Hétezer éves rétegek olvadtak el idén egy svájci gleccseren
1931 óta a jégtömeg 63,2 százaléka tűnt el az alpesi országban.
1931 óta a jégtömeg 63,2 százaléka tűnt el az alpesi országban.
És több ezren megsérültek az áradások következtében.
A US Openen játszotta utolsó meccseit, három szettben kikapott.
Pakisztán területének egyharmada jelenleg víz alatt van.
Bezárják a faluházat Bordányban, amelynek vezetője egyedül nem akart tovább dolgozni.
A nyomozás ettől még folytatódik a szlovák videós által leleplezett vendéglátóhely ügyében.
Ez azért baj, mert nem őshonosak, és minden más növényt kiszorítanak.
Döntött az új vakcinákról az Európai Gyógyszerügynökség.
Egész napos sztrájkot tartanak a pilóták, a járattörlések 13 ezer utast érintenek.
Gazdag Dániel 17 találatnál tart ebben az idényben. Csapata is csúcsot döntött, három meccsen 16 gólt szerzett.
Szeptembertől több ezer ukrán menekült gyerek jelenhet meg a magyar közoktatásban, ám kérdéses, mennyire áll erre készen a rendszer. Március óta civil és egyházi kezdeményezések gondoskodtak arról, hogy e gyerekek magyarul tanulhassanak és értelmesen tölthessék az idejüket, de most már itt az ideje az állami szerepvállalásnak.