Az MTI-nek ma fontosabb volt egy Horthy-szobor avatása, mint a felcsúti korrupcióellenes tüntetés

  • narancs.hu
  • 2017. május 20.

Fekete Lyuk

A demonstráció kapcsán csak egy szánalmas Fidesz-közleményre futotta. Leszóltak a pártközpontból?

Bőven lett volna ideje a Magyar Távirati Irodának közölni legalább egy aprócska hírt arról, hogy Felcsúton több száz ember tüntetett Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc házánál, majd több ellenzéki párt vezető politikusa mondott beszédet a kisvasút központi megállójánál. A demonstráció délután kettőkor kezdődött, majd valamivel hat óra után ért véget, de az MTI-nél szombat estig csak egy sorosozó Fidesz-közleményt ért meg az esemény.

Arról bezzeg írtak, hogy szobrot állítottak Horthy Miklósnak a Fejér megyei Kálozon, a magántulajdonban levő Zichy–Széchenyi-kastély parkjában szombaton. A Magyarország egykori kormányzóját ábrázoló mellszobrot a kastély tulajdonosa fogadta be, mivel eredetileg a szobrot a szintén Fejér megyei Perkátán szerették volna felállítani, ám ott a helyiek tiltakozása miatt az önkormányzat visszavonta korábbi engedélyét.

false

 

Fotó: MTI

Ráadásul az is kiderült, hogy Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke a rendezvényen bejelentette: további szobrokat kívánnak állítani Horthy Miklósnak. Biztosan azok avatásán is ott lesz az MTI.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.