Alga, csak alga

szerző
Szily László
publikálva
1998/40. (10. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Szerintem ötezer egyáltalán nem sok egy ilyen algapakolásért" -mondtam a csajomnak, és elindultam a kétnapos horgászversenyre. Kicsit bántott, hogy egy szóval sem búcsúzott el, sőt még csak el sem mosolyodott. Az ajtóból visszanéztem. Az arca továbbra is zöld volt és rezzenéstelen. Hajnali fél hatkor már a Balaton-parti Sellő büfé pultjánál álldogáltam csapattársammal, a Rasta Business című lap főszerkesztőjével. A főszerkesztő egy palack Bomba energiaitalt próbált a szájába tölteni, de a feje a korai időpont miatt annyira rezgett, hogy a doppingszer nagy részét a mögötte unicumozó versenybíróra locsolta. A verseny első fordulója hatkor kezdődött.

"Szerintem ötezer egyáltalán nem sok egy ilyen algapakolásért" -mondtam a csajomnak, és elindultam a kétnapos horgászversenyre. Kicsit bántott, hogy egy szóval sem búcsúzott el, sőt még csak el sem mosolyodott. Az ajtóból visszanéztem. Az arca továbbra is zöld volt és rezzenéstelen. Hajnali fél hatkor már a Balaton-parti Sellő büfé pultjánál álldogáltam csapattársammal, a Rasta Business című lap főszerkesztőjével. A főszerkesztő egy palack Bomba energiaitalt próbált a szájába tölteni, de a feje a korai időpont miatt annyira rezgett, hogy a doppingszer nagy részét a mögötte unicumozó versenybíróra locsolta. A verseny első fordulója hatkor kezdődött.

"Egy kokapepszit. Verseny előtt nem iszok" - motyogta a pultoscsajnak egy reménytelenül lepukkant, az órák óta tartó absztinenciától véreres szemű horgász. A büfében a versenybírón, az absztinensen és rajtunk kívül egyetlen vendég ült, és homlokát ráncolva olvasott. "Biztos szakirodalmat" -mondtam a főszerkesztőnek, de nem gondoltam komolyan. Odalopóztam a vendég mögé, és belekukkantottam a könyvébe. "...rövid nyeletés után gyengéden, de határozottan vágjunk be..."

R., a főszerkesztő annyira fel volt dobva, hogy hajlandó volt beevezni a nádas előtti horgászhelyig. Előző nap ugyanis szabályos, géppel címzett olvasói levelet kapott. Más lapnál ez nem annyira meglepő, de a Rasta Businesst ("az üzleti élet és a rasztafári kultúra lapját") kizárólag R. Lövőház utcai házának lakói között terjesztik. (Az olvasótábor R. szerint pozitívan fogadta az először "ragasztvány" formájában megjelenő újságot, de az őt is meglepte, hogy az első emeleten lakó S. Ferenc tüchtig levelében állandó rovatok bevezetését javasolta.)

Még a parton, a rajthelyek sorsolása közben odajött hozzánk a verseny egyik szervezője. "Ötvenre kell etetni casterre dúsított kaját, aztán folyamatosan csúzlizni rá ragasztott pinkit." R. majd megszakadt a röhögéstől, mire elmagyaráztam neki, hogy a caster a csontkukac még undorítóbb, bebábozódott formája, a pinki meg a horgászboltosok zseniális marketingtrükkje, mert nem más, mint egy normálisnál kisebb, pirosra festett kukac, amit kétszer annyiért árulnak. Aztán azt is elmeséltem, amikor ötödikben az egyik osztálytársam megsúgta, hogy "a Popeszku Gabi már baszott kotonnal". Én szörnyülködve bólogattam, hogy ez aztán durva, mert a kotonról azt képzeltem, hogy az valami perverz népcsoport, aztán másnap titokban megkérdeztem a Végh Gyurit, akinek orvos volt az apja. A valóság nem ábrándított ki, sőt közeledni próbáltam Popescu Gabihoz. Gabi érettebb, gyakorlatias férfiakra vágyhatott: végighallgatta a viccesnek szánt felvezető mondataimat, felnézett a plafonra, aztán villámgyorsan szájba vágott, és kiment rágyújtani.

R. bólogatott egy kicsit, aztán azt mondta, hogy szép-szép, de ő azért mégis inkább rám hagyná a pinki ragasztását.

Hiába etettünk szúnyoglárvával is, hiába kötöttünk fel egészen vékony zsinórt kis horoggal, a háromórás verseny alatt nem fogtunk egy darab halat sem. A végét jelző dudaszóra kiemeltem a felszerelést a vízből. A horgon a szúnyoglárva mellett egy egészen kicsiny bagolykeszeg fityegett.

"Láttam, hogy dudaszó után fogtad" - dörrent rám az úr hangja. Körbenéztem. Egy sertésfejű versenyző volt a szomszéd csónakból. A hatás kedvéért meglepő dolgot művelt: vádlón a mellemnek szegezte húsos mutatóujját. Ezen annyira meglepődtem, hogy egykedvűen visszapöccentettem a vízbe a zsákmányt.

"Nem fogja elhinni, hogy most sem fogtam semmit." A csajom azonban egyáltalán nem törődött a halakkal. A helyében én sem tettem volna. Az arcát ugyanis még mindig kemény, zöld algakéreg fedte. (Azóta szerencsére találtam egy szervesoldószer-specialistát.)

Szily László

szerző
Szily László
publikálva
1998/40. (10. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...