Partra vetett hallucináció

szerző
Szily László
publikálva
1998/11. (03. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A fű és a gomba között az a különbség, hogy ha szívsz, akkor tudod, hogy a hallucinációk nem igaziak, a gombánál viszont egyáltalán nem - mondta tudálékosan Jean Christophe. Vagy úgy, gondoltam, és amúgy viccesen megcsipkedtem a csőre alatti, pihés fehér tollal borított bőrlebenyt, aztán visszakapcsoltam hármasba.

A fű és a gomba között az a különbség, hogy ha szívsz, akkor tudod, hogy a hallucinációk nem igaziak, a gombánál viszont egyáltalán nem - mondta tudálékosan Jean Christophe. Vagy úgy, gondoltam, és amúgy viccesen megcsipkedtem a csőre alatti, pihés fehér tollal borított bőrlebenyt, aztán visszakapcsoltam hármasba.

Tapival és a kacsafejű francia reklámfilmrendezővel éjszakai süllőzésre igyekeztünk. Õ azt magyarázta, hogy a japánok már képesek emberi fogyasztásra alkalmas formába feldolgozni a szart, egyedül a kellemetlen szagot nem sikerült még kiküszöbölniük, ezért most csinál a német piacra egy olyan filmet, amiben tiszta arcú, mosolygós gyermekek és nagymamák reklámozzák a tápláló kakaburgert, én meg azt magyaráztam, hogy a wobblert egészen lassan kell húzni, árral szemben, a parti kövektől pár centire.

A Flórián térnél gyorsítottam, elhagytuk az autó fölött köröző szárnyas dinosaurusokat, és alig fél óra alatt odaértünk a pilismaróti öböl Dunába torkolló részéhez, ahol a kövezett földnyelv mellett nyáron tényleg sok süllőt lehet fogni, de most február volt és marha hideg. Útközben minden belső meggyőződés nélkül (jobb híján a Magyar Horgász szerzőinek kifejezéseit használva) igyekeztem ecsetelni a lelkes francia vendégnek, hogy milyen leírhatatlan érzés, amikor a süllő DURR elkapja a vízben lassan magunk felé húzott pár centis fahalat. A DURR-t olyan átéléssel mutattam be, hogy leszaladtunk az útról, de sajnos tudtuk folytatni az utat.

A partra leérve Jean Christophe zsinórjára felkötöttem egy wobblert, megmutattam neki, hogy kell bedobni, aztán lemásztam húsz méterrel lejjebb a kövezésen, és leültem cigarettázni. Tapi a töltés tetején lelkesen morgott és csóválta a farkát, úgy látszik, talált valami érettebb dögöt.

Annyira fáztam, hogy egy kacsasült gondolata sem tudott felvillanyozni. A víz persze tökéletesen csendes volt, sehol sem rabolt a süllő. Mér´ is rabolna februárba´? A sötétben ugyan nem láttam, de a kakaburger leendő rendezője jó hangosat suhintott a bottal.

-Mit érzek, amikor rákap a süllő?

- Van, amikor jó nagyot ránt rajta, de van, amikor csak annyit érzel, mintha a wobbler beakadt volna egy kőbe.

- És olyankor mit kell csinálni?

- Vágj be tiszta erőből.

Jean Christophe megfogadta a tanácsot. Másodjára is bedobott, ezúttal a mögöttem heverő kövekre. Meghúzta a wobblert. Az egyik hármashorog azonnal beleakadt egy kisebb sziklába. Filmes barátom azonnal hasznosította a nemrég tanultakat. Irtózatosat rántott a boton. A hármashorog kőbe kapaszkodó ága azonnal letört, a wobbler pedig rápattant a fejemre. Hiába ordítottam, Jean Christophe minimum öt percig fárasztott, mire rájött, hogy szárazföldi emlőssel van dolga.

Nem mutattam, hogy dühös vagyok. Elvégre életében először wobblerezik. Felitattam a vért, és beültem az autóba. Jean Christophe érzékenysége egy tapíréval vetekedett, mert nyugodtan folytatta a horgászást. Alig gyújtottam rá, amikor megjelent a kocsi mellett. Ostobán vigyorgott, a kezében egy jó kétkilós süllőt tartva. A következő dobásra fogta.

A jelentős vérveszteség ellenére fellelkesültem, és kicsit arrébb én is elkezdtem wobblerezni. Alig akartam elhinni, de a második dobásra nekem is rávágott egy süllő. Az állat kiemelés közben verdesni kezdett, beugrott a kövek közé, és beszorítottam a fejét egy lyukba. Tíz percig turkáltam könyékig a jeges Dunában, mire meg tudtam ragadni a tarkója mögött. Kiemeltem a vízből, és akkorát ordítottam, mint Rahan a Pifből. A süllő abban a pillanatban csapott egyet, leesett a kövezésre, és egy hasadékon keresztül visszacsúszott a Dunába.

Mit mond a pedofil a mennyországban? És mit mondtam én? Na nem azt, hogy hol a kisjézus.

Jean Christophe fél perc múlva érkezett meg a köveken bukdácsolva.

- Hol a hal?

Csendesen zokogtam, a vér lassan csepegett a vállamra. Meg sem tudtam szólalni, csak intettem a folyó felé. Az újdonsült fogasszakértő lemászott a vízig, belenyúlt, kicsit kotorászott, aztán kiemelte a süllőmet. Ez már sok volt. Azonnal bepakoltam a kocsiba, Tapit kiemeltem a döglött fácán maradványai közül, és indítottam, de ekkor minden elfeketedett.

A filozófia szakos házigazda visítására ébredtünk. Ha jobban belegondolok, igaza volt. A konyha merő vér és toll volt, a mélyhűtőből kivett süllők olvadtan hevertek a kövön Tapi mellett, aki a másnapi ebédre szánt fácánból csak a fejét és a lábait hagyta meg. Azóta sem tudtuk megmagyarázni, hogy miért vettük elő a házigazda pasijának a horgászbotjait, és miért szórtuk szét az összes wobblert.

Jean Christophe délután repült haza. Kicsit fájt a feje, szédült, de rendületlenül vigyorgott. Alig várom a májust, mert cserébe meghívott egy jó kis pisztrángozásra a Pireneusokba.

Szily László

szerző
Szily László
publikálva
1998/11. (03. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...