Érdekes költeményre bukkantunk az Orbán János Dénes-féle állami írónevelde, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. által kiadott, Habony Árpád korábbi ügyintézője által főszerkesztett mellékletben, az Előretolt Helyőrség karácsonyi számában. Az Emmi által is támogatott kiadványt mintegy negyedmilliós példányban szórják, azokhoz a megyei napilapokhoz jár, amelyek Mészáros Lőrinc tulajdonában vannak. A tehetséggondozónak decemberben 1,4 milliárd forintos támogatást ítélt meg a kormány.
| ||
A Makkai Ádám-költemény nemcsak tripla fenekű fricskája a mostani geopolitikai helyzetnek, illetve a körúton belüli klikk-költészetnek, hanem a kétségtelenül virágzó rezsimhű irodalom, sőt az egész orbáni világkép gyilkos paródiája is egyben. (Vagy nem, de erről később.)
| ||
Már az alcím gyanút ébreszt – „karácsonyi meditáció Hawaiiból” –, de aztán az első blikkre szimpla helyesírási hibának tűnő írásmódok egyértelművé teszik: cseles posztmodern gegről van itt szó, és nem is az egyszerűbb fajtából, ahogyan az „Aleppo-i”, a „Damaszkusz-i” szavak helytelen írásmódja is nyilvánvalóan valamiféle vágyott, de a valóságban sajnos soha el nem érhető univerzális egyenlőségre hívja fel a figyelmet.
Hasonlóan a „hevenyészett menekült táborok”-hoz, ami véletlenül sem összekeverendő a „hevenyészett menekülttáborokkal”, mert ugye a költő itt minden bizonnyal elmenekült táborokról ír, és ez a módosítás a reveláció erejével hat. A „motoros szerencsétlenség” frappáns különírásáról már szót sem ejtünk, az is zseniális ötlet, bár nem tudjuk, mit jelenthet pontosan.
Aztán itt van még a zsaruzsargon beemelése is a versnyelvbe: „meg van rablás is, sőt olykor / egy bedrogozott vagy beszeszelt egyén / gyilkosságot követ el”. Bántóan egyszerűnek tűnhet ez a bőbeszédű semmitmondás, de nem az.
Aztán elemelkedik a talajról a vers, bár nem mondhatnánk, hogy eddig két lábbal a földön állt volna: a kisdedtől (emlékeztetnék az újszerű címre: Csendes éj, szentséges éj) azonnal eljutunk az „Allah Akbart-t” rikoltozó „megszállott, fanatikus emberek”-ig.
És érkezik a valaha magyar nyelven leírt legironikusabb költői kérdés, ami szolidan, de szeretetteljes határozottsággal a teljes keresztény kultúrkincset pellengérre állítja: „Mi keresztények a béke vallása voltunk valamikor / a kezdetek legkezdetén. Mi csúszhatott félre / kétezer esztendő alatt?”
| ||
Brutális szembesítés ez, akárhonnan nézzük: a kereszténység nem a béke vallása immár.
És tovább sorjáznak a kérdések, a posztmodern létállapot bizonytalanságának költői jelzéseként, de egyben parodizálva a széles körben terjedő rettegéskultuszt is: „Hogyan tudjuk szeretni a vad turbánost, / aki elvágná a torkunkat?" Illetve: „Hány karácsonyt élünk még meg? / És lesz folyóvíz, villany és étel?”
Végül a politikusok kapják meg a magukét, és ha szimatunk nem csal, a vers itt konkrétan Orbán Viktor EU-ellenes szabadságharcának néhol militáns, néhol tanárbácsis nyelvezetének tart görbe tükröt: „Az EU nevű gazdasági terrorszervezet / mikor tanulja meg, mit jelent az, hogy »szeretet«?”
(Zárójelben jegyezzük meg a következőket.) Értelmezésünk csupán szubjektív interpretáció. Természetesen egy olyan értelmezés is elképzelhető, hogy a vers teljesen másról szól, mint ahogyan mi leírtuk, és a költő az egészet komolyan gondolta. De hát az értelmezés éppúgy szabad, mint a művészet maga, és ez akkor is így lenne, ha ez a költészet a legócskább állami propaganda gúnyáját öltené magára.
