Kishajóvezetői képzés is járt az agrártárca vezetőinek

  • narancs.hu
  • 2019. március 28.

Fekete Lyuk

Nemcsak minisztériumot, jachtot is vezethetnek.

"Állami pénzből tehetett kishajóvezetői vizsgát az agrártárca több vezető tisztségviselője, noha munkakörükhöz nemigen van szükség motorcsónak-vezetői jogosítványra" - írja a Népszava, egy a lap birtokába került dokumentum alapján.

Míg a kormány a köztisztviselői létszámcsökkentés hevében több kishajózási vizsgaközpontot is bezárt nemrégiben, az agrárminisztérium jelenlegi és volt államtitkár-helyettesei ingyenesen vehettek részt kishajó-vezetői tanfolyamon, és még a vizsgadíjukat is az állam állta - számol be a lap a meglehetősen ellentmondásos helyzetről.

false

A Népszava rákérdezett, hogy vajh' miféle minisztériumi tevékenység ellátásához volt szükség a hajóvezetői tanfolyamokra, de erre éppúgy nem kaptak egyelőre választ, mint arra a kérdésükre, hogy a tárcánál összesen hányan vettek részt ingyenesen ezeken a képzéseken és ezt miféle keretből állta a minisztérium.

A lap úgy értesült, hogy az Agilis-Pákász Bt.-vel kötött vállalkozási szerződés alapján ingyen szerezhette meg a hajóvezetői vizsgát Szinay Attila jogi és igazgatási helyettes államtitkár, Ugron Ákos Gábor volt helyettes államtitkár, jelenleg a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója és a tárca környezetvédelmi és titkársági referense is.

A lapnak egy volt minisztériumi dolgozó elismerte, hogy valóban az állam állta - vizsgadíjastul - a tanfolyamát, magyarázatképpen pedig hozzátette, hogy ő felelt a halőrök munkájáért. Azt már a Népszava egy másik forrása fűzte hozzá, hogy a minisztérium által finanszírozott jogosítvánnyal, nemcsak halőri motorcsónakot, de egy kisebb jachtot is el lehet vezetni.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.