Önként bezárt a lehúzós terézvárosi kocsma

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 2.

Lokál

A nyomozás ettől még folytatódik a szlovák videós által leleplezett vendéglátóhely ügyében.

A Hajós Caffee nevű budapesti, terézvárosi szórakozóhelyet augusztus 31-ével törölte a nyilvántartásból a polgármesteri hivatal kereskedelmi osztálya. Ez formális intézkedés, mivel a hely üzemeltetője már augusztus 23-án bejelentette, hogy befejezi a tevékenységét – olvasható a Terézváros.hu oldalon.

Egy nappal korábban, augusztus 22-én került föl a Youtube-ra a szlovák videós, PPPeter leleplező filmje, amelyből kiderül, hogy nők hívnak be külföldieket a kocsmába, italokat rendelnek, és végül a vendégnek irreálisan magas összeget, 86 ezer forintot kell fizetnie, készpénzben. 

A videóról és a „turistacsapda” működéséről beszámolt a hazai sajtó, és Soproni Tamás, Terézváros polgármestere bejelentette, hogy az önkormányzati rendészet figyelni fogja a Hajós utcát, és bejelentést is tett a NAV-nál, hiszen a videó szerint a vendég nem fizethetett kártyával. 

 

A kávézó ügyében rendőrségi nyomozás is indult.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.