Van baj: a magyarok 2/3-a szerint létezik Soros György pártja

  • 2018. január 29.

Fekete Lyuk

Sőt, lehet rá szavazni az áprilisi országgyűlési választáson.

Mindez a zoom.hu megrendelésére készült Policy Agenda közvélemény-kutatásából derül ki.

A kutatásban – amely ezerfős reprezentatív mintán, január 16. és 23. között készült – azt a hipotetikus esetet vizsgálta a Policy Agenda, hogy miként viszonyulnak a választók egy fiktív párt választási győzelmi esélyeihez.

Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint megnyerheti-e Soros György Pártja (SGYP) a tavaszi országgyűlési választásokat?”, a válaszadók 64 százaléka mondta azt, hogy nem, míg 2 százalék szerint valós győzelmi esélye van a – valójában nem is létező – pártnak.

Vagyis a magyar választók kétharmada – vélhetően a kormányzati propaganda hatására – azt hiszi, hogy az amerikai milliárdos saját párttal képviselteti magát a magyar országgyűlési választáson.

Mindössze a válaszadók 24 százaléka tud arról, hogy valójában nem is létezik ilyen nevű párt (ők azok, akik azt válaszolták, hogy SGYP nevű párt nem indul a választásokon), tíz százalék pedig nem tudott válaszolni.

A Policy Agenda kutatói szerint az mindenképpen ijesztő, hogy a „sorosozás” olyan mértékben hatott a magyar választókra, hogy könnyen elképzelhetőnek tartják, valóban felbukkanhat a választási lapon egy SGYP nevű – valójában soha nem létezett – párt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.