Elég vad hír: Kovács Zoltán államtitkár lesz a Nimród vadászlap főszerkesztője

  • narancs.hu
  • 2019. június 6.

Fekete Lyuk

Sokszor lőtt a New York Times-ra, most ő lehet a vadászújság főnöke.

Ezt a vadak sem látták jönni: arról ír a Magasles - illetve a blog nyomán az Index -, hogy főszerkesztőt vált a Nimród vadászújság ("a legrégebbi, 1913-ban alapított vadászati szaklap"), és nem akárki ülhet a főszerkesztői székbe: megerősített információik szerint a távozó főszerkesztő pozícióját Kovács Zoltán államtitkár, a vadászati világkiállítás kormánybiztosa veszi át, míg a főszerkesztő-helyettes Bors Richárd lesz, aki a világkiállítást szervező iroda igazgatója.

false

A Magasles úgy tudja, közel egy éve érik a vezetőváltás a Nimródnál, s mint írják, a lapot kiadó Védegyleten belül és vadászszakmai körökben is egyre több kritika érte az újságot, de az a kiadót is meglepetésként érte, hogy Kovács Zoltán az idei FeHoVa (Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás) megnyitóján bejelentette: a vadászati világkiállítás hivatalos lapja a Nimród lesz. A Magasles úgy tudja, ebbéli szándékát Kovács előzetesen nem egyeztette a kiadó képviselőivel.

Mint írják, a főszerkesztőváltásban az utolsó szót a Védegylet elnökségének kell kimondania, amely az üggyel július 5-én foglalkozik majd.

Arra a kérdésre a Magasles forrásai nem tudtak vagy nem akartak válaszolni, hogy az elnökség dönthet-e másként, minthogy Kovácsot nevezi ki a lap élére.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.