Gajdics Ottó is megnyilatkozott a rabszolgatörvényről: A kínaiak bezzeg napi 10–12 órákat dolgoznak

  • narancs.hu
  • 2018. december 12.

Fekete Lyuk

A kormánylap főszerkesztője szerint a törvény nagyon jó, a szakszervezetek viszont rosszak.

Nagyon erős anyaggal jelentkezett a mai Magyar Idők: Gajdics Ottó, a kormánylap főszerkesztője írt benne publicisztikát a rabszolgatörvényről, amit ma alighanem elfogad a parlament. Mivel a cikk olyan erős, hogy minden kommentárt feleslegessé tesz, csupán kiemeltük a legnagyszerűbb sorait:

Legendák keringenek a hazánkban dolgozó kínaiakról, akik a napi 10-12 óra munka után felkucorodnak a hokedlira, hogy tanuljanak valami hasznosat, amivel előbbre vihetik sorsukat.

Azért választják a kényelmetlen testtartást, hogy amennyiben a fáradságtól elaludnának, lehuppanva a földre azonnal felébredjenek. Reggel pedig indulnak újra dolgozni.

Nagyobb baj az, hogy az álbaloldali, Orbán-fóbiás pártkatonáktól szabadulni nem tudó szakszervezetek nemes egyszerűséggel átverik egyre fogyatkozó tagságukat.

Ám a szakszervezetek mozgolódása tulajdonképpen még érthető. Mikor mutassák magukat a pályán, akár balfácán módjára is, ha nem a munka világát érintő kérdések parlamenti vitájakor?

Most azt hiszik szerencsétlenek, hogy találtak egy rést a kormánypártok pajzsán, amibe befurakodva végre megállíthatják támogatottságuk vészes fogyatkozását.

Szorítják ezt a valamit, nyakukon kidagadnak az erek, és nem engedik akkor sem, ha viselkedésük inkább röhejes már, mint félelmetes.

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.