Kiakadtak a váci gimnázium levelén Orbán rajongói...

  • narancs.hu
  • 2015. március 12.

Fekete Lyuk

...és az alábbi felhívást tették közzé a peticiok.hu honlapon. Nem tudjuk eldönteni, hogy ez most komoly, vagy csak hülyéskednek valakik?

Felhívás az iskolai vezetés részére

Tisztelt Váci Madách Imre Gimnázium Tantestülete!

Egyesületeink mély megdöbbenéssel értesültek az iskola vezetésének döntéséről, mellyel Nemzeti ünnepünket gyalázzák meg és rossz példát mutatnak tanulóiknak. Az ünnepségsorozatnak semmilyen politikai színezete nincs. Évtizedes hagyomány sőt protokoll, hogy az ország mindenkori közjogi méltóságai felszólalnak Nemzeti ünnepeinken. A szerencsés sors úgy hozta, hogy immáron ötödik éve Orbán Viktor az ország miniszterelnöke aki nagyon sokat tesz saját hazájáért és gondoskodik a következő generáció fegyelmezett neveltetéséről amiért minden oktatási intézménynek hálásnak kellene lennie és nem a törvényesen megválasztott kormány ellen kellene nevelnie a legfiatalabb generációt. Az, hogy a diákok részt vesznek egy ünnepségen nem politikai befolyásoltság ellentétben azzal, ha megtiltják részvételüket mert az épen kormányon lévő miniszter személyisége a tantestületnek nem szinpatikus! Határozottan tiltakozunk az iskolai vezetés gyerekekre gyakorolt politikai befolyásoltsága ellen, melyel lényegében haza árulást követnek el. Kezdeményezzük az iskolai vezetőség és a 18. életévet betöltött hallgatók nevelő célú behívását a Polgári Védelem egységeibe egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghírdetett ünnepségsorozattól.

 

Az eredeti levelet itt olvashatják!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.