Vegyes emlékeim vannak az iskolai tornaórákról. Olykor, ha valami labdajáték volt, kellemesen telt az idő, de bizonyos gyakorlatokat egyáltalán nem értettem, másokat meg nem tudtam megcsinálni – és ez elég gyakori volt; meg főleg az unalom, a meleg, a szag… hogy azok, akik minden másban rosszak voltak, a tornaórán élték ki a dühüket, agresszivitásukat, ott legalább volt valami esélyük. Nem volt éppen baj, hogy hetente kétszer egy órát a tornateremben töltöttünk, de mi tagadás, nem hiányzott, ha elmaradt; legfeljebb előző este töltött el némi jóérzés, hogy van egy óra (az osztályfőnöki meg az ének mellett), amire nem kell tanulni.
Mostantól mindennap lesz az iskolában testnevelésóra, mindig, mindenkinek.
Nem tudom, igaza van-e az LMP-nek, amikor a párt nevében Osztolykán Ágnes azon háborog, hogy a „a kormány úgy népszerűsíti a heti ötszöri iskolai testmozgást, hogy országosan több mint háromszáz intézményben nincs is tornaterem”. Hát valóban, a normális tornaóráknál már csak az volt rosszabb, amikor ilyen-olyan okokból a tanteremben, a folyosón vagy (akár jeges szélben) az udvaron kellett tornáznunk – álmomban ne jöjjön elő.
Engem azért az a mellékes kérdés is foglalkoztat, hogy hogyan lehet (vagyis, pontosabban: miért kell) propagálni a mindennapos iskolai testnevelést. Az olimpia idején nem is lehetett megmenekülni előle – a legnézettebb műsorok kellős közepén (tehát nyilván a legdrágább sávban) fel-felbukkant a klottgatyás, tornacipős kissrác, aki labdát rúgott, krétaporos kézzel zsámolyra ugrott, s közben a testkultúra jelentőségét méltatta. (Naná, hogy fiúgyerek – a sport nem csajoknak való, még csak az hiányzik, hogy a testileg-lelkileg alacsonyabb rendű nem népszerűsítse a sport szent ügyét.) Olyasvalami mellett tett hitet, ami kötelező. Tehát: nem szükségszerű – nyilvánvalóan ostobaság azt reklámozni, hogy vegyünk (több) levegőt; nem is olyasmi, ami csaknem elkerülhetetlen – a legendás „cipőt a cipőboltból!” hirdetés a nagyon kevés „maszek” cipész elenyésző számú vevőjét akarta visszaterelni az állami kereskedelemhez az 50-es, 60-as években. Vannak azután olyan értelmetlen hirdetések, ahol a reklámozott termék nem is hozzáférhető – jellemzően ilyenek a Közgép vagy a hasonló ipari nagyvállalatok hirdetései. (Ez utóbbi külön téma, mostanában elég aktuális és pikáns.)
Szóval: miért kell hirdetni azt, ami a törvény erejénél fogva valamennyi iskolásra nézve úgyis bekövetkezik? Hogy mindennap lesz tornaórája? Van ennek értelme? Vagy teljesen elment a felelős minisztérium (vagyis a megfelelő államtitkárság) esze?
Könnyű és kényelmes megoldás a kormány sok-sok intézkedését így kezelni – nagy százalékban ez a magyarázat megfelelőnek is látszik, és ugyancsak jelentős arányban nem is igen találunk más megoldást: igen, elment az eszük, nem tudják, mit csinálnak, értelmetlen, buta lépéseket tesznek. De hátha van más megfejtés. Például bizonyos nagyvállalkozásoknak, nagy beruházásoknak, pláne, ha pályázati pénzekkel vannak megtámogatva, kötelező nagydobra verniük a sikereiket, teljesítményüket, eredményüket. Hirdetniük kell, ez előírás. Nyilván az államtitkárságnál is van valami elkülönített pénz arra, hogy terjesszék a nép körében az apparátus dicső tetteit – és hát mi nagyszerűbb történt e fronton, mint a mindennapi tornaóra bevezetése? És ha már hirdetnek – hova is kerülne jobb helyre a pénz, mint az állami (pardon, ez bonyolultabb – mondjuk: közszolgálati) médiához? Több lesz ettől a tornaórát el nem bliccelő, felmentését nem kérő, lelkesen kötélmászó – egyenesen: iskolába (egye fene) mégiscsak beiratkozó nebulók száma? Bizonyára nem, de nem is ez a cél. Hanem hogy a pénz jól el legyen költve, jó helyre kerüljön.
Dehogy ment el az eszük.
