Élet + Mód

Most már törvény van rá, hogy össze kell szedni a kutyaszart, fellélegezhetünk. A kutyaszart a gazdák össze fogják szedni, és nem marad több kaka közterületen. Ugyanúgy, ahogy a pitbullokat is ivartalaníttatták a törvénykövető tulajdonosok.

Pierre Lévy filozófus, Internet-guru, a Párizs VIII. Egyetem Hypermédia tanszékének tanára. Mi a cyberkultúra? címmel hirdette az igét március huszadikán A Web és a Frankofónia Napján a Francia Intézetben. Az előadás után beszélgettünk vele.

Erős volt pedig a pszichés nyomás: még a Stopli magazin Buli című melléklete is esélyesnek hozta ki a magyar válogatottat. Márpedig magyar válogatottra, de bármilyen magyar csapatra, nagyobb veszély nem bír leselkedni, mintha esélyesnek kiáltják ki. Olyankor leginkább elpénecolja a dolgot. De most nem ez történt: a mieink elsők lettek, és feljutottak a B csoportba.

Legyen múzeum, színház vagy éppen dal, ha valamire azt mondjuk, "nemzeti", a legkevesebb, hogy lelkünk ragyog, testünkön pedig ünneplő feszül. Már csak a tűzijáték hiányzik. Az 1896-ban megnyílt Nemzeti Szálló esetében valamennyire más a helyzet, 1929-ig ugyanis Réminek hívták tulajdonosa, Rémi Róbert nyomán, de jött az új főnök, Dénes József, aki átkeresztelte a hotelt. Igaz, elsősorban nem a hazafias érzelmek vezérelték, sokkal inkább a panoráma, mivel a hatos villamos mellett a legendás színház látványát is garantálhatta a kedves vendégeknek.

A labdarúgó-világbajnokság nemcsak a FIFA és a multinacionális média gigantikus biznisze, az informatikai ipar is alaposan rástartolt a várakozások szerint 37 milliárd tévénézőt vonzó eseményre.

Két-háromszázezer forintos havi fix alatt NB I-es futballista nem hajlandó labdába rúgni. A jobbak már félmillió táján járnak, a "sztárok" értelemszerűen még feljebb. Mi történik, ha egy sérülés miatt hirtelen mindennek vége? Nyithat-e éttermet a biztosítási pénzből a rokkant vagy legalábbis visszavonulni kényszerült sportoló?

A tavasz közeledtére való tekintettel szeretnénk felhívni kedves olvasóink figyelmét egy korábban méltatlanul háttérbe szorult, manapság viszont ismét felfutófélben lévő sportágra, amely a közhiedelemmel ellentétben - legalábbis amatőr szinten - nem csupán a felső tízezer kiváltsága. A lovardákban friss a levegő, rengeteg nádszálkarcsú fiatal lány és sportos fiú szaladgál, de az extráktól eltekintve is fantasztikus élmény, amikor hatszáz kiló élősúly meglódul az ember feneke alatt, főleg ha úgy és arra, ahogyan azt magunk is elképzeltük. Van egy jó hírünk: a dolog tanulható.

Ahhoz képest, hogy mindössze arról van szó, valaki elvisz a hátán egy darabon, a lovaglás megdöbbentően sok alkatrészt és tartozékot igényel. A vámjogban alkatrész az, ami nélkül az áru nem működik, lovagláskor ez a nyereg és a kantár, a maguk al-alkatrészeivel. A tartozékok számosak, és sokkal érdekesebbek.

A fű és a gomba között az a különbség, hogy ha szívsz, akkor tudod, hogy a hallucinációk nem igaziak, a gombánál viszont egyáltalán nem - mondta tudálékosan Jean Christophe. Vagy úgy, gondoltam, és amúgy viccesen megcsipkedtem a csőre alatti, pihés fehér tollal borított bőrlebenyt, aztán visszakapcsoltam hármasba.

A kisvendéglőről legfeljebb irodalmi élményeink lehetnek. Ahogy a háború után a kávéházak eszpresszókká váltak, úgy lettek a kisvendéglők másod- vagy harmadosztályú éttermek, ilyen-olyan vendéglátóipari vállalatok martalékai, zűrös helyszínek, ahol a zsír az úr. Legfeljebb a tisztiorvosi tanfolyamok terepgyakorlat-szervezői lehettek maradéktalanul elégedettek, a szakácsból tolvaj, a pincérből ellenség lett, a vendég pedig szívességet kért, de ritkán kapott.

Veszprémbe megérkezni elég erős élmény: először is vezetőm és barátom több ízben kijelenti, hogy megérkeztünk, pedig dehogy, másrészről a város közelében Egely György tollára kívánkozó fényjelenségek fogadnak, de csak egy település ég, szerencsére nem az, ahová igyekezünk.

Valami misztikus okból kifolyólag - talán mert a kínaiak január végén tartották - idén február utolsó péntekére esett a Cagán Szár, vagyis a mongol holdújév ünnepe, úgyhogy kicsit még hálás is voltam a neves plazmagömbszakértőnek, aki ellentmondást nem tűrő hangon ufóvadászatra invitált, mert ezáltal megmenekültem a hazai nomád diaszpóra tiszteletbeli tagjaként szinte kötelező birkafaggyú-lakomától.

Sok diáknak ez volt az utolsó félév, hogy beiratkozáskor az oktatási intézményének tanulmányi osztályán pecsétet kapott a papírból készült diákigazolványba. Nagyon sok áldiáknak ez volt az utolsó félév, hogy valamilyen módon érvényesíthette diákigazolványát.

A rendszerváltás után az egyszerű magyar erdőrendszerből kialakult egy bonyolult tulajdonosi szerkezet. A kincstáré maradt ugyan az erdő egy része, ám szétdarabolódott, esetleg a vízügy tette rá a kezét, vagy az önkormányzat, és többnyire részvénytársaságok gazdálkodnak benne. Az erdőt ma gyakorlatilag egy erdész meg egy erdőmérnök felügyeli, a vállalkozók meg ültetik, vágják. Adonyban az ártéri erdőben megtekinthettük a magyar erdőgazdálkodás egy szeletét, és bepillantást nyerhettünk a falu életébe Nagy Győző erdész, egy exerdész, egy fotós meg egy eltévedt angol kocsmáros segítségével.