Kásler Miklós: „A hazaszeretetre nevelés is a demográfiai mutatók javítása érdekében történik”

  • narancs.hu
  • 2018. május 8.

Fekete Lyuk

Azt mondja az új humánminiszter, ütőképes csapat jött össze az Emmiben. Ütőképes.

A Balog Zoltánt váltó emberminiszter nem tud hibázni: eddig csak korábbi megszólalásain lehetett jókat derülni vagy szörnyülködni, most viszont hosszú interjút adott a kormánymédiának miniszteri munkájáról.

Ebből sok minden nem derül ki, de az igen, hogy Kásler legfontosabb feladatának „a klasszikus emberi, keresztényi és nemzeti értékek képviseletét, elmélyítését” tekinti.

Továbbá:

  • Meglepte a támadások hangneme, mert nem ebben a stílusban szocializálódott. Annyit mintegy magyarázatként hozzáfűzött, hogy szerinte kiragadták a szövegkörnyezetéből a sajtóban körbejárt idézeteket.
  • Azért vállalta el a munkát, mert „sorsfordító időket élünk, egy új világrend formálódik”. (Az nem derül ki, hogy milyen volt és milyen lesz ez az új világrend, de nyilván „keresztényi”, „klasszikus emberi” értékek mentén szerveződő lesz végre.)
  • A családtámogatás bővítése, az egészségügy javítása, és oktatás „értékalapú átalakítása” mellett „a hazaszeretetre nevelés és a munkaalapú társadalom erősítése” is a demográfiai mutatók javítása érdekében történik. (Ezt még egyszer, lassabban is érdemes átgondolni: jóformán az Emmi minden intézkedése, még a hazaszeretetre nevelés (sic!) is azért van, hogy több gyerek szülessen.)
  • A gyerekvállalás érdekében a fiatalok „szemléletén” is megpróbálunk változtatni.
  • Nincs olyan egészségügyi rendszer a világon, amellyel mindenki elégedett.
  • Az egészségügyről méltatlan álhírek keringenek, „de azért bőven vannak jó példák is”, ezekről többet kell beszélni.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.