Bencsik András: Szörnyetegek lepték el a tanári pályát, és ezek szörnyeteg generációt nevelnek fel

  • narancs.hu
  • 2022. október 31.

Fekete Lyuk

Hűha. 

„Ez egy betegségtünet.... tehát ez a kis csaj azt hiszi, hogy ő most valami nagyon nagy dolgot csinált” – mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a HírTV Sajtóklub című műsorában a pécsi gimnazista Pankotai Lili október 23-ai tüntetésen elhangzott, trágár szavakkal kísért slam poetry verséről. 

A Népszava szemléje szerint Bencsik azt hangoztatta, nem szabad komolyan venni, hogy egy „butuska fruska” mit ad elő, ráadásul

az „apjának két nagy pofont kéne adnia a lányának, hogy édes lányom, hát hülye vagy, hogy beszélhetsz így?!”

Hozzátette, hogy „söpredék lepte el a pedagógusi pályát, és megint csak tisztelet azon kivételeknek, akik lassan nem mernek megszólalni. Egy ilyen momentumos, nagypofájú nihilista, semmiházi társaság lepte el az iskolákat. Beleértve az egyházi iskolákat is”. Ezt követően azzal folytatta, tisztességes keresztény ember nem azonosul azzal, hogy egy ilyen fiatal kislányból „cédát” csinálnak. Szerinte Pankotai Lili azért mert kiállni a színpadra, mert abban az iskolában őt olyan tanárok buzdították erre a „szégyentelen szerepre, ami katasztrófa”. Végül nyomatékosította, „nagyon nagy baj van Magyarországon az oktatásban, ellepte a pedagógusi pályát, főleg a középiskolában egy olyan sötét társaság, amelyik kizárólag csak rombolni akar. Itt az ideje, hogy fölébredjünk.”

De nem hagyta abba az értekezést a Demokrata főszerkesztője, nem sokkal később azt mondta, „az a névtelen tanár, aki láthatatlanul ott állt emellett a fruska mellett a színpadon, az a névtelen tanár osztályokat fertőz meg, és még egyszer mondom: ellepték a tanári pályát ezek a szörnyetegek, és ezek a szörnyetegek nevelnek föl egy szörnyeteg generációt, mert az a kislány azt hiszi, hogy ő valaki, nem tudja, hogy őt csak eszköznek használták.

Kifejtette, „nagyon-nagyon nagy baj van (a tanárokkal). Tesznek tönkre egy generációt módszeresen, és arra készülnek, hogy 15-20 év múlva, mikor ezek szavazóképesek lesznek, majd a Momentumot betolják a parlamentbe, mint kormánypártot, és akkor nekünk annyi (...) szeretném mondani, hogy ébresztő. Ébresztő, nagyon nagy baj van, megtalálták Magyarország gyönge pontját. Ez a szemét társaság, az SZDSZ föléledt.”

Bencsik később sem tudott letérni erről az útról, mint mondta, „azért tüntetnek, mert ki akarnak robbantani egy permanens zavargáshullámot, mert meg akarják buktatni ezt az egészséges, civilizált rendszert, amit a többség akaratából hoztunk létre. És emögött ez van, ez a sötét csürhe maga mellé állította ezeket a megbolondított és eltévesztett gyerekeket is.”

Gajdics Ottó sem rejtette véka alá a véleményét, szerinte azon pedagógusok, akik a műsort nézik, nem ilyenek, majd arra bíztatta a műsort követő tanárokat, „szabadítsák meg magukat a gátlásaiktól, és merjenek ezekkel szembeszállni, benn a tantestületben (...) ne legyenek bátortalanok. Álljanak föl és küldjék el őket a büdös francba!”.

A műsort itt lehet visszanézni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."