Ma is van minek örülni. A Bors cikkéből kiderül:
„A másutt torz, érthetetlen hangosításhoz szokott szurkolók álmélkodva hallgatták a már-már hi-fi minőségű zenét és tájékoztatókat a varázslatos akusztikájú új Üllői úti létesítményben.”
Képzeljük el, milyen szépen szól majd ezzel a varázslatos akusztikával a szokásos „Indul a vonat Auschwitzba!” rigmus!
55 millióért sajátították ki Szegeden az autógyár számára a földet, amely a piacon hússzor annyit ér. Hiába ment bíróságra a tulajdonos.
Donald Trump egyetlen mondattal rombolta le a Fidesz meséjét a támadásálló amerikai pénzügyi segítségről, Orbán pedig felteheti a kérdést: miért pont őt ne árulná el valaki, aki eddig az összes szövetségesét elárulta?
Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.
Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.
Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.
Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.
Volt egyszer egy köztársaság, fény és árnyék hazája, amelyet csodált fél Európa.
