Balog beismerte, hogy nem mindent csinál jól az Emmi

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 6.

Fekete Lyuk

De „fentről” mindig jön egy kis segítség.

Balog Zoltán olyanokat talált mondani a baptisták 4. világtalálkozóján, amitől lehet, hogy felforr majd az agyvize, persze csak akkor, ha ez eddig nem történt volna meg.

A papminiszter szerint „Magyarország, Európa, a világ jövője elképzelhetetlen az élő keresztény közösségek nélkül, akiket nemcsak a hagyomány köt össze, hanem a krisztusi szeretet, a krisztusi küldetés”, viszont annak, aki egyszerűen csak magyarnak vallja magát és nem kereszténynek, nem sok esélye van a jövőben. Pontosabban: önmagában a magyarságunk soha nem fog megtartani bennünket, kell Jézus megtartó ereje is. És ha már isteni erőknél járunk, kiderült, honnan kap segítséget a nehéz órákban Balog minisztériuma, hiszen egy olyan nagyszerű állami komplexum, amely magában foglalja az oktatást, a kultúrát, az egészségügyet, szociális szférát, a családügyet, a társadalmi felzárkózást, a sportot, az egyházat és a nemzetiséget, nem működhetne isteni segítség nélkül. „Hogy meglegyen a segítség, az az imádság dolga (…), sőt, sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok” – zárta álszent sorait Balog.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.