Koncert

Brahms mint gravitáció

Hommage à Pablo Casals – A madarak éneke

Kritika

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

A háromnapos sorozat zárókoncertjén, bár könnyen lehetett Casalshoz kapcsolódó darabokat találni, a műsor gravitációs középpontja mégis Brahms f-moll zongoraötöse lett. Még Casals A madarak éneke című darabja is csak brahmsi relációban tudott megszólalni, emiatt az eredeti koncepció nem vált szervező erővé. A fesztivál eredeti céljai azonban nem csorbultak, a kamarazenélés minden oldala meg tudott mutatkozni, ami hol örvendetes volt, hol kevésbé.

Az este legnagyobb erénye, hogy rengeteg kamaraformációt és fellépőt vonultatott fel. Ez nemcsak azért kiemelendő, mert a legnevesebb művészek prezentálták a műsort, de azért is, mert rengeteg kombinációja jelent meg a kamarázás dinamikájának. A színesség ugyanakkor azt is jelentette, hogy a művészi kvalitások a lehető legszélesebb spektrumot képviselték.

A zárókoncert Schumann egyik cselló-zongora művével (Öt darab népies stílusban) indult. Szabó Ildikó csellójátéka nehézkesnek és robbanékonyságra képtelennek tűnt. A „minden hangért megküzdés” pozitív jelentésrétegei sajnos nem jelentkeztek ebben az előadásban. Partnereként Simon Izabella könnyedsége tovább mélyítette a kettőjük közötti kontrasztot. Simon játéka ábrándos, felhőtlen, de kissé egyhangú volt, így az előadásukban nem tudott felszínre kerülni Schumann dinamizmusa.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.