Magyar asztal

szerző
Nerobol fivérek
publikálva
1998/13. (04. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Legyen múzeum, színház vagy éppen dal, ha valamire azt mondjuk, "nemzeti", a legkevesebb, hogy lelkünk ragyog, testünkön pedig ünneplő feszül. Már csak a tűzijáték hiányzik. Az 1896-ban megnyílt Nemzeti Szálló esetében valamennyire más a helyzet, 1929-ig ugyanis Réminek hívták tulajdonosa, Rémi Róbert nyomán, de jött az új főnök, Dénes József, aki átkeresztelte a hotelt. Igaz, elsősorban nem a hazafias érzelmek vezérelték, sokkal inkább a panoráma, mivel a hatos villamos mellett a legendás színház látványát is garantálhatta a kedves vendégeknek.

Legyen múzeum, színház vagy éppen dal, ha valamire azt mondjuk, "nemzeti", a legkevesebb, hogy lelkünk ragyog, testünkön pedig ünneplő feszül. Már csak a tűzijáték hiányzik. Az 1896-ban megnyílt Nemzeti Szálló esetében valamennyire más a helyzet, 1929-ig ugyanis Réminek hívták tulajdonosa, Rémi Róbert nyomán, de jött az új főnök, Dénes József, aki átkeresztelte a hotelt. Igaz, elsősorban nem a hazafias érzelmek vezérelték, sokkal inkább a panoráma, mivel a hatos villamos mellett a legendás színház látványát is garantálhatta a kedves vendégeknek.

Nemzeti Szálló Étterem

Bp. VIII., József krt. 4.

Nyitva: 7-10-ig és 12-15-ig, aztán 18-23-ig

Sokáig semmi baj nem volt ezzel a névvel, a szálló az államosításkor sem vált Vörös Traktorrá vagy Élmunkássá, de 1965-ben, amikor a színházat úgy fölrobbantották, hogy ócska kis szökőkutak nőttek a helyén, a hotel besorolásának három csillagához nyugodtan hozzáadhattak volna egyet "jelentős kilátásjavulás" miatt. A szállót 1986-ban újították fel legutóbb. Persze "Nemzeti" maradt, viszont Gobbi Hildát állítólag kötekedés miatt kitiltották.

Az eklektikus stílusban épült hotelt kék-fehér homlokzata miatt akár az MTK székházának vagy jól menő hupikék törpikék tanyájának is nézhetnénk, ezért aztán magyarul és angolul is ráírták: Nemzeti Szálló. Impozáns középület lehetne, ha nem gyömöszölték volna a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet és a József körút6. közé, de így, tér nélkül csupán téglasűrítmény, egy szebb darab a nagykörúti házak közül. Elsősorban külföldi csoportok látogatják, de hogy pestiek se higgyék, hogy a József körúton csupán egy kísértetkastély áll, ahol legfeljebb Gózon Gyula szelleme iszogatja a kisfröccsöket néhány német rohamturista társaságában, nemrégiben kitalálták a családi ebéd intézményét: vasárnaponként terülj, terülj svédasztalkám várja az éhes magyarokat is.

Az étlap áraihoz képest meglepően olcsó, hogy csupán 1490 HUF-ot kell kicsengetni (gyerkőcnek 790-et), hogy annyit ehessünk, amennyi csak belénk fér, sőt ezért még egy kis Unicum (2 cent) is ütheti a torkunkat.

A vasárnapi ebédeltetés a svédasztal klasszikus hagyományait követi, azaz illendően apró csészébe vételezhető gulyás-, illetve fokhagymazellerkrémleves (ezen utóbbi pontos eredőjét nem sikerült megállapítani, de nagyon finom volt), majd előételnek lehet nassolni a hidegtálak között. Van hal, ami valamiért vizes és íztelen, van töltött hús, aminek a tölteléke meglehetősen gyanús elegy, de a többi rendben van, olyan, mint egy NB II-es sajtótájékoztató felhozatala. A főétel lehet milánói spagetti, rántott (a pincér közlése szerint) marhahús (szerintünk inkább borjú), paprikáskrumpli és lecsós csirkecomb, mindez tetszés szerinti körettel. A desszert elszomorító, bágyadt eperpuding vagy császármorzsa, ami ugyancsak alulmúlja az eddig ebben a műfajban készített hasonló nevű kísérleteket.

Mindez persze mennyiségét tekintve sok, illetve sok lehet, ha valaki gyakorlott pszichopata módjára hülyére eszi magát, mit sem törődve a tányér méretével, púposra szedi és kétszer vesz. Mi ezt nem próbáltuk ki, de így is meglehetősen jóllaktunk. A mennyiség forradalma.

A környezet egyébként szép, bár a stukkók újraaranyozását jobb lett volna egy ráérősebb mesterre bízni, akkor talán nem úgy nézne ki, mintha lapáttal lenne felhordva az aranymáz, de a kiszolgálás - leszámítva talán tempóját - kifogástalan, legalábbis egy hasonló ár- és kerületfekvésű éttereméhez képest. A zongora hangos, de nincs rajta potméter, talán gyengébben kellene verni.

Mindezen anomáliák ellenére az összbenyomás mégis kedvező, a vendégkört képező nyugdíjas polgárok leckét adnak decens magaviseletből és evőeszköz-használatból; kés, kanál, villa elsősorban mennyiségben, nem annyira méretben modellezi az arisztokratikus minimumot, a növények közül a valódiak szépek, a mesterségesek tartósak, a számla pedig igazán korrekt.

Hétköznapokon persze más világ van itt - legalábbis az étlap tanúsága szerint hétfőtől változatos és közepesen drága ételek közül válogathatunk egészen szombatig -, akkor valószínűleg a szakács is bejön dolgozni, és ez így van jól, maradjon vasárnapra a svédasztal, amúgy szociálisan, és a középosztályhoz való tartozás illúziójának erősítésére a középdrága és közepes borok.

Nerobol fivérek

szerző
Nerobol fivérek
publikálva
1998/13. (04. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...