Rétvári: nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi

  • narancs.hu
  • 2018. november 6.

Fekete Lyuk

Az egyházi vagyon pedig folyton csak gyarapszik.

Nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi, hiszen évszázadok során bizonyította, hogy mindig képes a megújulásra - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a piarista rend konferenciáján.

Az államtitkár kiemelte: az egyházi iskolák - közük a 301 éves Budapesti Piarista Gimnázium - az elmúlt évszázadokban állandó értékeket megtartva, mégis a lehető legkorszerűbben tudtak működni, és múltbeli folyamatos megújulásuk a garancia arra, hogy az elkövetkező időben is képesek lesznek erre.

Ha ez még nem lenne elegendő érv, Rétvári azt is hozzátette, hogy az egyházaknak oktatásra átadott vagyontárgyak, telkek, épületek, amíg egyházi kezelésben maradtak, mindig megőrizték funkciójukat. A vagyont pedig csak gyarapították, soha nem veszítették el. Így az iskolák egyházi fenntartása még az államinál is jobb garancia a megmaradásukra.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.