Örkény, de Beckett is irigykedik a párbeszéden, amelyben Bayer Zsolt bevallja, hogy zsugázta meg a bagóba kerülő I. kerületi lakását

  • narancs.hu
  • 2019. április 5.

Fekete Lyuk

Amikor a NER felvállalja a mutyit!

És?”

Ez a legjobb mondat abban a parádés leleplezésben, amelyet a 24.hu szerzője, Horváth Csaba László készített a trágárkodás orbánista pápájával, Bayer Zsolttal.

false

Nyilván kitalálták már, hogy a téma egy I. kerületi lakás volt. Amely kapcsán komoly visszhangot váltott ki, hogy a kormánypárt 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa, Orbán Viktor lelkes híve, Bayer Zsolt micsoda csekélységért húzhatja meg magát a Vár egyik lakásában. A 24.hu azt írta: „Orbán Viktor miniszterelnök új rezidenciájától, a felújított karmelita kolostortól pár száz méterre fekvő Úri utcába költözött be egy önkormányzati bérlakásba, amit meglehetősen olcsón, 32 ezer forintért bérel az I. kerületi önkormányzattól. Az újságíró lakáscserével jutott hozzá az önkormányzati bérleményhez. Kérdésünkre akkor azt közölte, hogy egy budai agglomerációban lévő, 70 négyzetméter alapterületű kertes házat adott cserébe, ám annak helyét nem közölte.”

A 24.hu pénteki videójában már azt mutatják be, ahogy az orbánista publicista, aki felülmúlhatatlan morális fölény (copyright Gulyás Gergely) birtokában van már évtizedek óta, hogy lesz szembesítve a nyers igazsággal, ami a legfrissebb lakásmutyiról szól.

És jöjjön is innen a pazar párbeszéd, amely során Bayer elismeri a trükköt:

24.hu: Azt a pilisszentkereszti házat adta ezért az ingatlanért, ami ismét a fia tulajdonában van?

Bayer Zsolt: Nem.

24.hu: Pedig a dátumok szerint azt adta.

Bayer arrébb sétál.

Bayer Zsolt: Hát igen. Az élet ilyen nehéz.

24.hu: A tulajdoni lap szerint az a (...) került a tulajdoni lapra, aki azelőtt itt lakott.

Bayer visszasétál.

Bayer Zsolt: Igen.

24.hu: Azt adta érte?

Bayer Zsolt: Azt.

24.hu: De hát a tulajdoni lap szerint az az ingatlan visszakerült az Önök tulajdonába.

Bayer Zsolt: És?

24.hu: Visszavásárolták?

Bayer Zsolt: Nyert!

24.hu: Akkor tulajdonképpen a lakáscsere falból volt.

Bayer Zsolt: Nem.

24.hu: De hiszen visszavásárolták.

Bayer Zsolt: És? És?

(...)

24.hu: Nem érzi úgy, hogy a lakáscserét megkerülték ezzel?

Bayer Zsolt: Nem. Elcseréltük a lakást, majd úgy döntött (...), hogy el fogja adni. Igen."

Csodálatos, ahogy a csípőből jött tagadásból másodpercek alatt jut el Bayer oda, hogy beismeri: igen, az a lakás, amit elvileg adott a bagóért bérelt lakásért, az eladás után nem sokkal már újra az övék volt.

És?

Itt a felvétel, az még csodálatosabb!

Bayer Zsolték trükkje: visszaszerezték a vári önkormányzati lakásra cserélt ingatlant is | 24.hu

Ismét Bayer Zsolt családjának tulajdonában van az az ingatlan, amit a fideszes publicista tavaly szeptemberben cserélt el egy 49 négyzetméteres önkormányzati lakásra a budai Várban - derítette ki a 24.hu. Kedden számoltunk be róla, hogy a Fidesz ötösszámú párttagkönyvének tulajdonosa Orbán Viktor miniszterelnök új rezidenciájától, a felújított karmelita kolostortól pár száz méterre fekvő Úri utcába költözött be egy önkormányzati bérlakásba, amit meglehetősen olcsón, 32 ezer forintért bérel az I.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.