Néhány napja írtam egy kis jegyzetet, arról…
Na, épp ez az. Biztosan bennem (az írásban) volt a hiba, mert sokaknak nem volt elég világos, hogy miről is akartam volna beszélni.
Nem Schiffer Andrásról, és nem is az LMP-ről, a Kálmán Olga-féle interjút épp csak említettem, az emlékműről meg egyenesen szó sem esett. Mégis kaptam hideget-meleget, nagyon sokan a tévéinterjú ügyén rugóztak, meg Schiffer álláspontján (vagy azon, amit mondott – a kettő nem ugyanaz), azt gondolták, hogy (felbujtásra vagy magánszorgalomból) én az LMP-nek estem neki, hiába volt a figyelmeztetés, hogy „nem Schiffer a célpontom” – úgy látszik, olyan felfokozott, ideges a hangulat (nem mondok „hisztérikusat”), hogy csakis arra gondol mindenki: az emlékmű–ATV–Schiffer-ügyben mondom meg a tutit (mondjak bármit is).
Nem ezt tettem.
És akkor most jóváteszem, megpróbálom lassan, érthetőbben elmagyarázni. Mint írtam is, az egész politikai életet átitatja az a jelenség, hogy amikor konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kellene adni, azok mellett (de többnyire: azok helyett) nagy szavakat, szívhez szóló vagy ellenőrizhetetlen értelmű, épp ezért megvitathatatlan szólamokat kapunk. Schiffer csak esetleges példa volt: arról kellett volna beszélnie, hogy mit szól az építendő Szabadság téri emlékműhöz, mi a véleménye arról, hogy a miniszterelnök megszegi azt az egyezséget, amit maga ajánlott, és hogy szerinte helyes-e ez ellen a helyszínen tiltakozni (vagy mi mást javasolna). Részben (így-úgy) válaszolt is, de másnap jött ezzel a „közös magyar múlt” dologgal, amit azonnal szembehelyezett az „árucikként hasznosítással”.
Vagyis az átlátható, egyértelmű, racionális beszédet elfedi a szentimentális (és egyúttal ellenségképző) nagyotmondás. És ilyet bármelyik oldalról bőven idézhetnénk. Az orbánista szereplők szinte mást se mondanak. És valóban – Schiffer és az LMP eddig talán a legkevésbé volt ilyesmin rajtakapható, annál nagyobb baj, ha most nekifog.
„Megvédeni a baloldali értékeket” – például. Bármelyik ellenzéki-összefogó politikustól idézhetném. Ahelyett, hogy pontosan elmagyaráznák, mik is ezek az értékek, hogyan valósulhatnak meg, milyen jelentőségük (és – igen – hasznuk) van, mit lehet és kell tenni azért, hogy előtérbe kerüljenek, miért jobbak, mint a jobboldali értékek (mert nyilván ilyenek is vannak) – ehelyett a fenyegetettséget érzékeltetik, és a védendő dolog maga jótékony homályban marad. A lényeg a harci retorika (éppen úgy, mint az orbánista oldalon), a kapcsolódó szavak: „megvívni”, „megharcolni” érte, „kivívni a győzelmét” stb. (Amúgy is – értékeket meg lehet támadni vajon? Nem inkább kétségbe vonni, alábecsülni, másként értelmezni? De ez mindegy is.)
Szóval: van négy (na jó, kampányidőszakkal számolva három és fél) év a következő választásokig – nem lehetne legalább addig törekedni a világos fogalmazásra? Arra, hogy amit ki-ki fontosnak tart, arról logikusan érvelve tudjon beszélni, világosan és elkülönítve fejtse ki, mit és miért akar, és eközben kerülje, hogy bárkire bármikor ráhúzható ellenségkategóriákat kreáljon? Erre az szokott lenni a (ki nem mondott) válasz, hogy az ilyen egyszerűen megragadható, általános és a szívre ható jelszavakra van szükség. Az embereknek ez kell. Nem tudom, nem hiszem. Én például ugyancsak ehhez a csoporthoz tartozónak gondolom magam, és nekem nem ez kell. Másfelől: nem a világos vita, a tiszta érvelés volna leginkább hasznára a nagyon is érzelmek alapján ítélkező, gyakorta irracionálisan döntő, számos ügy tekintetében tudatlanságban tartott embereknek? És – harmadszor: nem tehetnénk egy próbát? Mit veszíthetünk, ha legalább egyszer, legalább egy darabig a higgadt és logikus megszólalásokat részesítenénk előnyben? Ha valakinek le kellene mondania, a háttérbe vonulnia, kiszállnia a közéletből – azoknak, akik erre nem képesek. Mert tovább rongálják a megértés lehetőségét, mérgezik a közgondolkodást.
Ha valaki még mindig nem értené: ezek az ócska, érzelgős és homályos dumák olyanok, mint a kockaleves: jólesnek, ízletesek, teltségérzést okoznak – de nem egészségesek, tápértékük semmi, és hamarosan megkordul a gyomrunk. Jó, ha nem forog.
