A Békés megyei közgyűlés is elítélte a Sargentini-jelentést, és lemondásra szólította fel az azt megszavazó EP-képviselőket

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 16.

Fekete Lyuk

A buzgón igazodó képviselők szerint „olyan kedvezőtlen folyamatok indulhatnak el, amelyek minden Békés megyében élő ember számára negatív hatással lehetnek”.

A Békés megyei közgyűlés komoly politikai szerepvállalás címen egyhangúlag megszavazott egy határozatot, amelyben elítélik a Sargentini-jelentés elfogadását. A Beol.hu tudósítása alapján a kormánypárti Zalai Mihály úgy fogalmazott az ülésen, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásával „olyan kedvezőtlen folyamatok indulhatnak el, amelyek minden Békés megyében élő ember számára negatív hatással lehetnek”.

Az egyhangú szavazást követően (amelyen ellenzéki képviselők nem vettek részt) a Békés megyei közgyűlés lemondásra szólította fel (!) azokat az ellenzéki magyar EP-képviselőket, akik megszavazták a Sargentini-jelentést.

És bár az Békés megyei közgyűlés fellépése önmagában is érdekes lenne, az már csak hab a tortán, hogy a békési fideszesek arról beszélnek, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést, miközben Magyarország kormányának az a mélyen határozott álláspontja, hogy márpedig nem fogadták el.

Lehet, némi finomhangolásra lenne szükség a Békés megyei közgyűlésben, nehogy a végén még a nagy igyekezet valami bajt okozzon.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”