Élet + Mód

Nemzetközi Madármegfigyelő Nap: Less, ne csak nézz!

Az első októberi hétvégén csoportos madárlesre indultak távcsövekkel, jegyzetfüzetekkel felszerelt profik és amatőrök, hogy az őszi vonulásra időzített nagyszabású akción, a Nemzetközi Madármegfigyelő Napon Magyarországot képviseljék.
  • 1998. október 8.

Alga, csak alga

"Szerintem ötezer egyáltalán nem sok egy ilyen algapakolásért" -mondtam a csajomnak, és elindultam a kétnapos horgászversenyre. Kicsit bántott, hogy egy szóval sem búcsúzott el, sőt még csak el sem mosolyodott. Az ajtóból visszanéztem. Az arca továbbra is zöld volt és rezzenéstelen. Hajnali fél hatkor már a Balaton-parti Sellő büfé pultjánál álldogáltam csapattársammal, a Rasta Business című lap főszerkesztőjével. A főszerkesztő egy palack Bomba energiaitalt próbált a szájába tölteni, de a feje a korai időpont miatt annyira rezgett, hogy a doppingszer nagy részét a mögötte unicumozó versenybíróra locsolta. A verseny első fordulója hatkor kezdődött.
  • Szily László
  • 1998. október 1.

Magyar Royal Tarokk Egyesület: Tiszt a lappal

Míg a felszólaló tisztségviselők adószámoznak, és bizonyos virtuális bevételeket emlegetnek, a tagság a kocsmaasztaloknál szórakozottan kever, és időnként osztanak egymásnak; zsugáznának már nagyon. A szövetség évtizedes ideológiai küzdelmek árán jött létre, jó háromszáz éves előjáték után.
  • -winkler -
  • 1998. október 1.

BIT-parti Tatán: Az édentől balra

A Baloldali Ifjúsági Társulásról (BIT) sokféle információ kering a hazai közéletben. Vannak, akik a legtörekvőbb magyar ifjúsági szervezetet vélik benne felfedezni, mások szerint csak az MSZP zászlaját lengetik. A BIT a hét végén rendezte meg jubileumi évadzáró táborát Tatán, a Narancs pedig kihasználta az alkalmat, és a helyszínen járt utána a dolgoknak.
  • Kovács Róbert
  • 1998. szeptember 24.

Ars Electronica ´98: Kultúrkampf a kohóban

Azbesztruhás, gázálarcos aknakeresők a főtéren, Silicon Graphics szilíciumerőműre komponált virtuális boszniai horrorshow a Jövő Múzeuma alagsorában, embervadászatra programozott robotkamerák a kortárs művészeti kiállításon és laptopon molyoló zapatista hackerek a CNN veterán haditudósítójának előadásán. Tűzálló üveg tetejű, indusztriál-technótól dübörgő vasúti kocsikból izzó acélba bámuló, betépett, napszemüveges médiacsorda a linzi vasöntöde ipari vágányán éjfél után - egy máskor csendes felső-ausztriai iparvárosban kitört az infoháború: művészek, teoretikusok és technológusok hordták össze e témával kapcsolatos vízióikat intenzív médiaérdeklődés közepette.
  • Bodoky Tamás
  • 1998. szeptember 24.

Az iszlám jog: Nyakuk szegve

Ha az olvasó reggeli forró italát kortyolgatva az iszlám jogról hall a rádióban, akkor lelki szemei előtt válogatott borzalmak jelennek meg: megkövezések, akasztások és a nyakazás legváltozatosabb formái. Szó, mi szó, az iszlám jogrendszertől valóban nem idegenek a nyilvános testi fenyítés elrettentő hatásúnak szánt módozatai, de az iszlám világ közel milliárdnyi lakosa számára az iszlám jog, a saría a mindennapok részét képezi.
  • Dobrovits Mihály
  • 1998. szeptember 17.

Mitsubishi-találkozó: Polgári középkategória

Harmadik országos találkozójukat rendezték a Mitsubishi Klub tagjai szeptember 12-én az Óbudai-szigeten. Az ügyességi versennyel, ingyenes szervizeléssel, üdítőital-kóstolókkal, bohóctréfákkal és bográcsgulyással feldobott rendezvényre meglepően sokan voltak kíváncsiak.
  • - legát -
  • 1998. szeptember 17.

A macska mint hal

Van abban valami sejtelmes báj, ha az ember nemhorgász. Mint ellenálló, illegális vízparti lény suhan a kavicsokon, hogy megtalálja azt a helyet, ahol van nád, kis öböl, nyugodt víz, bedőlt fatörzs vagy kőgát, a beavatottaknak rugany, illetve sarkantyú. Ha megtalálta, a nemhorgász leül, és úgy tesz, mintha az ellentáborhoz tartozna. Előszedi a botot, rászerel, pipec orsó, szakirodalom szerint ajánlott úszós pontyozókészség. Felfektetős szerelék, amelyről Nyerges Béla Horgászatról gyerekeknek című alapműve szó szerint azt írja, hogy 1,5-2 méteres mélységig használható, ha állóvízben horgászunk és a légmozgás igen csekély (szellő), a vízfelület tehát nem hullámzik.
  • Búss Gábor Olivér
  • 1998. szeptember 10.

Gyönyör a falakban: A legújabb E-klub

Nyugodtan lehetne különlegességi panoptikum is: szélsőjobbos szervezkedők viaszújságírót fojtogatnának, Boros "Óriás" Tamás gorillái pedig fölfelé lövöldöznének. Az igazi attrakció persze az a sok kitömött B-C-Zs kategóriás rockzenekar lenne, akik valaha rázendítettek a klub színpadán.
  • - winkler -
  • 1998. szeptember 10.

Gyermekpornó az interneten: Police Csodaországban

Minden idők legnagyobb nemzetközi rendőri akciójának nevezte a "Katedrális hadműveletet" koordináló brit rendőrtiszt azt a múlt szerdai razziát, amelyet tizenkét országban egyidejűleg hajtott végre az Interpol egy számítógépes pedofilhálózat felgöngyölítésére. A sorozatos pedofilbotrányok vesztese az internetfelhasználó, akit ma már szolgáltatója és több ország titkosszolgálata is figyel, nehogy tilosba tévedjen az egere.
  • - bodoky -
  • 1998. szeptember 10.

Rohanunk az egzisztencializmusba

Mediterrán jellegű vendéglátó-ipari teraszt nyitni az általános természeti, gazdasági, valamint szexuális összeomlás évében, kora ősszel, forradalmi tett ebben a városban. Nem is hiányzik ilyenkor más, mint bundakabát, tömött buksza és mérhetetlen mennyiségű analitikus csevegés. A Vian ezt szolgálja. Artisztikusan kifinomult belső tere megerősíti az európaiság illúzióját, míg árai kissé túlmutatnak azon.
  • - sisso -
  • 1998. szeptember 3.

CeBIT HOME ´98: Szappanopera személyhívóra

A hannoveri vásárvárosban múlt héten megrendezett CeBIT HOME a legnagyobb európai információtechnológiai kiállítás, a tavaszi CeBIT kistestvére - fő csapásirány a fogyasztói elektronika, itt mutatkoznak be a karácsonyi bevásárlószezon reménybeli slágercikkei a randitamagocsitól a vibráló joysticken és a videotelefonon keresztül a szintetikus akciójáték- és interaktívmédia-sztárokig. Németországban dúl a multimédia-forradalom: az elmúlt évben több PC-t adtak el, mint tévékészüléket, az online-szolgáltatások ára pedig zuhanórepülésbe kezdett a telekom-liberalizáció következtében.
  • Bodoky Tamás
  • 1998. szeptember 3.

Fel, Keletre!: Tó, táj és gombóc

Van úgy, hogy az embernek nyaralni kell. Innentől kezdve azonban számos kérdés tolakszik előtérbe. Mert mehetne ugyanis Németországba például, ahol még a kerítés is kolbászból van, meg a benzinkútnál is korrekt a WC, hogy a sörökről ne is beszéljek. A másik alternáció a szép Erdélyország, ahol szintén barátok várják az érkezésünket, nem beszélve a kis növésű rokonok hazafias neveléséről.
  • Cz. Gy. Murok
  • 1998. augusztus 27.