Sárga hülyék, fehér hülyék

  • 2014. július 29.

Fekete Lyuk

A rajzfilmes hülyeség királya és császára együtt zúz Springfieldben: bomba vagy bukás lesz-e a Simpsons/Family Guy csúcstalálkozó?

Figyelembe véve, hogy a Family Guy első ránézésre (de csak addig) mindenki számára A Simpson család kópiájának tűnt anno, illetve nem elfeledve, hogy a két legmeghatározóbb amerikai animációs sorozatról van szó (természetesen a South Park mellett – nekik amúgy szintén volt már egy körük a Simpsonsszal), elkerülhetetlen volt, hogy Homer Simpson és Peter Griffin valamikor egymásba botoljanak népes családjuk kíséretében. Az esemény egész pontosan szeptember végén fog megtörténni a Family Guy 13. évadjának nyitóepizódjában, a San Diegó-i képregényes/geek szupertalálkozón, a Comic Conon azonban máris levetítettek belőle négy és fél percet, mely most itt is megtekinthető.

Mi már láttuk, úgyhogy bevalljuk, ennyi alapján a móka számunkra kissé erőltetettnek hat, de lehet, hogy csak annyi hiba történt, hogy történetesen ebbe a kis ízelítőbe került bele az összes kötelező ízű, fáradtkás geg a fánkot majszoló Petertől az együtt telefonbetyárkodó Stewie–Bart-párosig. Ősszel meglátjuk – a vége felé egymást aprító dagadt családfők abszurd csatája végül is elég ígéretes, és persze szép is, elvégre a televíziózás történetének két legnagyobb hülyéjéről beszélünk.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.