Kerényi Imre csak arra az újságírói kérdésre hajlandó válaszolni, amelyet ő jónak tart

  • narancs.hu
  • 2018. június 3.

Fekete Lyuk

Ráadásul intellektusból oktat Kötcsén.

– (…) Mészáros Lőrinc vajon a leggazdagabb magyar lesz hamarosan?

– Ez nem jó kérdés.

– És mi a jó kérdés? Mondjon egy példát.

– Intellektuálisabbnak kéne lenni. Nem az én dolgom.

– Mit kérdezne ön magától? (…)

– Arra várok, hogy önök intellektuálisan fejlődjenek.

A fenti párbeszéd Kerényi Imre és a kötcsei összeröffenésen jelen lévő újságírók között zajlott le. Kerényi ugyan továbbra is miniszterelnöki megbízott, vagyis közfeladatot lát el, de ez nem zavarta abban, hogy ne válaszoljon az újságírók kérdéseire, mint ahogy az a Hír Tv felvételén is látható:

Kerényiről legutóbb akkor lehetett olvasni, amikor kiderült, hogy egy nagyon drága, keresztény elittábort szervez a kormánytagok gyerekeinek, ahol egyebek mellett leánykarikázó és rövid római fakard, valamint cserkészzsinóros kalap is lesz. De azt is ő jelentette be tavaly, hogy Bayer Zsolt is bekerül, többek között Petőfi Sándor mellé, a Nemzeti Könyvtárba. Erre a sorozatra egyébként több száz milliót költött a kormány.

Borítókép: YouTube/24.hu

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.