Magyarázat

  • Kálmán C. György
  • 2014. április 14.

Első változat

Sajnos, kénytelen vagyok újra elmagyarázni, mi bajom is van Schiffer András vitazáró megjegyzésével. Ennyit talán megér. Mert nem Schiffer a lényeg.

Néhány napja írtam egy kis jegyzetet, arról…

Na, épp ez az. Biztosan bennem (az írásban) volt a hiba, mert sokaknak nem volt elég világos, hogy miről is akartam volna beszélni.

Nem Schiffer Andrásról, és nem is az LMP-ről, a Kálmán Olga-féle interjút épp csak említettem, az emlékműről meg egyenesen szó sem esett. Mégis kaptam hideget-meleget, nagyon sokan a tévéinterjú ügyén rugóztak, meg Schiffer álláspontján (vagy azon, amit mondott – a kettő nem ugyanaz), azt gondolták, hogy (felbujtásra vagy magánszorgalomból) én az LMP-nek estem neki, hiába volt a figyelmeztetés, hogy „nem Schiffer a célpontom” – úgy látszik, olyan felfokozott, ideges a hangulat (nem mondok „hisztérikusat”), hogy csakis arra gondol mindenki: az emlékmű–ATV–Schiffer-ügyben mondom meg a tutit (mondjak bármit is).

Nem ezt tettem.

És akkor most jóváteszem, megpróbálom lassan, érthetőbben elmagyarázni. Mint írtam is, az egész politikai életet átitatja az a jelenség, hogy amikor konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kellene adni, azok mellett (de többnyire: azok helyett) nagy szavakat, szívhez szóló vagy ellenőrizhetetlen értelmű, épp ezért megvitathatatlan szólamokat kapunk. Schiffer csak esetleges példa volt: arról kellett volna beszélnie, hogy mit szól az építendő Szabadság téri emlékműhöz, mi a véleménye arról, hogy a miniszterelnök megszegi azt az egyezséget, amit maga ajánlott, és hogy szerinte helyes-e ez ellen a helyszínen tiltakozni (vagy mi mást javasolna). Részben (így-úgy) válaszolt is, de másnap jött ezzel a „közös magyar múlt” dologgal, amit azonnal szembehelyezett az „árucikként hasznosítással”.

Vagyis az átlátható, egyértelmű, racionális beszédet elfedi a szentimentális (és egyúttal ellenségképző) nagyotmondás. És ilyet bármelyik oldalról bőven idézhetnénk. Az orbánista szereplők szinte mást se mondanak. És valóban – Schiffer és az LMP eddig talán a legkevésbé volt ilyesmin rajtakapható, annál nagyobb baj, ha most nekifog.

„Megvédeni a baloldali értékeket” – például. Bármelyik ellenzéki-összefogó politikustól idézhetném. Ahelyett, hogy pontosan elmagyaráznák, mik is ezek az értékek, hogyan valósulhatnak meg, milyen jelentőségük (és – igen – hasznuk) van, mit lehet és kell tenni azért, hogy előtérbe kerüljenek, miért jobbak, mint a jobboldali értékek (mert nyilván ilyenek is vannak) – ehelyett a fenyegetettséget érzékeltetik, és a védendő dolog maga jótékony homályban marad. A lényeg a harci retorika (éppen úgy, mint az orbánista oldalon), a kapcsolódó szavak: „megvívni”, „megharcolni” érte, „kivívni a győzelmét” stb. (Amúgy is – értékeket meg lehet támadni vajon? Nem inkább kétségbe vonni, alábecsülni, másként értelmezni? De ez mindegy is.)

Szóval: van négy (na jó, kampányidőszakkal számolva három és fél) év a következő választásokig – nem lehetne legalább addig törekedni a világos fogalmazásra? Arra, hogy amit ki-ki fontosnak tart, arról logikusan érvelve tudjon beszélni, világosan és elkülönítve fejtse ki, mit és miért akar, és eközben kerülje, hogy bárkire bármikor ráhúzható ellenségkategóriákat kreáljon? Erre az szokott lenni a (ki nem mondott) válasz, hogy az ilyen egyszerűen megragadható, általános és a szívre ható jelszavakra van szükség. Az embereknek ez kell. Nem tudom, nem hiszem. Én például ugyancsak ehhez a csoporthoz tartozónak gondolom magam, és nekem nem ez kell. Másfelől: nem a világos vita, a tiszta érvelés volna leginkább hasznára a nagyon is érzelmek alapján ítélkező, gyakorta irracionálisan döntő, számos ügy tekintetében tudatlanságban tartott embereknek? És – harmadszor: nem tehetnénk egy próbát? Mit veszíthetünk, ha legalább egyszer, legalább egy darabig a higgadt és logikus megszólalásokat részesítenénk előnyben? Ha valakinek le kellene mondania, a háttérbe vonulnia, kiszállnia a közéletből – azoknak, akik erre nem képesek. Mert tovább rongálják a megértés lehetőségét, mérgezik a közgondolkodást.

Ha valaki még mindig nem értené: ezek az ócska, érzelgős és homályos dumák olyanok, mint a kockaleves: jólesnek, ízletesek, teltségérzést okoznak – de nem egészségesek, tápértékük semmi, és hamarosan megkordul a gyomrunk. Jó, ha nem forog.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.