Magyarázat

  • Kálmán C. György
  • 2014. április 14.

Első változat

Sajnos, kénytelen vagyok újra elmagyarázni, mi bajom is van Schiffer András vitazáró megjegyzésével. Ennyit talán megér. Mert nem Schiffer a lényeg.

Néhány napja írtam egy kis jegyzetet, arról…

Na, épp ez az. Biztosan bennem (az írásban) volt a hiba, mert sokaknak nem volt elég világos, hogy miről is akartam volna beszélni.

Nem Schiffer Andrásról, és nem is az LMP-ről, a Kálmán Olga-féle interjút épp csak említettem, az emlékműről meg egyenesen szó sem esett. Mégis kaptam hideget-meleget, nagyon sokan a tévéinterjú ügyén rugóztak, meg Schiffer álláspontján (vagy azon, amit mondott – a kettő nem ugyanaz), azt gondolták, hogy (felbujtásra vagy magánszorgalomból) én az LMP-nek estem neki, hiába volt a figyelmeztetés, hogy „nem Schiffer a célpontom” – úgy látszik, olyan felfokozott, ideges a hangulat (nem mondok „hisztérikusat”), hogy csakis arra gondol mindenki: az emlékmű–ATV–Schiffer-ügyben mondom meg a tutit (mondjak bármit is).

Nem ezt tettem.

És akkor most jóváteszem, megpróbálom lassan, érthetőbben elmagyarázni. Mint írtam is, az egész politikai életet átitatja az a jelenség, hogy amikor konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kellene adni, azok mellett (de többnyire: azok helyett) nagy szavakat, szívhez szóló vagy ellenőrizhetetlen értelmű, épp ezért megvitathatatlan szólamokat kapunk. Schiffer csak esetleges példa volt: arról kellett volna beszélnie, hogy mit szól az építendő Szabadság téri emlékműhöz, mi a véleménye arról, hogy a miniszterelnök megszegi azt az egyezséget, amit maga ajánlott, és hogy szerinte helyes-e ez ellen a helyszínen tiltakozni (vagy mi mást javasolna). Részben (így-úgy) válaszolt is, de másnap jött ezzel a „közös magyar múlt” dologgal, amit azonnal szembehelyezett az „árucikként hasznosítással”.

Vagyis az átlátható, egyértelmű, racionális beszédet elfedi a szentimentális (és egyúttal ellenségképző) nagyotmondás. És ilyet bármelyik oldalról bőven idézhetnénk. Az orbánista szereplők szinte mást se mondanak. És valóban – Schiffer és az LMP eddig talán a legkevésbé volt ilyesmin rajtakapható, annál nagyobb baj, ha most nekifog.

„Megvédeni a baloldali értékeket” – például. Bármelyik ellenzéki-összefogó politikustól idézhetném. Ahelyett, hogy pontosan elmagyaráznák, mik is ezek az értékek, hogyan valósulhatnak meg, milyen jelentőségük (és – igen – hasznuk) van, mit lehet és kell tenni azért, hogy előtérbe kerüljenek, miért jobbak, mint a jobboldali értékek (mert nyilván ilyenek is vannak) – ehelyett a fenyegetettséget érzékeltetik, és a védendő dolog maga jótékony homályban marad. A lényeg a harci retorika (éppen úgy, mint az orbánista oldalon), a kapcsolódó szavak: „megvívni”, „megharcolni” érte, „kivívni a győzelmét” stb. (Amúgy is – értékeket meg lehet támadni vajon? Nem inkább kétségbe vonni, alábecsülni, másként értelmezni? De ez mindegy is.)

Szóval: van négy (na jó, kampányidőszakkal számolva három és fél) év a következő választásokig – nem lehetne legalább addig törekedni a világos fogalmazásra? Arra, hogy amit ki-ki fontosnak tart, arról logikusan érvelve tudjon beszélni, világosan és elkülönítve fejtse ki, mit és miért akar, és eközben kerülje, hogy bárkire bármikor ráhúzható ellenségkategóriákat kreáljon? Erre az szokott lenni a (ki nem mondott) válasz, hogy az ilyen egyszerűen megragadható, általános és a szívre ható jelszavakra van szükség. Az embereknek ez kell. Nem tudom, nem hiszem. Én például ugyancsak ehhez a csoporthoz tartozónak gondolom magam, és nekem nem ez kell. Másfelől: nem a világos vita, a tiszta érvelés volna leginkább hasznára a nagyon is érzelmek alapján ítélkező, gyakorta irracionálisan döntő, számos ügy tekintetében tudatlanságban tartott embereknek? És – harmadszor: nem tehetnénk egy próbát? Mit veszíthetünk, ha legalább egyszer, legalább egy darabig a higgadt és logikus megszólalásokat részesítenénk előnyben? Ha valakinek le kellene mondania, a háttérbe vonulnia, kiszállnia a közéletből – azoknak, akik erre nem képesek. Mert tovább rongálják a megértés lehetőségét, mérgezik a közgondolkodást.

Ha valaki még mindig nem értené: ezek az ócska, érzelgős és homályos dumák olyanok, mint a kockaleves: jólesnek, ízletesek, teltségérzést okoznak – de nem egészségesek, tápértékük semmi, és hamarosan megkordul a gyomrunk. Jó, ha nem forog.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.