DVD

A jogdoktor

  • - kg -
  • 2018. szeptember 23.

Film

Denzel Washington-heteket tartunk (lásd A Védelmező 2.), soha rosszabbat! Ha mégis cöcögne valaki, mert vannak, akiknek semmi sem elég jó, majd emlékezzen vissza, ha jön a Mark Wahlberg-maraton. A jó színész rossz filmekben ismerszik meg igazán, és Denzel Washington a puszta jelenlétével, nézésével-járásával, szemöldöke húzogatásával és homloka ráncolásával a héten már másodszorra ment meg egy filmet. Ezúttal nem lőfegyverekkel semmisíti meg az ellent, hanem megingathatatlan, ma már csak megmosolygott mozgalmakon edződött idealizmusával. A bogaras jogászkülső igazi szellemi akcióhőst takar, ne tévesszen meg senkit a paragrafusok mögül kihunyorító főhős bő nadrágja, nevének tüntető régimódisága, rögeszmés motyogása és az az utolsó kelet-európai nyugdíjasdivat szerinti mellény, amelyet a sztár olyan büszkén visel, mint háborús veterán a bevetésért kapott érdemérmet. Átlátszó persze ez a sok kicsinyítőképző a nagy embe­ren, de nagyon azért nem bánjuk, mert nemcsak a golyóálló mellény, de az intellektuális mellényesség is jól áll Denzelnek. De az igazi mutatvány mégiscsak az, amikor, mint valami álruhás Mátyás király, ránk, halandókra emeli fenséges tekintetét. Géppuskanézésével olyan jóságsorozatokat ad le ilyenkor a pénz oltárán áldozó jogászgenerációkra, hogy a fiatalok magukba és BMW-jükbe szállnak, és menten jó útra térnek. Denzel eközben gyalogosan járja Los Angelest, táskáját szorosan maga mellett tudva; nagy reformtervet rejt az ódon irattartó. Hősünk az utolsó gyalogos LA-ben, ha vízen járna, az sem lenne nagyobb szenzáció.

Forgalmazza a Bontonfilm

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.