Becsempészték az O1G-t a közmédia közvetítésébe

  • narancs.hu
  • 2019. január 12.

Fekete Lyuk

Egy kézilabda drukker kellett hozzá.

A 444 olvasója hívta fel a portál figyelmét arra, hogy a tegnapi magyar-argentin világbajnoki kézilabda mérkőzésre egy szurkoló egy O1G-feliratú magyar zászlót vitt magával:

false

A mérkőzést a közmédia (M4 Sport) élőben közvetítette, a himnuszok alatt sokáig látható volt a zászló.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.