Nem csak a Terézvárosban jöhet a 30 km/h-s korlátozás

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 4.

Élet + Mód

Három kerületet érinthet majd a sebességkorlátozás.

A fővárosi önkormányzat forgalomcsillapítási terve szerint nemcsak a Terézvárosban, hanem három kerületben összehangoltan lesz 30 kilométer per órás sebességkorlátozás – tudta meg a Népszava.

Néhány nappal ezelőtt, Soproni Tamás terézvárosi polgármester bejelentette, hogy hamarosan Terézváros minden utcájában, ahol nem jár BKK-járat, 30-as sebességkorlátozást vezetnek be. A Népszava kérdésére több kerület önkormányzata beszélt hasonló tervekről.

Ahogy írják, Újlipótvárosban már eleve évek óta 30 km/órás korlátozás van érvényben a BKV által nem érintett utcákon. Az V. kerület, bár az átfogó terv készüléséről nem halottak, ettől függetlenül évek óta dolgoznak az átmenő forgalom csillapításán. 

Józsefvárosban még idén elkészül ideiglenes elemekkel a Magdolna, Népszínház és Csarnok negyed, valamint a Tisztviselőtelep forgalomcsillapítása és a Százados negyed tervei, jövőre pedig a Corvin, Losonci és Orczy negyedek következnek. Ebben az átalakításban az egyik legfontosabb forgalmi változás a 30 km/óra sebességű övezetek kialakítása a főútvonalakon kívül, ezenfelül útszakaszokat zárnának le, illetve egyirányúsítanának, esetenként szűkítenék az útpálya szélességét. 

Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármestere pedig arról beszélt a lapnak, hogy 

az VI., VII. és a VIII. kerület összehangoltan, egységes rendszerben vezetné be a 30 km/órás sebességkorlátozást.

Hozzátette azonban, hogy szerinte Soproni Tamás kissé előreszaladt a közléssel, ugyanis a döntéshez szükséges politikai akarat ugyan megvan, ám az egységes megoldáshoz egyelőre további, szakmai szervezetek bevonásával történő egyeztetésre van szükség.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk