Magyarázat

  • Kálmán C. György
  • 2014. április 14.

Első változat

Sajnos, kénytelen vagyok újra elmagyarázni, mi bajom is van Schiffer András vitazáró megjegyzésével. Ennyit talán megér. Mert nem Schiffer a lényeg.

Néhány napja írtam egy kis jegyzetet, arról…

Na, épp ez az. Biztosan bennem (az írásban) volt a hiba, mert sokaknak nem volt elég világos, hogy miről is akartam volna beszélni.

Nem Schiffer Andrásról, és nem is az LMP-ről, a Kálmán Olga-féle interjút épp csak említettem, az emlékműről meg egyenesen szó sem esett. Mégis kaptam hideget-meleget, nagyon sokan a tévéinterjú ügyén rugóztak, meg Schiffer álláspontján (vagy azon, amit mondott – a kettő nem ugyanaz), azt gondolták, hogy (felbujtásra vagy magánszorgalomból) én az LMP-nek estem neki, hiába volt a figyelmeztetés, hogy „nem Schiffer a célpontom” – úgy látszik, olyan felfokozott, ideges a hangulat (nem mondok „hisztérikusat”), hogy csakis arra gondol mindenki: az emlékmű–ATV–Schiffer-ügyben mondom meg a tutit (mondjak bármit is).

Nem ezt tettem.

És akkor most jóváteszem, megpróbálom lassan, érthetőbben elmagyarázni. Mint írtam is, az egész politikai életet átitatja az a jelenség, hogy amikor konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kellene adni, azok mellett (de többnyire: azok helyett) nagy szavakat, szívhez szóló vagy ellenőrizhetetlen értelmű, épp ezért megvitathatatlan szólamokat kapunk. Schiffer csak esetleges példa volt: arról kellett volna beszélnie, hogy mit szól az építendő Szabadság téri emlékműhöz, mi a véleménye arról, hogy a miniszterelnök megszegi azt az egyezséget, amit maga ajánlott, és hogy szerinte helyes-e ez ellen a helyszínen tiltakozni (vagy mi mást javasolna). Részben (így-úgy) válaszolt is, de másnap jött ezzel a „közös magyar múlt” dologgal, amit azonnal szembehelyezett az „árucikként hasznosítással”.

Vagyis az átlátható, egyértelmű, racionális beszédet elfedi a szentimentális (és egyúttal ellenségképző) nagyotmondás. És ilyet bármelyik oldalról bőven idézhetnénk. Az orbánista szereplők szinte mást se mondanak. És valóban – Schiffer és az LMP eddig talán a legkevésbé volt ilyesmin rajtakapható, annál nagyobb baj, ha most nekifog.

„Megvédeni a baloldali értékeket” – például. Bármelyik ellenzéki-összefogó politikustól idézhetném. Ahelyett, hogy pontosan elmagyaráznák, mik is ezek az értékek, hogyan valósulhatnak meg, milyen jelentőségük (és – igen – hasznuk) van, mit lehet és kell tenni azért, hogy előtérbe kerüljenek, miért jobbak, mint a jobboldali értékek (mert nyilván ilyenek is vannak) – ehelyett a fenyegetettséget érzékeltetik, és a védendő dolog maga jótékony homályban marad. A lényeg a harci retorika (éppen úgy, mint az orbánista oldalon), a kapcsolódó szavak: „megvívni”, „megharcolni” érte, „kivívni a győzelmét” stb. (Amúgy is – értékeket meg lehet támadni vajon? Nem inkább kétségbe vonni, alábecsülni, másként értelmezni? De ez mindegy is.)

Szóval: van négy (na jó, kampányidőszakkal számolva három és fél) év a következő választásokig – nem lehetne legalább addig törekedni a világos fogalmazásra? Arra, hogy amit ki-ki fontosnak tart, arról logikusan érvelve tudjon beszélni, világosan és elkülönítve fejtse ki, mit és miért akar, és eközben kerülje, hogy bárkire bármikor ráhúzható ellenségkategóriákat kreáljon? Erre az szokott lenni a (ki nem mondott) válasz, hogy az ilyen egyszerűen megragadható, általános és a szívre ható jelszavakra van szükség. Az embereknek ez kell. Nem tudom, nem hiszem. Én például ugyancsak ehhez a csoporthoz tartozónak gondolom magam, és nekem nem ez kell. Másfelől: nem a világos vita, a tiszta érvelés volna leginkább hasznára a nagyon is érzelmek alapján ítélkező, gyakorta irracionálisan döntő, számos ügy tekintetében tudatlanságban tartott embereknek? És – harmadszor: nem tehetnénk egy próbát? Mit veszíthetünk, ha legalább egyszer, legalább egy darabig a higgadt és logikus megszólalásokat részesítenénk előnyben? Ha valakinek le kellene mondania, a háttérbe vonulnia, kiszállnia a közéletből – azoknak, akik erre nem képesek. Mert tovább rongálják a megértés lehetőségét, mérgezik a közgondolkodást.

Ha valaki még mindig nem értené: ezek az ócska, érzelgős és homályos dumák olyanok, mint a kockaleves: jólesnek, ízletesek, teltségérzést okoznak – de nem egészségesek, tápértékük semmi, és hamarosan megkordul a gyomrunk. Jó, ha nem forog.

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.

Kiágyazódás az autokráciából

  • Fleck Zoltán

Királyi út nincs. A sötét és büdös autokrá­ciából szűk, bizonytalan ösvények, apró lépé­sek vezetnek ki. Bármennyire is türelmetlenek vagyunk, meg kell becsülnünk ezeket; sok kis elmozdulás adhat lendületet a demokratikus fordulathoz.