Film

Deadpool

Film

A szubverziónak és az önreflexivitásnak vannak felületi és egész rendszert érintő változatai. Az első csak kellemesen bizserget, a második viszont valódi változást eredményez, például egy műfajban. A szuperhősképregényekben már jó ideje túl vagyunk a döntő önironikus és önkritikus mozzanatokon (bár az tény, hogy a rendszer maga alapvetően változatlan maradt), de a filmek esetében most vagyunk a műfaji zeniten. A jövedelmező, jól bevált forma addig nem fog átalakulni, amíg valami miatt a nézői érdeklődés lanyhulni nem kezd.

A Deadpool ál-önreflexivitásban utazik: lelkesen kikacsint a nézőkre, teszi nevetség tárgyává testvérfilmjeit és a hollywoodi szisztémát, de valódi változást nem hoz. Egy sokadik szuperhősös filmet látunk a maga kliséivel, melyben kicsit több meztelenkedés és káromkodás van – bár Deadpool figurájának értelme sem lett volna nekifutni nélkülük. Még azt sem állíthatjuk, hogy műfajhibridről van szó: bár vannak vígjátéki, drámai és romantikus elemek, de nem illeszkednek szervesen, inkább egyenetlen és néha kimondottan rosszul időzített hangnemváltásokat eredményeznek. Ráadásul az antihősként kultfigurává vált Deadpoolból szinte szabályos hőst csinálnak (hiába tagadják), ami pont a pikantériáját veszi el. Közben a poénok széles skálán mozognak és jól is működnek, s az is jót tesz a filmnek, hogy látszik az alkotók lelkesedése és a rajongók kielégítésének vágya (ők imádni is fogják). A Deadpool renegátnak álcázza magát, miközben ugyanolyan eminens, mint nemzetiszínű kezeslábasba öltözött társai.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.