Egy elemző már reggel beindította a hülyeséggyárat: szerinte a magyarok Orbán mellett állnak, és aggódnak a migránsok miatt

  • narancs.hu
  • 2018. február 16.

Fekete Lyuk

Orbán Balázs nem hagyta, hogy unalmas legyen a péntek.

„A magyarok hetven százaléka aggódik az illegális bevándorlás miatt, de ugyanekkora azok aránya, akik elégedettek a kormányzat ez ügyben tett lépéseivel” – mondta saját kutatásukra hivatkozva Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója ma reggel a köztévén. Az intézetet egyébként a kormányközeli a Századvég hozta létre.

Orbán Balázs persze rögtön továbbment, mert ő úgy látja, „a két dolog nyilván összefügg egymással”, és szerinte a Jobbik szavazóinak többsége és a pártválasztásukban bizonytalanok hetven százaléka is egyetért a kormányzat lépéseivel.

Orbán Balázs

Orbán Balázs

Fotó: M1

Orbán azt is mondta, hogy az uniós szintű kutatások szerint az emberek a migráció és a terrorizmus kérdését látják napjaink legnagyobb kihívásának, az illegális bevándorlás ügye pedig olyan országokban is a választási kampány központi kérdésévé vált, mint Csehország, amely nem tranzit-, de nem is célterülete ennek a népességmozgásnak.

Ez nyilván biztosan így van, de érdemes egy másik, friss kutatásra is felhívni a figyelmet. Az Ipsos 25 ország megkérdezésével készült What Worries the World (WWW) felmérése szerint ugyanis a magyarok nem a migráció vagy a terrorizmus miatt aggódnak a legjobban, sokkal nagyobb problémának tartják az egészségügy helyzetét, a korrupciót, de az elszegényedést is. Erről a kutatásról itt lehet bővebben olvasni.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.