Porig alázták a Párbeszéd politikusát Bayerék

  • BM
  • 2019. november 26.

Fekete Lyuk

Méghozzá egy olyan ötletért, amit korábban a publicista is felvetett.

„Ez csak hülye szegény” – mondta Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője a HírTV Sajtóklub című műsorában Kocsis-Cake Olivióról, akinek volt egy javaslata a közelmúltban, miszerint a trianoni békediktátum 100. évfordulójáról összpárti egyeztetésnek kellene zajlania, valamint felvetette, hogy a szomszédos országokat is be kellene vonni. A kormánymédia lecsapott a Párbeszéd képviselőjének javaslatára, hiszen ők úgy értelmezték, hogy ünnepelni szeretné Trianont.

Bayer folyamatosan a politikus nevén viccelődik a műsorban, majd leszögezi: ha valaki bevándorló hátterű, akkor nem érti meg az igazi magyarság fájdalmait (a képviselő édesapja Bissau-Guineából származik).

Az egész eset már csak azért is érdekes, mert Bayer Zsolt még 2017-ben azt mondta a Partizánnak, „ő lenne a legboldogabb”, ha a cenenáriumon a környező országok együtt emlékeznének meg Trianonról – írja a 444.hu.

Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője szerint, „aki megtanul magyarul, még nem lesz magyar”. Gajdics Ottó, a Szabad Föld főszerkesztője szerint „ezek az emberek” úgy gondolják, ki kell dobni Trianont a szemétbe, mert akkor „nincs fájdalom”. Bencsik szerinte Kocsis-Cake „csak tudatlan, süket és vak a magyarsága”.

 

A műsort követően a párt közleményt adott ki: „A Párbeszéd mélységes megdöbbenéssel fogadta a Hír TV Sajtóklub című műsorában elhangzott kinyilatkoztatásokat, amelyeket az adás résztvevői Kocsis-Cake Olivio, a párt országgyűlési képviselőjének véleménye kapcsán fogalmaztak meg. Az „itt a bizonyíték arra, hogy aki megtanul magyarul, még nem lesz magyar” és más hasonló, a származásra, névre vonatkoztatott állítások nem csupán primitívek és ostobák, hanem letűnt korok propagandáját megidézően kirekesztők és rasszisták. A Párbeszéd elfogadhatatlannak tartja, hogy ma Magyarországon egy televíziós műsorban ilyen diskurzus elhangozhat, ezért követeli, hogy a Hírt TV vezetősége, valamint az műsor szereplői kérjenek bocsánatot Kocsis-Cake Oliviótól, s hagyjanak fel az aljas propagandával. Egyúttal Párbeszéd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordul, hogy vizsgálja ki a történteket” – írja a párt.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Mélységesen elítélem a Hír TV Sajtóklub című műsorában elhangzottakat! Elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon ilyesmi megtörténhet. A Hír TV vezetőségének, valamint a műsor szereplőinek bocsánatot kell kérnie Kocsis-Cake Oliviótól!” – fogalmaz a Facebook-oldalán.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.