Gulyás Gergely: Göncz Árpád elnöki tevékenységével méltatlanná vált a posztra

  • narancs.hu
  • 2023. július 20.

Fekete Lyuk

A filmesztéta miniszter mindezt a Blokád című mozi kapcsán gondolta leszögezni Tusnádfürdőn.

Feltétlenül fontos és szükséges, hogy készüljenek filmek a magyar történelmi múltról – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Tusnádfürdőn a Blokád című filmmel kapcsolatban – számol be róla az MTI. A Blokád – és ami mögötte van címmel a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) rendezett programon Gulyás Gergely arról beszélt, hogy ha fontosnak tartjuk a múltunkat, akkor a film az egyik legfontosabb eszköz a bemutatására.

Bár a Miniszterelnökséget vezető miniszter eddig nem csillogtatta filmesztétai babérjait, most keményen beleállt a témába.

„Ha nincs aktuálpolitikai szaga, a hatalom általi megfertőzöttséget sikerül elkerülni – ami jelen esetben sikerült –, akkor lehet a rendszerváltozás időszakáról is filmet alkotni” – fogalmazott Gulyás.

Sajnos a miniszter az Elxurtukról nem ejtett szót ugyanebből a szempontból, pedig egy összehasonlító elemzés is jól jött volna tőle. Az Oscar-díjért folyó versenyben sajnálatosan gyorsan elvérző Blokád apropóján Gulyás kifejtette nézeteit Göncz Árpád egykori köztársasági elnökről is. Mint mondta: a köztársasági elnök az alkotmányt sem tartotta tiszteletben, ha az őt jelölő párt érdekei ezt kívánták. Ennél súlyosabb állítás egy köztársasági elnök esetében nem fogalmazható meg – jegyezte meg a miniszter.

Gulyás azt is hozzátette: Göncz Árpádot életútja méltóvá tette az államfői posztra, de elnöki tevékenységével méltatlanná vált arra.

Az eseményen megszólalt Kónya Imre ügyvéd, korábbi belügyminiszter is, aki arról beszélt: legfőbb ideje volt elkészíteni a filmet. Most, amikor olyan lesújtó az emberek véleménye a politikusokról, jó tudni, hogy éltek olyan emberek, akik egész életüket a nemzet szolgálatának szentelték – fogalmazott Antall József kapcsán. Igaz, Kónya azt is megjegyezte – alighanem ironikusan–, hogy szerinte az alkotás méltó emléket állít Göncz Árpádnak is.

 

Köbli Norbert, az MCC Storylab vezetője, a film forgatókönyvírója mindehhez hozzátette: nagyon közelinek érződik, ha kimondja az MDF, az SZDSZ, Antall József vagy Göncz Árpád nevét. Részükről egy merész vállalás volt, hogy a rendszerváltásról filmet készítenek – közölte. Ugyanakkor azt érezte, van már egy történelmi távlat, lezárt életutak vannak, és már a két párt sem létezik. Ezért is merte megírni ezt a történetet, mert bizonyos szempontból van egy vége – mondta. Antall József a forgatókönyvíró értékelése szerint anakronisztikus figura, a gondolat, a szó, a tett egységet képzett nála.

 

Köbli hozzátette: Göncz Árpád esetében is keresték a karakter igazságát, a róla szóló egyetlen könyvet is elolvasta: beszédesebbek a hiányok, mint a tartalmak. Rejtőzködő figuraként jellemezte, aki egy titok, egy talány volt.

Ezen a magaslati ponton zárult a tusványosi filmes ankét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.