Szüret extra: Kiderült végre, kiket is nyaraltattak Bánkon

  • narancs.hu
  • 2014. július 31.

Fekete Lyuk

A Heti Válasz gyerekzaklatási tényfeltáró cikke lerántja a leplet Pipecland lakóiról.

„A bánki nyaraltatás nem vallási alapon szerveződött, az viszont az általunk megkérdezett egykori résztvevők szerint is tény, hogy a nyaraló gyerekek főként a zsidó értelmiségi családokból származtak.”

(Sümegi Noémi: Kik azok a bánki gyerekek?, Heti Válasz, 2014. július 31.)

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.