Orbán szerint a magyarok csak keresztényként és templomépítőként maradhatnak meg

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 26.

Fekete Lyuk

Határok közé zárt ország, de határtalan lélek: ez Magyarország a miniszterelnök szerint.

A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben - mondta Orbán Viktor vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.

A miniszterelnök az ünnepi istentiszteleten köszöntőjében úgy fogalmazott:

mi magyarok ezer éve templomépítő nemzet vagyunk,

és Szent István idején rajtunk kívül ezt még sokan elmondhatták magukról. Szerinte azonban ma más időket élünk: nem egyre több, hanem egyre kevesebb templomépítő nemzet van Európában.

Orbán szerint

Nyugat-Európa ma a kulturális és civilizációs talaj- és egyensúlyvesztés fázisában van,

a nagy történelmi szerep és küldetés, amit a keresztény-keresztyén európai civilizáció az elmúlt 500 évben betöltött, most gyengül és szertefoszlik, feladta a küldetéstudatát, kulturális és szellemi örökségét, egyszerűen eldobta a jövőjét. "Ilyenkor eszembe jut, hogy hányan és hányszor akartak bennünket felzárkóztatni oda, ahol ma már nem építenek templomokat, csak mecseteket" - tette hozzá.

A magyarok viszont szerinte nem akarnak "sem letérni, sem lesodródni" arról az ösvényről, amelyen ezer éve járnak, de ez akkor lehetséges, ha belátják, hogy az államnak és az egyházi közösségeknek együtt kell működniük. Ezt az együttműködést az alaptörvény is szentesíti, amikor kimondja, hogy Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. A keresztény alapokon álló demokráciában az államnak nemcsak feladata, de kötelessége is a hagyományos közösségekért felelősséget vállalni, a családtól a gyülekezeteken át a nemzetig - mondta Orbán.

Történelmünk arra tanít, hogy a magyarok csak keresztényként maradhatnak meg. Határok közé zárt ország, de határtalan lélek: ez Magyarország.

Nem csak templomépítő nemzet vagyunk, hanem, hogy megmaradjunk, templomépítő nemzetnek kell lennünk. Minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben" - jelentette ki. Ezért 2010 óta Magyarországon, a Kárpát-medence magyarlakta területein 150 új magyar templomot építettek és több mint háromezer hazai és külhoni templomot megújítottak.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Neked ajánljuk

Nosztalgia nélkül

A kiállítás központi témája a vidéki Magyarország ikonikus épülete, a sátortetős és négyzetes alaprajzú, elsősorban a tömeges lakásigény kielégítésére szolgáló háztípus.

Bocs, idézet

Hogy előbb-utóbb filmen is megörökítik az alkalmazottaival, színésznőivel évtizedeken át következmények nélkül erőszakoskodó Harvey Weinstein bukását, az kezdettől nyilvánvaló volt.

Túlélték magukat

Kemény feladat egy még mindig népszerű, sikeres zenekar történetének négy évtizedéről írni, mert szinte lehetetlen elkerülni a sztori sztereotip állomásait: hogyan jutnak el a füstös pinceklubokból a teli arénákba a rock and roll életforma szokásos buktatóin keresztül, a fehér porból rakott dombokat megmászva.

Trójai ló a szív

A népszerű, már-már kultikus, felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat, a BoJack Horseman alkotójának első novelláskötete egy tipo­grá­fiailag is kitűnő humoreszkkel kezdődik.

Mindenkibe szerelmes

Dave Grohl, a Foo Fighters hiperaktív frontembere a pandémia elején bepánikolt, hogy mit kezdjen a lekötetlen energiáival, és úgy határozott, könyvet ír az életéről. Története kétségkívül izgalmas: még tinédzserként lett a Scream nevű hardcore-punk zenekar tagja, majd belépett a Nirvanába.

Fiatalon Európában, öregen Afrikában

Jézus lekászálódik a feszületről, leül a kanapéra, szemben Diégane-nal. Ő egy szerer animista, aki hisz a jelenésekben, így nem ijedt, csak meglepett. Az Embernek Fia leveszi a szemére csúszott véres töviskoronát, és a szív szavával beszélve csillapítja a szenegáli srác gyilkos indulatait.

A fekete hús történetei

Havasréti József új regényéről a kiadója valamiért eltitkolta, hogy az egy trilógia záró része. (A két előzmény, a 2014-ben kiadott Űrérzékeny lelkek, és annak folytatása, a 2017-es Nem csak egy kaland.) Furcsa, Havasréti ugyanis folyton az előző könyvek szerep­lői­ről, az azokban leírt történésekről beszél; a főhőse, Rendes, rendre ilyesmin elmélkedik (régmúlt a mostban, most a régmúltban).

Hálásan köszöni

A szerző hatvanadik születésnapjára, a legutóbbi novellagyűjteménye után hét évvel megjelent kötet címe csalóka: nem a könyv hangulatára, csupán a többszörös kicsinyítő tükörként is felfogható negyedik novella (Peruvian Airlines) egyik mellékszereplőjére utal.

A lágerek szabadsága

Ez a könyv alighanem az idei év legnagyobb irodalmi meglepetése és szenzációja. A Kitelepítés Visky András első regénye, de több alkalommal is azt nyilatkozta a számos verseskötetet és drámát jegyző szerző, hogy minden eddigi munkája idevezetett.

Rosszkor, rossz helyen

Nem mondhatjuk, hogy szegényes vagy hiányos lenne a Tabán történetét feldolgozó irodalom, mégis van valami zavarba ejtő, amikor szóba kerül az egykori budai városrész. Főként Krúdy Gyula hangulatos leírásai adnak kapaszkodót, valamint a leginkább képregényeiről ismert Zórád Ernő festményei, amelyek (az alkotói szándék ellenére is) egy romantikus rezervátumot tárnak elénk. Olyan helyet, ahol a jó fröccs és a harmonikaszó legyőzi az egzisztenciális, a higiénés, és az egyéb, életminőséget jelentősen befolyásoló problémákat.