkozott, és esetükben a szokásos 0,5 százalékos véralkoholszint-határt leszállította 0,2-re (nem nullára tehát, nagyjából egy pohár sör még belefért, fõleg a gyenge amerikai sörökbõl). A törvény meghatározta, hogy 0,2 és 0,7 százalék között milyen intézkedési jogai vannak a rendõrnek a személyes meghallgatás alapján. Ennek a következménye az volt, hogy többnyire a fekete és a hispano fiatalokkal szemben alkalmazták a törvény zéró toleranciának nevezett szigorát. A "zéró tolerancia" a gyakorlatban a faji zaklatás szinonimájává vált.
Az elv azután kiszélesedett, és általában a kis bûncselekményekkel szembeni toleranciahatár radikális csökkenését jelentette. Magyarul is jól ismerjük ezt: aki hazudik, az lop is, aki lop, az gyilkol is. Sújtsunk le hát a legkisebb füllentésekre is a törvény maximális szigorával, és csökkenni fog a gyilkosságok száma. A New York-i példa azt mutatja, hogy ebben valóban lehet valami. A zéró tolerancia elsõ néhány évében a gyilkosságok száma harmadára csökkent. Igaz, még mindig csak nagyjából annyira, mint a teljes angliai szint, de akkor is: a csökkenés nagyon meggyõzõ volt.
Ellenpróba nincs. Sohasem fogjuk megtudni, mennyire csökkent volna a gyilkosságok száma a zéró tolerancia elv nélkül, pusztán attól, hogy a rendõrség állományát megháromszorozzák. New York esetébõl ezt nem tudhatjuk meg, de máshonnan sejthetjük. Bostonban például elvetették a zéró tolerancia elvét várható kellemetlen mellékhatásai (túlkapások, faji zavargások) miatt. Helyette a fiatalkorúak gondozásával foglalkozó intézményeket erõsítették meg, szorosabbá tették a rendõrség együttmûködését velük, és emellett a feketéket képviselõ szervezetekkel is megegyeztek. Így is sikerült nagyjából ugyanolyan arányban csökkenteni a bûnözést, mint New Yorkban.
Ezzel együtt a zéró tolerancia elve nagyon sikeres szlogennek bizonyult, sokfelé átvették a világban. Többé-kevésbé jól azonban csak ott mûködött, ahol a társadalom általános toleranciaszintje eleve viszonylag magas volt. Ahol hagyományosan természetes a másság elfogadása, a szó szerinti nulla tolerancia fel sem merülhet; ott ez a kifejezés csak a küszöb csökkentését jelenti, távolról sem ténylegesen zéró küszöböt - ahogy a fogalom nevét adó New York-i törvény esetében is történt.
De a világnak ezen tájain is mindig akadnak olyanok, akik egy szimbolikus kifejezést szó szerint vesznek. Így ez az elv a gyakorlatban sokszor torkollott rendõrségi brutalitásba azokkal a kisebbségekkel szemben, akikkel szemben a társadalmi tolerancia amúgy is alacsonyabb volt. És ha egyszer az elv divatba jött, érvényesült az élet egyéb területein is. Csaptak ki gyereket azért, mert vízipisztolyt vitt be az iskolába. Máskor a droggal szembeni zéró tolerancia jegyében nem engedték egy asztmás gyereknek, hogy gyanús kinézetû inhalálókészülékét használja, és a gyerek meghalt.
Ezek a túlkapások nagy nyilvánosságot kaptak, mint ahogy a feketék és a hispanók tiltakozásai is. Rudolph Giuliani New York-i polgármester idõvel új eszközöket keresett és talált a város békéjének megõrzésére, és a zéró tolerancia fogalma lassanként kiment a divatból.
Ahogy az nálunk szokás, mi mindezek után, mostanában fedeztük fel magunknak a zéró tolerancia elvét. Vigyázzunk vele: ez a gondolat különösen veszélyes egy olyan országban, ahol a tolerancia a mássággal szemben eleve nagyon alacsony. Mi hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a "zéró tolerancia" valóban a tolerancia teljes lenullázását jelenti. Ennek érvényesítéséhez pedig az sem lenne elég, ha tízszeresére növelnénk a rendõrséget, nem beszélve az egyéb káros mellékhatásokról. Inkább felejtsük el ezt a fogalmat, még mielõtt félreértjük - hisz esélyünk sincs arra, hogy ne értsük félre.
