Magyar Narancs: A nagyobb filmszerepei közül a Szenvedélyes nőkben játssza talán a leghétköznapibb figurát.
Balsai Móni: A Társas játék című sorozatban, ahol először dolgoztam Herendi Gáborral, szintén egy két lábbal a földön álló feleséget, anyát alakítottam – a filmekben viszont tényleg ez a legvalóságosabb történetem, a legnőibb figurám.
MN: Talán pont az ilyen egyszerű, mindennapi figurákat a legnehezebb eljátszani.
BM: Egy karakteres szereplőnél több eszközhöz tudok nyúlni, be lehet bújni például az egyenruha, a foglalkozás vagy egy-egy jellegzetes tulajdonság mögé. Ezúttal nem volt ilyen lehetőség, talán pont ezt élveztem benne annyira, a tiszta játéklehetőséget, hogy minden pontos és egyszerű a szereppel kapcsolatban. Annyira jó volt ennek a nőnek a bőrében lenni, megélni a szomorúságát, a bölcsességét, a humorát, azokat a segítségeket és akadályokat, amelyeket a lányától és az anyjától kap!
MN: Lilla egy negyvenes éveiben járó párterapeuta, akit a férje elhagy egy fiatalabb nőért. Emiatt összeomlik az élete, és újra meg kell találnia magát, miközben a lánya és az anyja is saját boldogságát keresi. Hogy érezte, mi Lilla útjának üzenete?
BM: Bár egy romantikus komédiáról beszélünk, én egy nagyon összetett filmnek érzem a Szenvedélyes nőket. Több rétege van, mint egy hagymának. Beszél a családi viszonyokról; az anya-lánya kapcsolatról, s annak minden humoráról és keserűségéről; arról, hogyan állnak az emberek saját magukhoz; hogy hogyan tudod magad összeszedni, ha lehull a lepel arról, amit valóságnak gondoltál addig, de kiderül, hogy nem az; és arról is, hogyan tudod kihúzni magad a gödörből, és tudsz új életet kezdeni. Különösen megérintett, ahogy a film az újrakezdésről beszél: Lilla az élete közepén kénytelen újraértékelni magát, a munkáját, a lányával és anyjával való kapcsolatát.
MN: Lát párhuzamot saját maga és Lilla között?
BM: Ez a nő mindenkinek alámegy, a férjének, a gyerekének, sőt, még a munkáját is maga elé helyezi. Ennek én is mestere vagyok, de szerintem elég sokan vagyunk így. Főleg mi, nők. Ezzel nem a férfiakat minősítem, egyszerűen alapvető különbségek vannak a női és férfi lét között. A film nyilván a szélsőségeket mutatja be, mert akkor van a történetben nagyobb út, nagyobb csalódás vagy boldogság, nagyobb katarzis. Szerintem mindenki könnyen át tudja érezni Lilla helyzetét: gyereket nevel, dolgozik, házimunkát végez, közben csak múlik az idő, érzi, hogy öregszik, és az élet annyira bedarálta, hogy ő maga kezd eltűnni, nem hallja a saját vágyait és álmait. Ebbe könnyű beleszokni és ezt elfogadni. A film felteszi a kérdést, mit csinálsz, ha hirtelen valami kibillent ebből a helyzetből? Lilla úgy dönt, nem akar többet a férjének és másoknak megfelelni, és a saját boldogságát helyezi előtérbe.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
