Mint ismeretes, Dörner György színháza, az Új Színház be fogja mutatni Csurka István A hatodik koporsó című drámáját, ami – a hírek szerint – virtigli antiszemita darab, különösebb köntörfalazás nélkül a nemzetközi zsidó összeesküvés nyakába varrja Trianontól kezdve a magyar nép összes szenvedését.
Fischer Ádám, a kitűnő – és nemzetközileg magasan jegyzett – karmester felháborodott erre a hírre, és tiltakozásra, ellenszegülésre, aláírásgyűjtésre szólított fel mindenkit, aki bármit tehet ez ügyben. Interjújában természetesen szólt Budapest főpolgármesterének, Tarlós Istvánnak a felelősségéről is, aki nem akadályozta meg – sőt elősegítette –, hogy az Új Színház bevallottan szélsőjobboldali vezetést kapjon – s lám, az igazgató műsorra tűzi a náci szellemiségű művet.
A főpolgármester válaszolt is, egy másik napilap kérdezte meg. Ezt mondta: „Ha Fischer Ádám ennyire vehemensen tiltakozik Csurka István darabjának bemutatása ellen, akkor remélem, soha többé nem dirigál Wagnert, akinek filozófiájával ugyancsak lehetne vitatkozni.”
Hápogok, el vagyok képedve, azt sem tudom, hol kezdjem.
Nem, én nem vagyok híve az iskolai végzettségen alapuló választási cenzusnak, még azt sem támogatom, hogy választott képviselőink és az államigazgatás felső vezetői IQ-teszten essenek át. Pedig tudom, hogy ez népszerű javaslat volna, és sok érdekes eredményt hozna. De – hogy rövidre fogjam – nem hiszem, hogy Tarlós István egyszerűen hülye. Hogy buta, értetlen, bunkó – vagy akár tudatlan, műveletlen, udvariatlan és meggondolatlan. Nem azért, mintha mindez nem volna igaz (ezt ki-ki maga döntse el), hanem mert nem célom az embert általában minősíteni: mondjuk inkább azt, hogy ez a válasz döbbenetesen ostoba. Arról tanúskodik, hogy aki kimondta, semmit nem ért a problémából magából, nem ismeri az európai kultúra lényeges mozzanatait, és még csak érvelni sem tud. S ami a legsúlyosabb: mindezt nem tudja magáról, bátran a nyilvánosság elé tárja mindezen defektusait.
Meg kell hogy mondjam, mégis van valami imponáló Tarlós megszólalásában – nem bujkál, nem álcázza magát, nem alakoskodik: egyszerű, mint egy százas szög, célirányos, kemény és egyenes. Éppúgy, mint annak idején az LMBT-sportünnepéllyel kapcsolatban: nem érdekli, hogy a művelt világ, a kulturált emberek közössége, vagy egyszerűen csak az udvarias és visszafogott átlagpolgár mit szól – je suis comme je suis (hogy komolyabb autoritásokat ne is idézzünk), mindenki pukkadjon meg. Minek a púder, nem kell okoskodni.
Ehhez képest Schöpflin György fideszes EP-képviselő válasza Fischer Ádámnak – a szöveget magát nem ismerhetjük, csak Fischer híradásából, nyilván nem nyilvános – maga a tudományos kifinomultság, a társadalomtudományos vértezettségű argumentáció. Schöpflin szerint „különféle narratívák léteznek ebben az ügyben, én másképp fogom fel ezt a dolgot, mint ők, tehát nem érdemes ezen hosszasan vitatkozni”. A képviselő úr jó nevű londoni egyetemen tanít, ott nyilván sokakkal beszélget, folyosón, büfében, tudományos tanácskozásokon, hallott ezt-azt harangozni (legalább a hetvenes évek óta) a tudományos vitákban jelen lévő pluralizmuskérdésekről, a tudományos állítások összemérhetetlenségének problémájáról, az elbeszélések különbözőségének és az eldönthetetlenségek gubancairól. Nehéz volna Schöpflin eredetiségét tagadni – olyasmit mond, amit komolyan eddig soha, senki nem állított; mindközönségesen ezt baromságnak nevezik, de bizonyára van olyan alternatív valóság, lehetséges világ, ahol ezt társadalomtudományos igazságnak tekintik.
Egy kedves ismerősöm azt mondta Schöpflin mondatáról, hogy ütni tudna, ha a „narratíva” szót hallja. Én nem vagyok ilyen szigorú – biztos, hogy magam is használtam, és ha az ember unja az „elbeszélés”, „történet” stb. kifejezéseket, és szinonimát keres, néha ráfanyalodik. Ez legyen a legkisebb baj. A londoni egyetemi tanár – megengedem, zavarában – azt állítja, hogy két álláspont között soha nem lehet dönteni, s ezzel – implicite – azt is mondja, hogy ha dönteni kell, akkor nem az igazság, a tényeknek való megfelelés vagy akár csak a közmegegyezés a meghatározó, hanem…
Hanem bizonyára az, hogy kinek van a kezében az erő, a pénz, a hatalom. Na igen, a maga módján ez is őszinte megnyilvánulás.
