Keresztury Tibor: Keleti kilátások (El innen (Miskolc
Egotrip
blues 1.) )
A Debrecenből menekülő -ha érthető okból lemond a Nyíregyháza-Záhony-irány csábításáról, valamint a déli útvonal Mikepércs és Derecske által fémjelzett fenyegető lehetőségéről, amelyhez, ha eljut addig, Zsáka, Furta és Csökmő kínál távlatot - két érdemi módját választhatja a kitörésnek, bár túl sok jóval egyik sem kecsegteti. Vagy a pusztának megy, mert szeme előtt Budapest tornyos képe lebeg, vagy a szívére hallgatva Miskolc felé tapogat. A választás mindkét esetben tájjellegű tünetekkel jár hamarost: megbambulás, agyi tompaság, érzékcsalódások, kóros önbizalomhiány, súlyos depresszió, esetenként halál. Pest felé futva meg, a látóképi csárdánál jön a sokkos felismerés: nem a Dunát, de akár csak Poroszlót elérni - teljességgel reménytelen. Hogy legyőzi a végtelen kilátásban rejlő kilátástalanság; az a perspektíva, amikor mindent látsz, de nincsen semmi sem, hogy a kiváló Petőfi síkvidékben súlyosan tévedett. A másik esetben Józsáig még eljut valahogy, de ha nem elég gyors, a szétfolyó Böszörmény tárt karokkal szippantja be, megtapad autója az útra felhordott sár cuppanó sarában. Véve az akadályt, némi rehabilitációs szundítás után Görbeházán találja magát: ott, hol az út mellé egy szakács van kitéve fából; olyan farostlemez-ember, kiterjedése nincs, csak magassága, kezében bogrács, arcán szörnyű bájvigyor -invitál befele, Görbe az egy vendéglátós hely.
