Most például megy ez a műsor az egyik ismeretterjesztő csatornán; ez a műsor arra vállalkozott, hogy megmutassa (négy első osztályúnak tartott amerikai séf segítségével), hogy főzhetünk kizárólag hulladékból akár száz fő számára klassz kajákat. Az ajánlóban angol filmként említik, noha Amerikáról, közelebbről New Yorkról szól ez az adatokban sem szűkölködő (mondjuk így) konyhaművészeti vetélkedő. Azt is az ajánlóban állítják, hogy "napjaink legnagyobb ételkészítési problémájával, a konyhai hulladékkal szembesülnek" a gasztronómiai kitűnőségek, kik két csapatra osztatnak föl. A séfek, a két férfi s a két nő külön utakon indul el az ételvadászatra, negyvennyolc órát kapnak, hogy beszerezzék a mások által meg nem vett vagy használhatatlannak vélt alapanyagokat, és legyenek előételek és desszertek is a főfogásokon kívül. A narrátor megállapítja: "meghökkentő és drámai látvány, mennyi minden megy veszendőbe". És itt elhangzik az első szörnyűséges adat, a termékek 40 százalékát senki nem használja föl - Amerikában minden éjjel egy futballstadiont lehetne feltölteni a maradékkal.
A lányok előbb a kiskereskedők felé veszik az irányt, az egyik pékségben mindjárt találnak kávét, kakaót és prosciuttót, ez utóbbinak nagyon megörülnek, eközben a fiúk a manhattani piacon a zöldségeseknél érdeklődnek, ha kisebb sérülés van az árun, már nem kel el, senki nem veszi meg, így az egyik kofa. Ez a helyzet a szavatossági idővel is, ha aznapi a keltezés, már nem viszik el, évente 27 millió tonna ehető élelmiszert dobnak ki. A halkereskedőre akkor este 180 kiló hal maradt rá, és például rengeteg fehérhéjú osztriga. A leggyönyörűbb szemét, amit valaha láttam! - kiált fel a séfhölgy. Aztán persze még több esélyes helyen látjuk feltűnni a két-két séfet, a fiúk a húsosnál marhanyelvet és szívet találnak, pakolnák el nyomban, ám akkor feltűnik az ellenőr, hőmérőzik, majd a megfelelő hőmérsékletet javasolja a későbbiekre is, hiszen akkor biztonsággal fogyasztható marad az eledel. Eszünkbe jut, hogy nagyobb városainkban elhelyezhetnének úgynevezett jégkukákat (szeméthűtő ládákat) a hasznosító, gyűjtögető kedvű emberek számára.
A csajok megismerkednek egy hulladékguberálóval, képzett, állással rendelkező férfi, ennek ellenére ő a szemétben való turkálást fontosnak tartja, hogy mentse, ami menthető. "Nem mindenkiből lehet kukabúvár!" - mondják csodálkozó lelkesedéssel, aztán magára hagyják, várják őt a manhattani kukák. Másnap reggel a New York környéki farmokra látogatnak ki, ott is sok az ehető hulladék, tojás, kukorica, káposzta és így tovább. Általában az imént már említett kisebb esztétikai jellegű hiba miatt nem tudják eladni, a vásárlóknak nem kell, ebből lesz a komposzt. Nahát, hogy a vásárlók ilyenek - "a tudat igazán elszomorító", ennyi az ételvadászat konklúziója. Előtte azonban még a fiúk húst akarnak szerezni, és szereznek is valahol, mert a bordavégek használhatatlanok. Végül elkezdődik a főzés, illetve a főzőverseny a konyhában, és látható, az energia cunamija tör rá a séfekre, amikor meglátják az általuk összehordott hulladékot, és elképesztő gyorsasággal és találékonysággal elkészülnek az étkek, és mind a száz ember eszik és eszik. Egy szakértő hirdeti ki a végeredményt - az urak nyertek. Azt hisszük, a film tanulságai nyilvánvalóak, fölösleges volna több szót pazarolni erre. A film operatőre egyébként remekül dolgozik, a vágás is jó ritmusú, igaz, a stílusa néha az együgyű, macsó akciófilmekére hasonlít.
Tv Paprika, augusztus 17.
