Az MSZP hatékonyabb betegjogi képviseletet akar

  • 2020. május 31.

Élet + Mód

Többen halhattak meg a járvány kormányzati félrekezelése miatt, mint a vírusfertőzés következtében – véli Bangóné Borbély Ildikó.

Az MSZP újra kezdeményezi a betegjogok képviseletének helyreállítását, az egészségbiztosítási felügyelet ismételt létrehozását – mondta Bangóné Borbély Ildikó a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.

„Kásler Miklós miniszter hiába állítja magáról, hogy nem szokott hazudni. Minden egyes megszólalásával saját magát hazudtolja meg, és nem segítenek rajta az alákérdezős álinterjúk sem. Kásler Miklósnak személyes felelőssége van a rendszer hibájáért” – mondja a felvételen. A szocialista politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy jelenleg nem működik a betegjogokat hatósági eszközökkel védő szerv, mivel a Fidesz 2010 után megszüntette a baloldali kormányok által létrehozott egészségbiztosítási felügyeletet – számolt be róla az MTI.

Kiemelte, ennek a felügyeletnek a hatáskörébe tartozott a betegpanaszok kezelése, például a súlyos műhibák és a kórházakból indokolatlanul elküldöttek eseteinek kivizsgálása, de ez a szervezet felelt az intézmények szolgáltatásainak ellenőrzéséért, így a várólisták nyilvánosságra hozataláért is.

Bangóné Borbély Ildikó ezek miatt távozásra szólította fel az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst, és egy önálló egészségügyi tárca létrehozását követelte.

Elmondta: Kásler Miklóst személyes felelősség terheli az egészségügyi rendszer hibái, az alulfinanszírozottság és az alacsony fizetések miatt, továbbá azért is, hogy a koronavírus-járvány alatt ideiglenesen leállították az egészségügyi alapellátást, valamint elhalasztottak orvosi beavatkozásokat.

Az MSZP politikusa azt is mondta: szakértők szerint több halottja lehet az egészségügy leállásának, mint a koronavírus-fertőzésnek, vagyis többen halhattak meg a járvány kormányzati „félrekezelése” miatt, mint a vírusfertőzés következtében.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.