Élet + Mód

Drogstop: XTC 7-től 7-ig

A Drogstop előrejelző statisztikái szerint a droghasználattal kapcsolatos trendek egy éven belül várható robbanást jeleznek a huszonéves populáció körében. Öreg hiba volna egyedül a vészhelyzet orvoslására koncentrálni, vagy csupán a hivatalos drogpolitika segítségére számítani. Megnéztük, ők hogy próbálnak kitalálni ebből az erdőből.
  • 1997. május 8.

Alezredes úrnő drogmegelőz: Khamorro

Néhány hete áll nyitva az érdeklődők előtt a Népszínház és Bérkocsis utca sarkán, az egykori Nap mozi helyén a rendkívül találóan Napháznak (Khamorro) elkeresztelt roma kulturális központ. Az eddigi irodalmi és zenei rendezvények mellett bűnmegelőzési előadás-sorozattal is próbálkoznak a lelkes szervezők. Április utolsó esős szombatján debütált ez a program: két büntetés-végrehajtási szakember meglehetősen visszafogottra sikeredett expozéját követően a Djaroka Group igyekezett lebeszélni a tudatmódosító szerekről a vigyorgó tizenéveseket.
  • 1997. május 8.

San Remo

San Remo Ristorante PizzeriaBudapest II., Török u. 6-8.Nyitva: 12-24Tel.: 212-1991Autentikus olasz kajából régóta nem olyan elkeserítő a felhozatal, mint a pangás éveiben, de az olasz ételekről minimális magyar tudja csak, hogyan is jók; a borzalmas menzai bolognaikon felnőtt nemzedék csak pillanatnyi elmezavarban megy olasz étterembe.A San Remóban legalább olyan jó a szakács, mint a stabil viszonyítási pontnak tekinthető Okay Italiákban, a részletek azonban lényegesen kidolgozottabbak.
  • 1997. május 1.

Internet-reklámok: Netetés

A nagy posztmodern guru - Baudrillard -, aki azért önmagát nem tartja POMO-nak, pedig kultúránkban mostanság éppen ő hirdeti a legszélsőségesebb hangon, hogy semmi nincs, a modern véget ért, és egy olyan orgia után vagyunk, ahol már minden csúfságot és jót elkövetett az ember, ami egyaránt okoz élvezetet és fájdalmat; szóval ez a Buddha of cool teoretikus nincs igazán jó véleménnyel az Internetről, sőt magáról a számítógépről sem: a jövő Virtuális Embere "testi és kétségtelenül szellemi nyomorékká válik" - nyilatkoztatta ki Orgia után című cikkében.
  • 1997. május 1.

Polgárőrség: Éjjeli őrjárat

A VIII. kerületi Oltalom Polgárőrség a központ szerint kiválóan működik. A rendőrséggel azonban nem a legjobb a viszony, a polgárőrök többször lépték már túl hatáskörüket. Elmúltak azok az idők, amikor a legnagyobb egyetértésben közösen járőröztek, most néhány polgárőr a kapitányság területére sem léphet be, legfeljebb vészhelyzetben, például amikor megjelennek "a sajtósok".
  • 1997. május 1.

Becsali csorda

Van egy kis lebetonozott szélű tó az Orczy-kertben, a Ludovika mögött, ami arról híres, hogy harmadikban két cigánygyerek beledobta a Sünit, mert az nem akarta odaadni nekik a pénztárcáját. Alig bírtam kihúzni, egyrészt mert vérzett az én orrom is, másrészt mert Süni derékig beleállt az iszapba. Azóta horgásztóvá lépett elő a hely, így azok is foghatnak pontyot, akik nem merészkednek egy metrómegállónál messzebb a Nagykörúttól.
  • 1997. április 24.

Képeslapp

Lappföld fővárosában, Rovaniemiben az ökomorality játéktól a nature jukeboxon át a méretarányos lapp sátorig minden megtekinthető és kipróbálható egy olyan kiállításon, amely multimédiás modellel szemlélteti, hogyan éljünk túl saját készítésű hókunyhóban, ha kifogyott a benzin a hómobilból, szánhúzó kutyáink pedig felfalták rénszarvasainkat és beálltak a farkasok közé. A megszerzett ismeretekkel felvértezve nyugodtan vágtunk neki a vadonnak.
  • 1997. április 24.

Föld Napja: Körhintapolitika

Mivel április huszonkettedike, a Föld Napja idén szerdára esett, voltak, akik elébe mentek az eseménynek, és már szombaton, vagyis április 19-én csináltak egy előföldnapi bulit zenészekkel, színészekkel, környezetvédelmi miniszterrel és bohócokkal a Vidám Parkban. A hatást fokozta, hogy a jeles naptól függetlenül, de ugyanott a budapesti főpolgármester-helyettes a főváros nevében átvette a frissen felújított majdnem százéves körhintát. Álomszerű délelőtt volt.
  • 1997. április 24.

Guminőnap (1. Magyar Erotika Kiállítás és Börze)

A pornográfia munkásainak régi dumája, hogy tevékenységükkel oldani szeretnék a gátlásokat és felszabadítani a bennünk rejlő egészséges nemi ösztönöket. Pedig csak pénzt akarnak, de sokat, legfeljebb még kiélni saját vágyaikat.
  • 1997. április 17.

2001 Ûrodüsszeia: Mint HAL az űrben

A hármas gyártási számú 9000-es számítógép vagyok. 1997. január 12-én kezdtem működni Illinois állam Urbana városában, a HAL gyárban. Róka koma gyorsabb, mint a rest eb. Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó. Dave, itt vagy még?
  • 1997. április 17.

Az ügynök halásza

A hideg és rettenetes szél miatt mostanában úgysincs kapás, ezért az elmúlt hétvégén a perverziónak akartam áldozni: azt terveztem, hogy elviszek horgászni egy bölcsésznőt Ercsibe. A dologból végül nem lett semmi, az viszont kiderült, hogy Twin Peaks közelebb van Pesthez, mint gondolnánk.
  • 1997. április 10.

Tűcsere-program: Tiszta, száraz

A tűt cserélni kell. Lehetne fertőtleníteni is, ha lenne otthon erre alkalmas anyag, át is lehet mosni, amitől szennyezett marad ugyan, de nem dugul el a beszáradt vértől, a tisztaság illúzióját keltve az idegen vegyészek gyártotta ismerős érzés körül. Múlt lemosva, fegyelmezve a jelen: rendet hiszünk a tű hegyén. Porszívózás, szemét le, mosogatás, hogy aztán újból szétszórhassunk mindent. Tűt átadni nem lenne szabad soha, más szemetébe botlunk, közös ló, idegen halál.
  • 1997. április 10.

Kosztolányi Dezsőné fodrásza: Nyíratlan szabály

A néni kétségtelenül a főváros egyik legrégibb szolgáltatója, és nem olyan fiatal, mint amilyennek látszik. Nála már csak a Gozsdu udvari Bandi úr örökebb darab. Három milliméteres, aranyfoncsorozott belga üvegtükrében sokan jól megnézhették magukat az eltelt hatvan esztendőben. Igaz, időnként belelőttek a képbe, de az azóta sem torzít, legfeljebb az embernek szikralátása támad tőle.
  • 1997. április 10.