Ukrán menekült gyerekek magyarországi beiskolázása

Zászló a zsemlében

Belpol

Szeptembertől több ezer ukrán menekült gyerek jelenhet meg a magyar közoktatásban, ám kérdéses, mennyire áll erre készen a rendszer. Március óta civil és egyházi kezdeményezések gondoskodtak arról, hogy e gyerekek magyarul tanulhassanak és értelmesen tölthessék az idejüket, de most már itt az ideje az állami szerepvállalásnak.

„Ez mi? És hogy mondjuk magyarul? Ez a zokni. És milyen színű? Így van, rózsaszín.” Bernadett egy asztal mellett ül, előtte egy nagy halom zokni, póló, szoknya és nadrág, vele szemben hét-nyolc izgága gyerek. Augusztus közepe van, forró nyári meleg, a 6–10 éves gyerekek a Mátyás téri Kesztyűgyár Közösségi Ház hűvös aulájában tanulják, hogyan mondjuk magyarul a különböző ruhadarabokat, színeket és számokat. Bernadett magyar mint idegennyelv-tanár, Zsombor szociológus, drámapedagógus és szociális munkás. Egy teremmel beljebb a csoport másik része éppen kishajót hajtogat, aztán cserélnek. A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület nyári táborának utolsó napjaiban járunk, amelyet Ukrajnából menekült gyerekeknek szerveztek, hogy segítsék a szeptemberi beilleszkedést az iskolába, magyarul tanítsák őket, közösséget építsenek, és legfőképpen egy biztonságos helyet nyújtsanak nekik, ahol játszhatnak, és játszva tanulhatnak, míg a szüleik dolgoznak.

Felkészületlenül

„Délelőtt velünk van Bernadett, így mindenféle nyelvi játékot tudunk játszani, délután már csak mi maradunk a gyerekekkel, akik nem beszélünk ukránul” – mondja Lakatos Zsombor, aki 2016 óta dolgozik a Menedék Egyesületnél, korábban Fóton tartott foglalkozásokat kísérő nélkül érkezett kiskorúaknak. „Délután a szabad levegőn vagyunk, sokat mozgunk, megtanuljuk használni a budapesti tömegközlekedést, olyan helyekre kirándulunk, mint a Normafa vagy a Városliget, hogy ne legyen idegen a város a gyerekeknek.” A csapatban van egy pszichológus is, aki kézműves-foglalkozásokon vagy meseterápián keresztül segít feldolgozni a gyerekeknek a traumát, amit a háború és az okozott nekik, hogy a családjuk kettészakadt, otthon kellett hagyni a nagymamát, az apukát, vagy a kedvenc kiscicát.

A Menedék programja nem egyedül­álló, legalább hat olyan projekttel ismerkedtünk meg az elmúlt hetekben, amelyek az Ukrajnából érkező gyerekekre fókuszálnak. Mindegyik keretében nyári tábort, játékos programokat, sportfoglalkozásokat és magyarórákat szerveztek, és mindegyiket civilek vagy egyházi szervezetek kezdeményezték. Minderre nagy szükség van, hiszen a menedékes státusszal rendelkező ukrán gyerekek tankötelesek, így szeptember 1-jétől a magyar iskolarendszerbe kell járniuk. Ám erre egyik fél sincs felkészülve: sem a menekültek, sem a magyar iskolarendszer.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.