Tartalom

MaNcs, X. évf. 14. szám, (1998.04.02.) (1998-04-02)

Egotrip

Egotrip

Eörsi István: OptiPista (Mellékjelenségek)

Lezajlott a roppant országos jelentőséggel bíró ügy, melynek családi belügynek kellett volna maradnia. Egy tizenhárom éves kislánynak nem kell akarata ellenére világra hoznia gyermekét. A legájtatosabb szándéknak sem sikerült jogi személlyé varázsolnia egy méhmagzatot százezer forint segítségével. Maga a kísérlet azonban jelzi, hogy milyen mértékben kapitalizálódott korunkban a valláserkölcsi buzgalom. Pedig ez elméleti megnyilatkozásaiban még a lehetőségét is kizárja annak, hogy a pénz szerepet játsszon etikai problémák eldöntésében. Hivatalnoki karunk értékrendjének zűrzavarára vall, hogy az Alfa Szövetség cirkuszba illő jogi hókuszpókusza közigazgatási és bírói támogatásban részesült. Ítélet szentesítette, hogy egy bűncselekményben fogant gyerek ne azért szülessen meg anyja akarata ellenére, mert halhatatlan lélekkel bíró ember, akinek elpusztítása gyilkosság, hanem azért, mert tulajdonnal rendelkezik. Minthogy az emberré válás nem lehet mennyiségi kérdés, a kísérlet sikere esetén ötezer, sőt ötven forinttal is megvalósítható lenne az efféle specifikus transzszubsztanciáció, hacsak törvényes úton nem szabnák meg forintban az átlényegülés alsó határát.

Egotrip

Jaksity György: Tőzsde

Mark Twain valószínűleg azt mondaná, hogy a március nem szerencsés hónap tőzsdei befektetésekre, szerintem ettől függetlenül jó alkalom az éves jelentések elolvasására. Ezek közül is kiemelkedik (nem véletlen, hogy már másodszor írunk róla) a Warren Buffett által "kormányzott" Berkshire Hathaway beszámolója. Warren Buffett, mint minden év márciusában rendesen, közzétette a Berkshire Hathaway (flekk-korlátaim miatt a továbbiakban csak BH) társaság éves jelentését (megtalálható a www.berkshirehathaway.com alatt a neten), ami a cégről szóló jelentésen túlmenően az elnöki beszámoló elolvasása révén egy kellemes kirándulás Amerika leggazdagabb befektetőjének gondolatvilágába. (Billt nem érdemeinek csökkentése érdekében, nem is alulinformáltság okán, hanem azért zártuk ki az összehasonlításból, mert ő "szakmai" és nem "pénzügyi befektető", ha egyáltalán befektetőnek minősülne.) A BH, ahogy azt már tőle megszokhattuk, ismét rendkívül jó évet zárt, vagyis nyolcmilliárd dollárral növelte vagyonát, ami egy részvényre vetítve 34,1 százalékos felértékelődésnek felel meg. Az elmúlt 33 évben (amióta Buffett és elvbarátai igazgatják a céget) az egy részvényre jutó tulajdonosi vagyon 19 dollárról 25 488 dollárra emelkedett, ami 24,1 százalékos éves hozamnak felel meg. Ugyanebben az időszakban az amerikai részvényárfolyamok nagyjából feleekkora megtérülést produkáltak. A megdöbbentő a dologban persze nemcsak a BH-részvények fantasztikus hozama, hanem az, hogy ehhez semmi másra nem volt szükség, mint kitartani néhány hosszú távú kisebbségi befektetés mellett, amelyek ráadásul elég közismertek, mint pl. a Coca-Cola, a Gillette, a The Walt Disney Company, az American Express. Maga a BH alaptevékenységét tekintve biztosítótársaság, amely tartalékainak és saját tőkéjének befektetésén túlmenően ráadásul a biztosítási tevékenység terén is rendkívül sikeres. Persze Buffett, mint mindig, ezúttal is rendkívül szerény, meg is jegyzi, hogy a BH felértékelődése alig valamivel jobb, mint az S&P részvényindex hozama. (Azt nem teszi hozzá, hogy az amerikai vagyonkezelők kb. háromnegyede az indexnél rosszabb eredményt szokott elérni.) Hozzáteszi viszont, hogy ők, vagyis a BH nem elsősorban az "ereszd el a hajam" bulis (Bullish? Ez csak egy gyenge szóvicc volt, de nem bírtam kihagyni.) tőzsdei optimizmus éveiben érnek el az indexekhez viszonyítottan versenyképes hozamokat, hanem amikor a piac gyengélkedik, vagy legalábbis csak enyhén emelkedik. A szerénység mögött azonban a világ egyik leglenyűgözőbb befektetési sztorija húzódik meg, és az csak külön öröm, hogy munkájukról évről évre rendkívül olvasmányos és nem utolsósorban nagyon tanulságos módon Buffett az elnöki beszámoló keretében ad számot.

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság

Az élet bonyolult. (Ez itt egy nagy igazság, olykor szolgálok majd ilyenekkel kedves olvasóimnak, csekély ajándék.) De az is lehet, hogy nem maga az élet bonyolult, hanem nyelvileg tájékozódni, részt venni benne, megformálni, alakítani, megragadni, az a nehéz. Olykor habozom, melyik álláspontot is vallom magaménak: a világ van-e alapvetően elbaltázva, és a mi nyelvi nehézségeink ehhez képest kismiska; avagy a világ olyan, amilyen, de nyelvi tévelygéseink jelentősen rontják a benne elfoglalt helyzetünket.

Publicisztika

Publicisztika

Kovács András: Lassú őrlődés (A Soáról szóló vatikáni dokumentumról)

Egy kérdőíves felmérés során 1995-ben a magyar felnőtt lakosság 23 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, miszerint "Jézus Krisztus keresztre feszítése a zsidók megbocsáthatatlan bűne", és a felnőtt magyarok 17 százaléka gondolta úgy, hogy "a zsidók szenvedése Isten büntetése volt". Egy pár évvel korábbi másik felmérésből pedig az derül ki, hogy a mai magyar egyetemisták 42 százaléka szerint nem antiszemita az, aki "úgy véli, hogy a mai zsidókra is háramlik felelősség Krisztus meggyilkolásáért". Úgy látszik, egy egyházfői üzenet valahol félúton elakadt. Ezekhez a többségükben katolikus, többnyire mélyen vallásos, templomjáró emberekhez harminc év alatt jutott el hiteles forrásokból annak a híre, amit a II. Vatikáni Zsinat már 1965-ben kimondott: a zsidók nem felelősek Krisztus szenvedéseiért, "Krisztus mérhetetlen szeretetből és önként vállalta szenvedését és halálát", és nem szabad "úgy szólni a zsidókról, mintha kárhozatra szánta és megátkozta volna őket Isten, és mintha ez a Szentírásból következnék" (Nostra Aetate).

Publicisztika

Occident expressz

Hétfőn megkezdődött az Európai Unió bővítési folyamata: hétfőtől magyar diplomaták hosszú hónapokig hallgathatják majd, hogy mi fán terem az EU jogrendje, és hogy hogyan kéne a mi jogrendünket hozzá passzítani végre; későbbre a duma mellé valami lóvé is be lett ígérve, de nem sok (évi 3 milliárd ECU), viszont sokaknak kell rajta osztozni, és a szétosztásával többek között a PHARE-t bízták meg, azt a szervezetet, amelyről nem is olyan rég derült ki, hogy a segélyprogramjaira szánt összegek nagy része valami módon nyugati zsebekbe vándorol vissza. Amúgy meg a tárgyalások igazából csak hat országgal kezdődtek meg, és nem mind a tizeneggyel, akiknek a képviselőit meghívták most Brüsszelbe, és ennek a hatnak is inkább csak a hátára csaptak egy nagyot, hová igyekezel, barátom, ne rohanjál már olyan nagyon: jó lesz az a tagság hét év múlva is, már ha akkor. Az EU-ról továbbá eszünkbe juthat az a szomorú tény is, hogy a nyugat-európai országok közössége a jugoszláv válságban katasztrofálisan és szégyenteljesen politizált: máshoz meg itt a térségben még nem nyúltak.

Publicisztika

Troglodita-induló

Borges írja a trogloditákkal kapcsolatban (mitológiai törzs, földbe vájt barlangokban élnek, és halhatatlanok, de rendesen öregszenek, halhatatlanságuk oroszlánrészét szenilitásban töltik), hogy a trogloditák olyan hülyék, hogy egyszer egy troglodita beleesett egy gödörbe, és a többi trogloditának hétszáz évig nem jutott eszébe kihúzni onnan. Itt még azért nem tartunk, de ha igaz a történet, hogy házaspár kutyája Kőbánya sörgyári szellőzőaknába esett, házaspár kerített hajléktalant, leküldte kutya után, hajléktalan feladta kutyát, házaspár gödörben hagyta hajléktalant; ha csak a fele igaz, már nincs messze Borgestől.

Belpol

Belpol

"Ugyanazt a csepűt rágjuk" (Bálint András, az új Nemzeti Színház igazgatója)

Szombaton lefektették az épület alapkövét az Erzsébet téren, hétfőre - miként az intézmény pillanatnyilag miniszteri főtanácsadónak címzendő és egy évig még a Radnóti Színházat is vezető direktora a Narancs-interjú közben, egy rádióriportertől, élő adásban értesült róla - meg is fújták a benne lévő, 1965-ös évjáratú tokajival egyetemben. Nem volt elég mélyen a földbe ásva.

Belpol

Kulturális hírek

Színházi világnap: alapkő és díjDrámaírók köszöntő szavai és egy 33 színész által előadott Petőfi-vers elhangzása után szombaton az Erzsébet téren ünnepélyesen lerakták az új Nemzeti Színház alapkövét. A Bán Ferenc terve alapján megvalósuló épület nyitó előadását 2000.

Belpol

Ukrán választások : Dnyeper és vér

Ukrajnának ez a rendszerváltás-dolog a nagy ká-európai átlagnál kevésbé jött össze: privatizáció nista, igazi pártrendszer nista, valódi parlamentarizmus nista, sőt még abban sem lehet biztos az ember, hogy az egész ország (vagy a fele legalábbis) nem kéredzkedik-e vissza egy szép napon a Szovjetunióba, vagy minek híjják, ami a helyén maradt. És a tetejében még a kommunisták nyerték a választást is. A MaNcs riportere a múlt heti voksolás előtt két hetet töltött a tárgyországban. Már a beszámoló elején infernális mélységekbe ereszkedik alá.

Belpol

Hírműsorok a tévékben: Egy átlagos csütörtök

Azt, hogy mit érdemes megtudni Magyarország egy napjáról, azt elsősorban a hírműsorok szerkesztői döntik el. A MaNcs-ot a Kuzma-ügy legújabb fejleményei arra késztették, hogy górcső alá vegyen néhány híradót. Az ezredes halála után néhány napig mindenki azt hihette, van egy öngyilkos rendőrtiszt, van hivatalos nyilatkozat az ő magánéleti problémáiról, oszt annyi. Az RTL Klub a tragédia után nap mint nap kiküldött egy stábot a miértek megválaszolására. Naponta derültek ki apró momentumok, aztán egy idő múlva Ignácz István ORFK-tábornok előrukkolt azzal, hogy négy rendőri vezető ellen eljárást indítottak a Kuzma-üggyel összefüggésben. Vagyis egyetlen szerkesztőnek sem kötelező a rendőrségi álláspont beszopása. A MaNcs fogta magát, és múlt csütörtökön jól összehasonlította az MTV 1, a TV 2 és az RTL Klub hírműsorait.

Belpol

Az abortusz-ügy: Jogi eset

A dávodi kislány, P. Katalin abortusza körüli viharok arra utalnak, hogy az igazságszolgáltatás és a politika képviselői olykor meglehetősen bizonytalanul mozognak a jog területén. Innen nézve nem véletlen, hogy a nyilvánosság kényszerítette az ügyben illetékeseket az észlelt törvénysértések feltárására. Figyelemre méltó következmény az is, hogy a hírek szerint az Alkotmánybíróság döntésre szánta el magát egyes, a magzatper kapcsán felmerült kérdésekben.

Belpol

Horn Gyula a Közgázon: Lapossági fórum

"Mindenkinek a figyelmébe ajánlom, hogy a Duna lefelé folyik." Ez a Bős-ügyi megnyilatkozás csak egy apró mozzanat volt a miniszterelnöki másfél órából, amit már azért is érdemes volt végigülni, mert mégiscsak más Horn live, mint amikor egy fél percet benyomnak belőle a híradóba. Töltsön másfél órát kedvencével, és megkapja a teljes dózist: Best of Horn Gyula.

Külpol

Külpol

Clinton Afrikában: Szerecsenmosdatás

Clinton tizenkét napos Szahara alatti, vagyis fekete-afrikai körútja csak felületes ránézésre népszerűségnövelő szafári, amit jól előkészített a rabszolgás Spielberg-film, az Amistad bemutatása. Ilyen hosszú időt amerikai elnök még nem töltött a kontinensen, és a felhajtás is látványos: majdnem nyolcszáz kísérő, miniszterek, képviselők, üzletemberek és természetesen újságírók, számolatlanul.

Zene

Zene

Könyv: Kis zsidó pornográfia (Szántó T. Gábor: Mószer. Két kisregény.)

Meglepő lenne-e, ha kiderülne, hogy a zsidó hitközség egyik legfőbb tisztségviselője a kommunista rendszer spiclije volt? Lenne-e, és ha igen, pontosan milyen típusú felháborodás lenne abból, ha a Szombat című zsidó kulturális folyóirat tényfeltáró cikket közölne arról, hogy egy főrabbi nemcsak a III/III-as ügyosztály jelentéstevője, de a keletnémet Stasi megbízható embere is volt? Más minőségű felháborodás lenne-e ez, mint amikor nem explicite zsidó spicliskedésre derül fény? Hát persze hogy. Mindenki tudja, hogy ha azok komcsik, az rosszabb, mint amikor mi magyarok vagyunk komcsik. Mi csak a karrierünket egyengettük, de a zsidó komcsik direkt beléptek a pártba meg az ávóba, hogy bosszút álljanak. Nyomulnak, ezért feltűnőek. Hallgatnak, meglapulnak, hogy ne tűnjenek fel, ez pláne feltűnő.

Film

Film

"Pesti vagyok" (Yoko Ono kiállításszervező)

Nemrégiben egy japán támogatással végzett felmérés azt firtatta, hogy mit tudnak az amerikaiak Japánról. Arra a kérdésre, hogy ki a három leghíresebb japán, a legtöbben Yoko Onót nevezték meg, hírnevét a Beatles széthullásához kötve. A második helyen Godzilla végzett és a harmadikon Bruce Lee, aki nem is japán. Tehát a világ első számú japánjával sikerült találkoznunk a Galéria 56-ban, Budapesten. Most tragikusan elhunyt férje, John Lennon litográfiáit állítja ki és adja el, hogy a SOTE II. Számú Gyermekklinikáján segítsen.

Könyv

Könyv

Klezmerpunk-antikvárium: Többfunkciós bagoly

Ha egy félműveltségi vetélkedőn nekem szegeznék a kérdést, hogy melyik az a hely Budapesten, ahol össze lehet futni a Joel Rubin Jewish Music Ensemble hegedűsével, amint épp a Mumin nevezetű punkzenekar énekesével sörözik, hát még hosszú mélázás után sem válaszolnám azt, hogy a Népszínház utcai antikvárium. Pedig ez lenne a helyes felelet.

Könyv

Három a brazil (Arto Lindsay)

Tavaly ősszel, miután kijött a második bossa novás albuma, tele lett Artóval a nyugati szakirodalom. Jogos a tíz pont, az év egyik kimagasló produkciójáról volt szó valóban. Húsz év sziszifuszi meló után Arto Lindsay befutott. De azért nincsenek illúzióim: nálunk továbbra is ismeretlen név. Könnyen lehet, ezt a cikket négy embernek írom; mondjuk hatnak, de mindenképpen tíz alatt. Pedig megjelent közben a trilógia harmadik része is.

Könyv

És különben is (Fred Hersch a Zeneakadémián)

"Herschnél talán csak Monk tudta lebilincselőbben játszani a darabjait" - olvastam a St. Paul Pioneer Pressben. A Jazziz szerint "csak a legmagabiztosabb előadók képesek így a gondolataikat más szavaival tolmácsolni". Vagy. "Érződik, hogy Hersch tényleg gondol valamit Monkról, és nem csak azért készült a lemez, mert semmi önálló nem jutott az eszébe" - miként a Magyar Narancs írta.

Tranzit

Tranzit

Magyar asztal

Legyen múzeum, színház vagy éppen dal, ha valamire azt mondjuk, "nemzeti", a legkevesebb, hogy lelkünk ragyog, testünkön pedig ünneplő feszül. Már csak a tűzijáték hiányzik. Az 1896-ban megnyílt Nemzeti Szálló esetében valamennyire más a helyzet, 1929-ig ugyanis Réminek hívták tulajdonosa, Rémi Róbert nyomán, de jött az új főnök, Dénes József, aki átkeresztelte a hotelt. Igaz, elsősorban nem a hazafias érzelmek vezérelték, sokkal inkább a panoráma, mivel a hatos villamos mellett a legendás színház látványát is garantálhatta a kedves vendégeknek.

Sport

Sport

Hoki-vb, C csoport : Helyi hősök

Erős volt pedig a pszichés nyomás: még a Stopli magazin Buli című melléklete is esélyesnek hozta ki a magyar válogatottat. Márpedig magyar válogatottra, de bármilyen magyar csapatra, nagyobb veszély nem bír leselkedni, mintha esélyesnek kiáltják ki. Olyankor leginkább elpénecolja a dolgot. De most nem ez történt: a mieink elsők lettek, és feljutottak a B csoportba.

Tudomány

Tudomány

Foci-vb a hálón: Off-site

A labdarúgó-világbajnokság nemcsak a FIFA és a multinacionális média gigantikus biznisze, az informatikai ipar is alaposan rástartolt a várakozások szerint 37 milliárd tévénézőt vonzó eseményre.