- Halló, Egyesület!
- Halló, segítséget szeretnék kérni, rosszul van a feleségem, lehet, hogy túladagolás.
- Miből gondolja, mit vett be?
- Hát, volt itthon speed meg XTC, de ivott is. El akar ájulni itt.
- Hívjon mentőt gyorsan és utána hívjon vissza.
(újra csönget)
- Halló!
- Halló, hívott mentőt?
- Neeem. Kicsit jobban van. Nem is tudom.
- Hogy néz ki? Mik a tünetei?
- Háát, sápadt, el akarja veszteni az eszméletét, ééés dől a szájából a vér.
- Úristen, hívja már a mentőt, mire vár!? Azt akarja, hogy meghaljon?
*
Nem a Trainspottingból, a Pulp Fictionból, a Killing Zoe-ból vagy a Drugstore Cowboyból való forgatókönyvrészlet a fenti telefonbeszélgetés, hanem Budapest valamelyik vadreál mikrokörnyezetének elkeseredett telefonhívása, amely épp az alkonyati zóna idején futott be a Drogstop éjjel-nappali telefonos segélyszolgálatához. A vonal ügyeleti végén Ági dühöngött aggódva. Anyatípus, ám nem viszi túlzásba, csak, ahogy mondja is: nem volna épp felemelő érzés, ha ilyen esetben elkésne a mentő. De vajon miért dől a vér a szájából? Elhagyta magát a nyálkahártyája, vagy a szigorú férj akart egy csapással életet lehelni a feleségébe, aki otthon gyakorta nassol a politox spájzkészletből maradékokat, ez már sosem fog kiderülni. A mi számunkra legalábbis.
- A drogosokat megverik, ugye? A kérdés ébrenlét és pesszimizmus határán hangzott el az ügyeleti szobában, természetesen tőlem, aki drogellenes média-rémtörténeti uszító propagandán nőtt föl, miközben egy kissé már kopott generáció agonizált a hátsó udvarban, meg épp egy órája gyalogolt végig alkonyatkor egy új, pesti városrész mulandóság tekintetében legkevésbé sem reménykeltő lakótelepén.
- Először gyakran a tanácsadó vonalat hívják túladagolás esetén is, csak aztán a mentőt - érkezik az egybehangzó és érthetően udvarias válasz. Lehet, hogy nem ismerik eléggé a tüneteket, de
a droghasználók
megmaradt valóságérzékéből ilyen helyzetekben a lebukástól és a megalázástól való félelem a legerősebb; és igaz, ami igaz, nem bánik velük kesztyűs kézzel az alulfizetett ambuláns egészségügyi szféra, amelynek legfeljebb az altatógázból szivárog valami plusz. Talán az öngyilkosoknál is jobban utálják a lassú autodestruktívokat. Ebben a társadalmi játszmában egyelőre nem eldöntött kérdés, hogy ki kitől fél jobban, vagy ki kit okol inkább a rossz sorsáért, tehát nem érdemes mélyen alászállni a sürgősségi mentés misztériumaiba, amíg azt, ha idejében jön, és Hippokratész szelleme valamennyire melengeti, akkor túl lehet élni. Inkább a megelőző lelki segítség vagy az utókúra tud nagyon és sokáig fájni, ha szakszerűtlen.
A Drogstop Egyesület az
egyetlen megállás nélkül működő
szolgálat, amely már öt éve a nap bármely percében a drogfogyasztók és környezetük rendelkezésére áll akár tanácsadással, akár lelki segéllyel, és minden érdeklődőnek válaszol a legidiótább kérdéseire is. (Nemrég alakult meg a Kék Pont erre a mintára.) Üzenetrögzítő üzembe helyezése kizárt. Kizárólag szakirányú képzettséggel és szakmai tapasztalattal kerül ide telefonos szolgálattevő, akinek részt kell vennie a külsős pszichiáterek vezetésével tartott kétheti szupervíziós csoportokon, nehogy a telefonos kapcsolataik egyetlen reménytelen látomássá változtassák saját életüket is.
Kísérleti jelleggel indult a szolgálat, de a keresleti mutatók alapján folyamatossá kellett tenni a működését. Közvetlenül és ingyenesen hívhatók az ország egész területéről. Az anonim hívás kockázatát valószínűleg bátrabban vállalja minden drogproblémákkal küszködő polgár, mint azt, hogy a kórházi-egészségügyi szférával kelljen kapcsolatba lépnie. Legalábbis első körben.
Az első kör
pedig életmentő lehet akkor is, ha ahhoz kell erőt adnia, hogy a hívó tovább tárcsázzon a mentőállomásra. Úgy működhetne, mint egy drogterápiás lánc első láncszeme, ha nem volna hiányos mögötte a lánc. Már egyesületként működik, tavaly nyerte el az év nonprofit szervezetének címét, az ENSZ által is bejegyzett egyesület lett. Azért pont egyesület, mert meg vannak róla győződve, hogy így őrizhetik meg munkájuk tisztaságát az alapítványok devalválódó, és a különböző szerteágazó drogpolitikai lobbik hivatalos világában. Ahogy a kisebbségügyben, itt is létezik az az anomália, hogy a közös érdekeltségű civil szervezeteket megosztja a politika. Az jut pénzhez, aki ügyesebben helyezkedik, esetleg hivatalos szerveknél szakért, mert ebben a szférában is ismeretlen az összeférhetetlenségi elv. Csak az alany fontossága kérdőjeleződik meg, pedig ezek az intézmények eredetileg érte jönnek létre, miközben a szakemberek úgy tesznek, mintha megközelítenék a tökéletességet. Ez a kollektív képzavar egy újabb generációt áldozhat fel, mert ne felejtsük el, nálunk háromgenerációs függőségről van szó, amelyben az altatószedéstől az alkoholon át az egyéb drogokig közvetítjük a viselkedésmintát, és folyamatosan lépéshátrányba kényszerítjük a valóságos megoldásokat.
Miközben egy-egy team munkája nélkülözhetetlen, kénytelen marketingkoncepciókat gyártani. A Drogstop munkáját itthon és nemzetközileg is elismerik, statisztikáik jó belépők a határon túli kapcsolatok ápolásához, mégis mindennapos működési gondokkal küszködnek. Persze kapnak pénzt pályázatok útján, de az a céljuk, hogy ne csak
nyolcszáz forintot
tudjanak adni mondjuk egy igen fárasztó éjszakai ügyeletért pszichológiai végzettségű munkatársaiknak, hanem a tb teljes támogatásával szolgáltathassanak, és így egy segítő irodájuk is legyen, ahol személyes kapcsolatba léphetnek kitartó hívóikkal, ha arra van szükség. Orvosi segítő hátterüket sem tudták természetesen másképp megoldani, mint informális kapcsolataikkal és legjobb belátásuk szerint.
- Minden, ami gagyog, ragyog, az állami, és minden, ami szar és sár, az társadalmi - ezt már Márta fogalmazta így az ügyeleti beszélgetésünk alkalmával. - Szorgalmazni szeretnénk az államon kívüli civil szervezetek nemzetközi összefogását drogügyekben. A központ szerintem Lengyelország lehetne a maga fantasztikus Marek Kotanskyjával, akit nálunk, amikor idelátogatott, a fővárosi önkormányzatnál, jellemzően, ostoba módon lekommunistáztak.
A túladagolás
nem túl gyakori a hívások között. Elsősorban az XTC és az LSD természete meg használatának veszélyei érdeklik a többnyire fiatal hívókat. Mivel ezek hatásmechanizmusának megértése a pszichiátriának és a neurobiológiának is sok borsot tört már az orra alá, csakúgy, mint a skizofrénia maga, egyre nő a szer körüli misztérium, és nem könnyű pontos információkat, egészséges tanácsokat adni a használatukkal kapcsolatban. Jelenleg ezek a szerek a vezetők a rosszulléti listán. Majdnem minden LSD és Extasy, ami forgalomban van, szennyezett, és az a jobbik eset, ha Bioponnal van dúsítva, akkor az embernek csak a füle habzik és nem az agya folyik el. A dílerkedés fogalma persze nem csak ebben az esetben jelent egyet a mészárlással. Kevés olyan LSD-fogyasztó van, aki teljes felelősséggel, felkészülten használná a szert, és kiélvezné a műelmebetegség minden előnyét. Talán csak Tim Leary volt ilyen szerencsés, de neki nem is regisztrálták egyetlen hívását sem a Drogstopban. Kár. Sajnos nálunk nincs lehetőség - és előreláthatólag még vagy száz évig nem is lesz - a szerek rizikócsökkentő, használat előtti bevizsgáltatására. Naná, ez feltételezné a liberalizálást, így egyetlen dolgot lehet tenni: hizlalni tovább a kis maffiákat, és felhívni a figyelmet az említett szerek várható negatív hatásaira, a kedélyhullámzásra, az esetleges kétségbeesésre, a rövid távú memória időszakos kimúlására, a szerencsés esetben átmeneti skizóra, és flashback-mentes pihenést kívánni a kiszolgáltatott utazónak. Veszély esetén pedig megpróbálni egy olyan másik személlyel beszélni a környezetéből, aki viszonylag két lábbal áll a földön, és a barátját minimum túlélési pozícióba tudja hozni.
Anyagtípusok tekintetében a heroin, a fű, a hasis, a kokain az előfordulási sorrend, aztán a politox hívások, és újabban meredeken emelkednek a szipuzásról szólók, pedig annak kilencvenhatban volt egy mélypontja, de valószínűleg a csavarlazító ma is a legolcsóbb megoldások egyike, és még dílert sem kell felkutatni hozzá.
A hívók
között a drogosok, az ő kétségbeesett, de segíteni kívánó szüleik, hozzátartozóik, igen alulinformált és tehetetlen tanáraik vezetik a listát, de előfordul, hogy orvosok telefonálnak ide szakmai ismeretkiegészítésért. Nem profilba vágó, de feltétlenül ellátást igényelnek az alkoholgondokkal küzdők, a krízisben lévők, a magányosok, az idősek, az AIDS-betegek és a munkanélküliek. Az öngyilkosjelöltek is gyakran ezt a telefonszámot találják meg először; közülük sokan folyamatosan később is kapcsolatban állnak a Drogstoppal, beszámolva későbbi sorsukról. Vannak betegek, akik egy-egy szolgálatban lévőhöz kötődnek, ami a hosszabb, terápiás jellegű elbeszélgetéseknél mindenképp gyümölcsözőbb kapcsolat. Rengeteg néma hívás fordult elő ottjártam alatt is: nehéz eldönteni, hogy valaki csak szívesen lóg éjjel egy ingyentelefonon, vagy épp nem tudja elszánni magát az első szóra. Amikor végre hosszas szuszogás után beleszól az illető, kisimulnak az ügyeletes ráncai. Sokszor órákon keresztül beszélgetnek a hívókkal, ami a vidéki telefonoknál nem egyszerű, mert tízpercenként szétkapcsol a vonal, úgyhogy már az elején le kell szögezni a visszahívás szükségességét, hogy senkit ne veszítsenek el a vidéki éjszakában. Amikor álmosak a lélekőrök, maguk mellé teszik a díványra a telefont, és szundikálnak egy-egy félórát a következő csörrenésig. Az éjszakának egyébként is van egy kevésbé sűrű szakasza, úgy kettő órától reggel hatig.
De a notóriusok sosem alszanak. Az ember azt gondolná, hogy aki ebben az országban nem drogos valamilyen módon, az mind elmebeteg. Õk mind ilyenkor ejtik meg napi betevő telefonhívásaikat, és nem ritkák a "már megint te vagy az, Palika, te szerencsétlen?" jellegű kiszólások a már teljesen ledarált ügyeletesek részéről, mikor unják, hogy
a palikák
az ő hangjukra maszturbálnak a vonal másik végén, feltehetőleg kényelmesen berendezett otthonukban, lefoglalva a segélykérő telefont. De a palikák nem adják fel, márpedig őket legalább annyi energiába kerül eltántorítani perverzióiktól, mint egy drogost az aranylövéstől; csak épp nem erre alakult az egyesület. Van még a Drogstopnak egy non plus ultra szolgáltatása, mégpedig a fenyegető telefonhívások elviselése mindannyiunk helyett. Benne vannak a telefonkönyvben és ki vannak plakátolva az utcán, ráadásul nevükben szemérmetlenül szerepel a drog. Azért sem fognak egy légópincébe költözni.
Újpest hajnalban sem szép, ezt muszáj volt megállapítanom hazafelé, miután elköszöntem az álmos Ritától, aki úgy nézett ki, mintha egy kétnapos acid partyn gyakorolta volna túlélési képességeit, és még betáplálta a számítógépbe az éjszakai hívásokat. Ági már korábban átesett rajtam telefonostul, és ő is rohant a nappali munkahelyére. Jött a váltás, ráadásul az a szörnyű Nevi-reklám is szemben a metróban, a sakkfigurás, ahol a királynőben áll a fecskendő, és azt sugallja, hogy a drogozás az AIDS-szerzés egyetlen forrása. Ha már segíteni nem tudnak, elrontanak mindent. Na meg nem is beszélve a reggeli metróban alvókról. Õk sem dobtak fel, de azért túléltem a krízist, és nem telefonáltam vissza, úgyis annyi dolguk van.
- sisso -
(Köszönet Kós Mártának, a Drog-stop lelkének, valamint Áginak és Ritának.)
