Az EU nevű gazdasági terrorszervezet mikor tanulja meg, mit jelent az, hogy szeretet? Ilyen egy ünnepi vers az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott irodalmi lapban.

Érdekes költeményre bukkantunk az Orbán János Dénes-féle állami írónevelde, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. által kiadott, Habony Árpád korábbi ügyintézője által főszerkesztett mellékletben, az Előretolt Helyőrség karácsonyi számában. Az Emmi által is támogatott kiadványt mintegy negyedmilliós példányban szórják, azokhoz a megyei napilapokhoz jár, amelyek Mészáros Lőrinc tulajdonában vannak. A tehetséggondozónak decemberben 1,4 milliárd forintos támogatást ítélt meg a kormány.

Címlap, vezérverssel

A Makkai Ádám-költemény nemcsak tripla fenekű fricskája a mostani geopolitikai helyzetnek, illetve a körúton belüli klikk-költészetnek, hanem a kétségtelenül virágzó rezsimhű irodalom, sőt az egész orbáni világkép gyilkos paródiája is egyben. (Vagy nem, de erről később.)

Már az alcím gyanút ébreszt – „karácsonyi meditáció Hawaiiból” –, de aztán az első blikkre szimpla helyesírási hibának tűnő írásmódok egyértelművé teszik: cseles posztmodern gegről van itt szó, és nem is az egyszerűbb fajtából, ahogyan az „Aleppo-i”, a „Damaszkusz-i” szavak helytelen írásmódja is nyilvánvalóan valamiféle vágyott, de a valóságban sajnos soha el nem érhető univerzális egyenlőségre hívja fel a figyelmet.

Hasonlóan a „hevenyészett menekült táborok”-hoz, ami véletlenül sem összekeverendő a „hevenyészett menekülttáborokkal”, mert ugye a költő itt minden bizonnyal elmenekült táborokról ír, és ez a módosítás a reveláció erejével hat. A „motoros szerencsétlenség” frappáns különírásáról már szót sem ejtünk, az is zseniális ötlet, bár nem tudjuk, mit jelenthet pontosan.

Aztán itt van még a zsaruzsargon beemelése is a versnyelvbe: „meg van rablás is, sőt olykor / egy bedrogozott vagy beszeszelt egyén / gyilkosságot követ el”. Bántóan egyszerűnek tűnhet ez a bőbeszédű semmitmondás, de nem az.

Aztán elemelkedik a talajról a vers, bár nem mondhatnánk, hogy eddig két lábbal a földön állt volna: a kisdedtől (emlékeztetnék az újszerű címre: Csendes éj, szentséges éj) azonnal eljutunk az „Allah Akbart-t” rikoltozó „megszállott, fanatikus emberek”-ig.

És érkezik a valaha magyar nyelven leírt legironikusabb költői kérdés, ami szolidan, de szeretetteljes határozottsággal a teljes keresztény kultúrkincset pellengérre állítja: „Mi keresztények a béke vallása voltunk valamikor / a kezdetek legkezdetén. Mi csúszhatott félre / kétezer esztendő alatt?”

Brutális szembesítés ez, akárhonnan nézzük: a kereszténység nem a béke vallása immár.

És tovább sorjáznak a kérdések, a posztmodern létállapot bizonytalanságának költői jelzéseként, de egyben parodizálva a széles körben terjedő rettegéskultuszt is: „Hogyan tudjuk szeretni a vad turbánost, / aki elvágná a torkunkat?" Illetve: „Hány karácsonyt élünk még meg? / És lesz folyóvíz, villany és étel?”

Végül a politikusok kapják meg a magukét, és ha szimatunk nem csal, a vers itt konkrétan Orbán Viktor EU-ellenes szabadságharcának néhol militáns, néhol tanárbácsis nyelvezetének tart görbe tükröt: „Az EU nevű gazdasági terrorszervezet / mikor tanulja meg, mit jelent az, hogy »szeretet«?”

(Zárójelben jegyezzük meg a következőket.) Értelmezésünk csupán szubjektív interpretáció. Természetesen egy olyan értelmezés is elképzelhető, hogy a vers teljesen másról szól, mint ahogyan mi leírtuk, és a költő az egészet komolyan gondolta. De hát az értelmezés éppúgy szabad, mint a művészet maga, és ez akkor is így lenne, ha ez a költészet a legócskább állami propaganda gúnyáját öltené magára.