A Fidesz házi politológusa utat mutat: meg kell nevelni a fiatalokat

  • BM
  • 2020. január 14.

Fekete Lyuk

Főleg azokat, akik elszakadtak a hazájuktól.

Nem láthatjuk/hallhatjuk túl sűrűn ifj. Lomnici Zoltánt, amióta a köztévé a riportere a szájába adta, hogy mit kell mondania. Úgy tűnik, kezd visszatérni az alkotmányjogász szereplési kedve, ugyanis egy velős nyilatkozatot adott a közelmúltban.

„Nekik meg kell mutatni, hogy csak akkor fognak tudni itthon érvényesülni, ha visszatérnek a gyökereikhez – akik tudnak természetesen. Ebből a szempontból nevesíthetnénk pártokat, de valóban vannak már olyan, egyébként az európai parlamentben is képviselettel rendelkező erők, akik mintha teljesen elszakadtak volna – nem csak racionális értelemben, de emocionálisan – a hazájuktól – mondta ifj. Lomnici a HírTv műsorában, amit a Magyar Nemzet szemlézett.

Nyilván a Momentumra gondolt, és arra, hogy a párt egyre népszerűbb a fiatal választók, és a legnépszerűbb a kamaszok között - akik a következő országgyűlési voksoláson már élhetnek választói jogukkal. Illetve részben reakció arra az interjúra, ami már eddig is elégé felbosszantotta a lakájmédia szereplőit:

Fekete-Győr: A következő választás több pártnak is a véget fogja jelenteni

A Momentum elnöke szerint a választási együttműködés hogyanjában 2021 nyaráig kell megegyezni. A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban nagyinterjút olvashatnak Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével. Az interjúban szóba kerül, hogyan terjeszkedik a Momentum a középiskolákban, mire figyelnek az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál, és az is, miért mentek bele végül a budapesti atlétikai centrum megépítésébe.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.