Riadó! Kövér Lászlóé a nap legokosabb mondata!

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 10.

Fekete Lyuk

Kapaszkodjon.

A házelnök ma a székelyföldi Gyergyószentmiklósra látogatott, hogy ott felavassa Ákontz-Kövér István (1740–1823) szerzetes, mechitarista főapát, érsek emléktábláját, s közben olyat mondott, amire minden bizonnyal sokat készült:

„Minél nagyobb a jövő felől érkező veszély, annál erősebben kell a múltunk, hagyományaink, hitünk által kínált kapaszkodókba fogódznunk”

– majd megdobta egy kicsit a vélt apokaliptikus hangulatot a következővel:

„Európa minden, az életbe keresztény gyökerekkel kapaszkodó nemzetét veszély fenyegeti.”

A végén pedig nem maradt el a burkolt sorosozás, ugyanis Kövér szerint a hit, a kultúra és az azonosságtudat feladását politikai nyomásgyakorlással, a pénz és a tömegkommunikáció kifinomult eszközeivel akarják ránk kényszeríteni, azok, akik „uralmuk alá akarnak hajtani bennünket”.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.